Főúri utazások, úti kalandok

KIÁLLÍTÁS

Szathmáry-Király Ágnes
2017-08-08 10:45

 

A Festetics uradalom hajdani vendégfogadója, lóváltója 237 éve épült Keszthely frekventált helyén, a kastély szomszédságában. A copf stílusú épület 1995-ig megőrizte funkcióját: Amazon Szálló néven megállója volt egy-egy utazásnak, apró szelete megannyi élménynek a kalandok során. Ma pedig – az épület felújítása és modernizálása után – századfordulós utazásokat tehetünk benne vízen, földön, levegőben; hála a múzeumi funkciónak. Mintegy 50 év utazástörténetét sűríti a Főúri utazások, úti kalandok című tárlat az Amazon Ház Látogatóközpontban. A soktermes kiállítás a 19. század második felére és a 20. század első harmadára tekint vissza, amikor a technikai fejődésnek köszönhetően egyre többen keltek útra nem csak kötelességből, de kedvtelésből is. Teremről teremre váltogathatjuk a járműveket – a kocsit, a hajót, az autót, a vasutat, a léghajót – és átérezhetjük, átélhetjük a kalandra, az új élményekre szomjas korabeli arisztokrácia utazásait.

 

 

Két fiúgyermekkel egyértelmű volt, hogy a családi nyaralás során be kell térnünk az Amazon Házba, már csak a veterán autók miatt is. Múzeumi dolgozóként bevallom, a Látogatóközpont elnevezéséből fakadóan volt bennem némi előítélet szülte kétség a színvonalat illetően. De utólag elismerem: tévesen. Bár mindenhol ilyen kellemes csalódás érne! Mentségemre szól, hogy kevéssé, sőt alig ismerem a várost, annak történetét. A felújított épület belső eleganciája, letisztultsága, csillogása és a készséges fogadtatás elvarázsolt, bár még tartotta magát bennem a múzeumi dolgozó, a tárlatra éhes, abból tanulságot levonni vágyó szakmabeli. Az első vizuális élmény a bejáratnál ért. A kiállítás logója egy hintó-sziluettből formálódó arisztokrata férfiarc. A témát gyúrja össze azzal a játékossággal, amit a tárlat képvisel. A marketinges kipipálta az első csillagos ötöst a bejáratnál. Így a múzeumi kaland jó felütéssel kezdődött. És mert semmilyen utazás nem indulhat előkészületek nélkül – még a gyűjteményi sem – az első két teremben megnézhettük mi mindent csomagoltak kényelmük érdekében és a viszontagságok ismeretében a korabeli utazók. Izgalmas felfedezés volt a belföldi útlevél a külföldi mellett, a ránézésre semmivel sem kényelmesebb úti ruha a hétköznapi viseletnél, de még inkább az a sok-sok szabadalom, amit az interaktív felületen persze a gyermekeim találtak meg elsőként. Megannyi leleményes ötlet a tárgyak minél egyszerűbb és kényelmesebb mobilitására – persze a századforduló lehetőségeihez mérten: összecsukható szék, ujjra húzható fogkefe, stb.

 

 

A bemutatott tárgyak mellett néhány közmondás és jó tanács is elfér még a „vándortarisznyában”. Az udvarias stílusban megfogalmazott, a problémákat finoman körülíró javaslatok visszaadják a korabeli arisztokrácia nyelvhasználatát, így például: „dohányzás után úriemberként gondoskodj az idegen hölgyekről". Ma már ezt inkább vennénk humornak, mint intelemnek. A felkészülés után nem árt szembesülni a viszontagságokkal: a betegségekkel, a balesetekkel, vagy a piros bőrálarcos betyárokkal. A patikusok minden utazásra tudtak homeopata készletet ajánlani, amiből a tárlat számtalan kivitelűt bemutat. Majd fotókkal, korabeli dokumentummásolatokkal és rövid ismertetőszövegekkel meséli el, hogy milyen jellegű balesetek érhették az utazókat 100-150 éve: vonatkisiklások és karambolok emlékét villanja fel. Rózsa Sándor nevét említve pedig áttér az útonállók okozta problémára: a betyárok elszaporodó támadásai miatt egyes megyékben statáriális bíráskodást kellett bevezetni. És ha még ez sem riasztotta el a korban oly divatos kéjutazásoktól a hölgyeket és urakat, akkor fel is lehet pattanni a szekérre. Majd akár gyorsan le arról. A szekérszimulátor a látogató számára igazán életszerűvé teszi a rossz utakon döcögést, amitől csakis kényelmesebbre vágyhat az utazó. A kiállítás a továbbiakban a lehetőségeket veszi számba: a hajót, a vonatot, a léghajót és a kerékpárt. De anno, ha valaki jobban bízott a két lábában, mint a kerekekben, akkor csatlakozhatott az ebben a korban formálódó turista mozgalmakhoz.

