EN facebook

Felhívás magánkézben lévő Kohán György képek kiállítására

MúzeumTrip - Gyula

A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait.

Harmadik utunk a harmadik legrégebbi magyar vidéki múzeumba, a gyulai Erkel Ferenc Múzeumba vezet, ahol a múzeum történetének bemutatása után rögtön egy kampányba kapcsolódhatunk be!

 

Kohán György Kossuth-díjas festőművész születésének 110. évfordulója alkalmából az alkotó hagyatékát kezelő Kohán György Alapítvány, valamint a nevét viselő képtárat működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. a gazdag Kohán-életmű magánkézben lévő alkotásaiból tervez egy jubileumi időszaki kiállítást a gyulai Kohán Képtárban, 2020 nyarán.

 

A tárlat megvalósítása annak a kezdeményezésnek a folytatása, mely képzőművészeti magángyűjtemények, a nagyközönség számára soha, vagy csak ritkán látható műalkotások bemutatkozásának ad lehetőséget a Kohán Képtárban. Így a 2018-ban Hunya Gábor, és 2019-ben Böhm József műgyűjtők kollekcióiból rendezett sikeres kiállítások után most a magánkézben lévő Kohán műveket tervezzük bemutatni.

A különleges kiállítás létrejöttéhez kérjük azok jelentkezését, akik rendelkeznek Kohán György festményeivel, grafikáival.

 

A tárlat tematikája a beérkezett művek alapján fog kirajzolódni.

A tervezett kiállítás anyagához kölcsönzésre felajánlandó műalkotások fotóit a szervező intézmény a muzeum@gyulakult.hu e-mail címre várja 2020. március 31-ig. További információ a +36 70 336-6126-os telefonszámon és e-mailben kérhető.

 

Gyula városa, Kohán György  emlékére 1979-ben hozta létre a Kohán Képtárat, amely állandó kiállításnak ad otthont. Amikor 2014 tavaszára befejeződött a Göndöcs-kert egészének teljes körű felújítása, a  Kohán György festőművész alkotásait bemutató Kohán Képtár nagyobb épületbe költözött, korábbi helyszíne pedig Vigadó név alatt, multifunkciós rendezvényteremként működik tovább.

 

 

Kohán György festőművész (1910-1966) Gyulaváriban született uradalmi kovács gyermekeként. Tehetsége hamar megmutatkozott: 16 évesen már a gyulai alkotó kör kiállításán szerepelt képeivel. Budapesten, majd Párizsban és Rómában tanult, végül hazatért Magyarországra. Első bemutatkozására 1924-ben. a Gyulai Műbarátok tárlatán került sor. Egy szegénysorból származó, vidéki fiú kitartó munkával kialakított magának egy különleges művészi világot, és felépített egy, a magyar festészetben példátlan életművet. 1960-ban és 1964-ben Munkácsy-díjat, majd 1966-ban Kossuth-díjat kapott. 1965-ben életmű-kiállításának a Magyar Nemzeti Galéria biztosított helyet. Végrendelete szerint 691 festményt és 2215 grafikát ajándékozott Gyula városának, melyek egy része a Képtárban látható.

 

A tartalom, és az ábrázolás stílusa az egész pályán végigvonuló kettős irányt mutat. Realista stílusban, erőteljes színekkel, súlyos ecsetvonásokkal beszél az alföldi, paraszti témáról, míg a másik irányt a sokalakos, lírai tárgyú és hangulatú, kubisztikus jellegű viasztempera képei, valamint monumentális freskóterv-grafikái adják. Európai formátumú művész. Egyedülálló festészete az alföldi realisták örökségét fejlesztette tovább, amely kiegészült mexikói és francia inspirációkkal. Alkotásainak olykor megdöbbentő ősereje, máskor játékosan groteszk és komikus jellege egy sokat szenvedett és nélkülözött ember stációinak lenyomatait tükrözik, aki mélységesen ragaszkodott európaiságához, magyar és alföldi gyökereihez.

 

képzőművészet, kiállítás
2018-06-18 16:00
helytörténet, kiállítás, múzeumtörténet
2018-09-09 09:00