A múzeumi fenntarthatóság középpontba állításával vette kezdetét „Ezt mind fenntarjuk!” mottóval a Múzeumok Őszi Fesztiválja. A közel 120 múzeum részvételével csaknem másfél hónapon keresztül tartó rendezvénysorozat keretében országszerte több mint 500 féle program csalogat múzeumi látogatásra. A fesztivál nyitóeseménye a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, Szentendrén tartott „Csak tiszta forrásból!” című 20. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó, amely egyben a hazai múzeumi szakma legrangosabb kitüntetéseinek díjkiosztó ünnepsége is.
Ugyan a nyárral együtt véget ért a fesztiválszezon, a múzeumokban felélénkül a kulturális élet az ősz folyamán. Közel 40 fővárosi és 80 vidéki helyszínen immár 17. alkalommal várja a látogatókat gazdag programkínálatával a Múzeumok Őszi Fesztiválja. A szervező és koordináló ezúttal is a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK), amely a hazai múzeumi élet rangoskonferenciájával, az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitóval indította el a rendezvénysorozatot. A Múzeumok Őszi Fesztiválja sajtótájékoztatóján, majd a megnyitó ünnepségen részt vett Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára, akitől személyesen vehették át a díjakat a kitüntetésben részesült intézmények.
Az idei fesztivál fő témája a fenntarthatóság. Célja, hogy rávilágítson a múzeumok természeti, szellemi és társadalmi területeken való szerepvállalására, tisztázza a fenntarthatóság fogalmát mind a lakosság, mind a múzeumi szakemberek körében, felhívja a figyelmet a múzeumok ezirányú tevékenységeire, amely meghatározhatjaa jövőbeni stratégiájukat is. A csatlakozó intézmények nyolc tematika mentén szervezhetik a programjaikat. A korábbi évekből megtartott négy sikeres témakör, a Múzeumi őszbúcsúztató, a Múzeumi szünetelő, a Tanárok és óvodapedagógusok napja, valamint a Szakmai múzeumi programok mellett négy, az év koncepciójához igazodó tematika is kapcsolódik.
A fiatalokat megszólító 16 + Több mint múzeum elsősorban a középiskolások és a fiatal felnőttek számára kínál programokat. Az idén kiemelt témakör célja felhívni az ifjúság figyelmét arra, hogy a múzeum több mint kiállítási helyszín. Egy olyan intézmény, amely közösségi térként is működve összehozza a hasonló érdeklődési körű fiatalokat. Az Értékeink újratöltve című tematika keretében a szellemi kulturális örökség, elődeink hagyatékának őrzése és a kreatív múzeumi eszköztár bemutatása kerül előtérbe. A Fitt múzeum című témakörhöz kapcsolódó fizikai és mentális fenntarthatóság esetében a testi és lelki egészségmegőrzés, a rehabilitáció, és az úgynevezett „jól lét” megteremtése a rendezvények vezérszála. A Felemelő múzeum tematikához csatlakozó programok hozzájárulnak a közösségépítéshez, a hátrányos helyzetűek, a fogyatékkal élők integrálásához, az önkéntes tevékenység kialakításának elősegítéséhez. Emellett „utazó múzeumként” az iskolákon, az óvodákon és a köztereken kívül olyan helyszínekre is eljutnak a programok, ahol az időseknek, fizikai, szociális, vagy szellemi hátránnyal élőknek is elérhetővé válnak a múzeumi tartalmak.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében két országos szakmai konferenciát is szervez évente a MOKK, az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitót és az Országos Múzeumpedagógiai Konferenciát.
„Csak tiszta forrásból!” - 20. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
A Múzeumok Őszi Fesztiválja nyitórendezvénye 2006 óta az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó, amelynek idén október 4-én a Szabadtéri Néprajzi Múzeum adott otthont. A sajtónyilvános szakmai rendezvényen adták át a múzeumi szakma rangos elismeréseit, a Múzeumpedagógiai Nívódíjakat, a Kiváló Múzeumpedagógus díjat és a Családbarát Múzeum elismerő címet. A díjátadót követő szakmai konferencia a környezeti fenntarthatóság témakörét járta körül. A rendszerint 200-250 főt megmozgató eseményen neves szakértők, előadók által tartott plenáris előadások, a konferencián bemutatott jó gyakorlatok és a helyszínspecifikus workshopok, tárlatvezetések mind arra reflektáltak, hogy a muzeális intézmények milyen sokszínű módon, mennyire változatos múzeumi tartalmakkal és szolgáltatásokkal képesek megközelíteni ezt az aktuális kérdést.
Múzeumpedagógiai Nívódíj
A Múzeumpedagógiai Nívódíjat 2003-ban hozta létre a kulturális tárca azzal a szándékkal, hogy elismerésben részesítse azokat az intézményeket, amelyek kimagasló teljesítményt értek el múzeumpedagógiai kiadványaikkal, magas színvonalú programjaikkal. A díj átadásának 2006 óta az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó ad ünnepélyes keretet. Október 4-én négy intézmény részesült benne: a Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény Babra megy a játék! című programjáért, a Kassák Lajos Emlékmúzeum Vándor Dada Szerkesztőség: Elidőzni a furcsaságnál című művészetpedagógiai programjáért, a Szennai Skanzen Népi Múzsa – Iparművészeti szakmai gyakorlat a Szennai Skanzenben című programjáért és az Országgyűlési Múzeum Letölthető vitajátékok című programjáért kapta meg a díjat.
