EN facebook

62 ezren látták az ókori Kína-kiállítást Szegeden

TÉMA

2024-01-09 14:00

Közel 62 ezren látták a szegedi ókori Kína-kiállítást: a tárlat 2024. január 7-én zárta kapuit. Ezzel az eredménnyel a tárlat bekerült a Móra Ferenc Múzeum legsikeresebb kiállításai közé. A Sanghajból érkezett tárgyak csomagolását már elkezdték a kínai szakemberek, az agyagkatonák azonban egy kicsit még Szegeden maradnak.

 

Óriási sikerrel zárt az ókori Kína kincseit bemutató kiállítás Szegeden: összesen közel 62 ezren nézték meg az agyagkatonákat és a Sanghajból érkezett eredeti ókori kínai remekműveket a Móra Ferenc Múzeumban. A két ünnep közötti napokban, illetve az utolsó héten óriási tömegek voltak kíváncsiak a kiállításra, mely ezzel az eredménnyel bekerült a Móra-múzeum leglátogatottabb kiállításai közé.

 

 

A Sanghajból érkezett tárgyakkal már a zárás utáni reggel elkezdték a munkálatokat a kínai kurátorok. A műtárgyakat egyesével kiemelik a vitrinekből, majd nagy gonddal becsomagolják, és speciális szállítóládákba helyezik őket a múzeum munkatársai segítségével.

 

 

A kiállítás másik egysége, az agyagkatonák azonban még nem köszönnek el Szegedtől. A sanghaji anyag elutazása után a múzeum egy rövid szünetre vonul, majd a tervek szerint január végétől egy új kiállítás részeként még láthatóak lesznek az agyagkatonák a Móra-múzeumban.

 

 

Borítókép forrása: regisegeknek.blog.hu

interjú, MUZANDRAxEPALE 2023, múzeumandragógia, műhely, téma
2024-01-08 18:00
kiállítás, látogató, tárgy, téma, történelem
2023-06-12 16:00
bővítés, gyűjtemény, kiállítás, Múzeumok Éjszakája, tárgy
2023-06-16 10:00