 

 

Hogy megismerjük valamennyi közlekedési eszköz nyújtotta utazási élményt, be kell járnunk a földszinti nagyterem és az emelet egy részének kisebb egységekre tördelt, labirintusszerűen kanyargó útvonalát. Vezetik a látogatót a padlózat piktogramjai. Ezek mindegyike ötletes és egyértelmű. Segítségével az olvasni nem tudó gyermekek is rájöhetnek, hogy milyen közlekedési eszközre „szállunk” majd át a következő teremben, múzeumi utazóként. A témaváltást nem jelzik színek. Minden fal fehér – ahogy a falba süllyesztett vitrinek is. A terekben csak a fények játszanak. Eleganciát kölcsönöznek, és a tárgyakra, az információt átadó illusztrációkra terelik a figyelmet a pontosan méretre szabott terekben. A felszabdalt nagyteremben minden téma akkora helyett kapott, amennyire szükség volt ahhoz, hogy ne legyen se túl zsúfolt, se túl szellős. És ez jellemzi a szövegeket is. Van belőlük bőven. De csak éppen annyi, hogy ne ijessze el a vendéget. És az is úgy tálalva, hogy a látogató megkívánja a magyarázatot, felfedezést tegyen általa.

 

 

A vizuális élmény ugyanis eleve a szövegekre tereli a figyelmet: látogatóként érezzük, hogy a tárgy kapcsán vágyunk a magyarázatra, az új ismeretre. A szövegek egyensúlyban vannak: az információt hordozó leírások nehézségét feloldja a témába vágó könnyed, sokszor humoros kiegészítés. A rendezési elv a téma folyamatossága, a hangulat fokozása, majd ébrentartása. Mi látogatóként azt éreztük, hogy a kiállításba lépve, a csomagolással elkezdődik egy izgalmas várakozás, ami fokozódik, amíg „fel nem szállunk” az első közlekedési eszközre, a kocsira. Onnantól a kalandvágy dominál. Kisgyermekes családként így fedeztünk fel valamennyi lehetőségét a századforduló kínálta utazásoknak. Az időrendiség egy lényegre törő, rövid, a helytörténeti vonatkozásokat is sűrítő kronológiában jelenik meg minden altémánál. Ez sem tolakodó, inkább érdeklődést keltő.

 

 

 

És amikor a látogató úgy érzi, hogy elringatta a Balatoni kéjutazás, vagy elfáradt a Tátrát járó 20. század eleji turistákkal, akkor újabb felütés jön a tárlatban. Ez nem más, mint az 1896-os termes vasúti kocsi felújított változata. Igazi szenzáció a látogatók körében. Frisnyák Zsuzsa, a kiállítás kurátora, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa blogbejegyzésben írta meg a luxuskupé felújításának történetét, amit a látogatás után is érdemes elolvasni, mert hozzátesz a helyszínen szerzett élményhez.. Majd az Amazon Ház utolsó emeleti termében egy meglepő tény következik a repülés történetéből: Schwarz Dávid, keszthelyi születésű feltaláló készítette el azt a merev szerkezetű, fémvázas, kormányozható léghajót, aminek terveit Zeppelin vásárolta meg az örökösöktől. A kiállítás modellje felhívja a figyelmet a magyar és a német lángelme találmányának hasonlóságára. Visszaérve a földszintre, kezdődik a fiúk, férfiak kedvenc kiállítási egysége, a veteránautók világa. Ebben a teremben – ha maradt elég erőnk – felkurblizhatunk egy teherautót is. Ha nem maradt, akkor is ámuldozhatunk az 1913-as Benz automobilon, vagy a „csajozós” Tátra 11-en. Utóbbiból 1936 és 1927 között 3847 darabot adtak el, ami abban a korban soknak számított. Első ránézésre zavaró lehet az asztalosműhely látványa ebben a térben. A gyalupad, a vonókés véső, a kalapács, a furdancs mind az autók – vagy éppen repülők – javításához kellettek. Végére érve a kiállítás lassabb menetre vált a röviden kibontott kerékpározás témájával, fő látványelemként használva a hatalmas velocipédet.

 

 

A Főúri utazások, úti kalandok megteremtette az egyensúlyt a szakma igényesség és a közönség megszólításának módjában. A kiállítás első harmada után nálam átbillent a mérleg, mert mint látogató élveztem a kiállítást. Csak napokkal később tudtam szakmai szemmel visszagondolni rá. Számomra ez a tárlat visszaigazolta azoknak a modern kiállítás-rendezési elvárásoknak a sikerét, amelyben magam is hiszek. Felkelti az érdeklődést, emberközelivé hozza, izgalmassá teszi a témát, amelyről alapvető ismereteket ad át. Kinyitva ezek által azt az ajtót a látogatóknak, hogy saját kedvtelésükre alaposabb ismeretek után nézzenek. És hogy ezzel találkoznak-e – nyomtatott vagy elektronikus formában - az általuk elérhető fórumokon, az a témát kutató muzeológusok felelőssége is. De ami a kiállítást illeti, véleményem szerint a Főűri utazások, úri kalandok című tárlattal Keszthely és a turisták egy nyitott, élményadó, érthető és szerethető kiállítást kaptak.

 

 

helytörténet, kiállítás, történelem
2017-08-03 10:00
Pulszky Társaság , kiállítás, látogató, múzeumpedagógia, pályázat
2017-07-27 18:00
design, kiállítás, kortárs
2017-07-26 15:54

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
#muzeumozzaszobadbol, felhívás, pályázat, virtuális
2020-04-02 16:00