További négy muzeális intézmény az országos múzeumi szakmai szervezetek Múzeumpedagógiai Különdíjában részesült.Az ICOM Magyarország különdíját a Néprajzi Múzeum Keep calm! Türelemüvegek című programja, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége különdíját a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Műhelytitkok - önmegvalósítás, alkotás, öröm című programja, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége különdíját az Iparművészeti Múzeum - Ráth György Villa Ezerarcú szecesszió című programja és a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület különdíját a Hagyományok Háza „Nézd kézzel, lásd szívvel!” – Érzékszervi fogyatékos és nem sérült gyermekek együttnevelés programja kapta.
Kiváló Múzeumpedagógus Díj
Idén hatodik alkalommal ismerte el egy múzeumi szakember munkáját a Szabadtéri Néprajzi Múzeum az általa alapított Kiváló Múzeumpedagógus Díjjal. A kitüntetést ezúttal Kovács Éva Zsuzsanna, a Majk Kamalduli Remeteség múzeumpedagógusa kapta meg áldozatos munkájáért.
Családbarát múzeum
A 2020-ban alapított Családbarát múzeum elismerés alapjául szolgáló minősítési kritériumrendszert a MOKK vezetésével egy szakértői csapat dolgozta ki, és a családokkal foglalkozó szakmai szervezetek (Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Egyszülős Központ, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Fiatal Családosok Klubja) véleményezésével vezette be. Pályázni a díjra önértékelési kérdőív kitöltésével lehet, amelynek eredményét a kritériumrendszer kidolgozásában résztvevő szakértőkből és a családokkal foglalkozó szakmai szervezetek képviselőiből álló bizottság validál. A nyertes múzeumok három éven keresztül jogosultak használni a minősítést igazoló emblémát. 2022-ben Családbarát múzeum elismerést kapott a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Nádasdy Ferenc Múzeum - Művelődési Központ és Könyvtár és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szennai Skanzen.
Frissek, fiatalok! - 14. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia
A Múzeumok Őszi Fesztiválját záró Frissek, fiatalok! című Országos Múzeumpedagógiai Konferencia reflektál az idei Ifjúság Európai Évére is. A kétnapos szakmai eseménynek november 8-9-én a Néprajzi Múzeum ad otthont. A konferencia témaválasztásában illeszkedik az Ezt mind fenntartjuk! mottójú Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat gondolatiságához, és a 16 + Több, mint múzeum című kiemelt tematikához is. A témakör arra világít rá, hogy a múzeumok miként képesek kreatívan prezentálni az általuk őrzött kincseket és tudást a fiataloknak, bevonva őket a múzeumi fenntarthatóság átgondolásába.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum igazgatóságaként működő Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) egyedülálló szerepet tölt be a hazai múzeumok megújításában és a hazai múzeumi szakemberek továbbképzésben. Nevéhez fűződik a múzeumi vezetőképzés elindítása, a kulturális területen az első országos koordinátori hálózat kialakítása (országos múzeumi koordinátori hálózat), valamint a múzeumok közoktatást segítő programjainak, foglalkozásainak megismertetését szolgáló helyi és regionális rendezvények, a múzeumpedagógiai évnyitók meghonosítása és elterjesztése.
A MOKK 25 országos, hiánypótló kutatást végzett az elmúlt 16 évben, amelyek nem csupán a múzeumi szakterületet érintik, hanem kulturális, közoktatási és társadalmi témákat is felölelnek. A céljuk, hogy megalapozzák az új irányok meghatározását és a fejlesztések módszertani irányait. A kutatási eredményekre alapozva az igazgatóság 18 témakörben dogozott ki módszertani fejlesztéseket, amelyeket eddig 80 múzeum ültetett át a gyakorlatába.
A MOKK eddig 45 féle továbbképzés több mint 200 kurzusát bonyolította le. Tanfolyamain 300-nál is több oktatóval dolgozott, a résztvevő pedagógusok, illetve kulturális szakemberek száma pedig meghaladta a 3500-at. Az irányításával a hátrányos helyzetű régiókban (Észak-Magyarország és Észak-Alföld) 35 muzeális és 40 köznevelési intézmény bevonásával szervezett mintaprojekt (KultúrBónusz) keretében közel 450 múzeumpedagógiai foglalkozáson közel 6000 gyermek vett részt ingyenesen.
Négy kiadványsorozata – a Múzeumi iránytű, a MúzeumIskola, a Staféta füzetek, és a Módszertani útmutatók – keretében kiadott kötetek száma közelít a 100-hoz. 16-szor volt az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó, 13-szer pedig az Országos Múzeumpedagógiai Konferencia főszervezője, valamint 6 nemzetközi szakmai rendezvényt is lebonyolított. A Múzeumok Őszi Fesztiválja mellett még egy országos rendezvénysorozat fűződik a nevéhez: a Közösségek Hete, amely 6 év alatt közel 4000 programmal és több mint 1000 programszervező közösséggel büszkélkedhet.