EN facebook

FELHÍVÁS - Hatodszorra is ARTtransfer-díj a kortárs művészet közvetítéséért

FELHÍVÁS

2024-08-21 16:00

A Ludwig Múzeum idén is meghirdeti a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított ARTtransfer-díj pályázatát, amelyre magánszemélyek jelentkezését várják az elmúlt három évben megvalósult projektjeikkel 2024. október 6-ig.

 

A díjjal a múzeum olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok tevékenységét ismeri el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért,.


A pályázatra magánszemélyek jelentkezését várják a 2021 és 2024 közötti időszakban megvalósult projektekkel. A kiírás szerint már korábban máshol benyújtott anyaggal is lehet jelentkezni.


Az idei pályázatot a kortárs képzőművészettel kapcsolatos kérdések, kérdésfelvetések témakörében hirdeti meg az intézmény, kapcsolódva a Ludwig Múzeum idei kerettémájához és a Gyakran ismétlődő kérdések című kiállításhoz.


A bemutatott projektekben a kortárs képzőművészet átgondolt, progresszív, jól adaptálható módszerekkel való közvetítése, interpretációja, pedagógiai megközelítése mellett kiemelt szerepet kell kapnia a befogadást, a műalkotások és a művészek gondolkodásmódjának megismerését, megértését segítő kérdések, kérdezéstechnikák pedagógiai, művészetpedagógiai használatának, illetve a kérdéseknek, a kérdésformáknak, valamint a megismerő attitűdöt támogató feladatoknak, munkamódszereknek.

 

A pályázat kétfordulós. Az első fordulóban előzsűrizés történik. A kiválasztott pályamunkákat egy nyilvános minikonferencián mutatják be a pályázók, ahol a zsűri a tízperces prezentációk után helyben meghozza döntését. A díjátadást követően a Ludwig Múzeum a második fordulóba bejutott pályázati anyagokat elérhetővé teszi a honlapján.


Az ARTtransfer-díj összege bruttó 400 ezer forint, valamint egy különdíjat is kiosztanak bruttó 200 ezer forint értékben. A második fordulóba bejutott pályázók oklevélben és a Ludwig Múzeum kiadványaiból álló könyvjutalomban részesülnek.


A zsűri elnöke Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója. Mellette a bírálatokban részt vesz:

 

Dabi-Farkas Rita képzőművész,

German Kinga művészettörténész,

Hemrik László, a Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályának vezetője,

Szabics Ágnes képzőművész, művészetpedagógus,

Bence Bettina múzeumpedagógus,

Nagy Barbara művészettörténész,

Kassai Hajnal, a prágai Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központ igazgatója és

Versényi Anna képzőművész, író, a 2023-as ARTtransfer-díj győztese.

 


A pályázat benyújtásának határideje 2024. október 6.; a program záróeseményét és díjátadóját várhatóan november 15-én tartják a Ludwig Múzeumban.


A kiírás részletei az elismerés honlapján olvashatók.

 

 

Borítókép forrása: ludwigmuseum.blog.hu

díj, képzőművészet, kortárs, műhely, téma
2023-11-18 07:00
díj, képzőművészet, kortárs, múzeumandragógia, téma
2022-11-28 07:00
díj, kortárs, műhely, téma
2021-11-20 07:00