A múzeum mentálhigiénés szerepe
Míg az előző cikk a kiégésről és annak szervezeti vonatkozásairól: a főnök felelősségéről, a munkahelyi kultúráról, a szervezeti felépítésről szólt, most ez a cikk az egyénről szól – a jóllétről szóló bevezetőt követően elindulva a legutóbb említett abszurd skála másik végpontjából: a múzeumba feltöltődni/jólleni/gyógyulni betérő látogatótól. De nem szeretnék rózsaszín ködöt festeni, ezért egy harmadik cikk keretében visszakanyarodok a múzeumi dolgozó kiégéséhez és az egyéni felelősségéig.
Öt évvel ezelőtt végeztem el a Leicester Egyetem és a National Museums Liverpool által közösen indított hathetes, Egy 21. századi múzeum építése című online képzést. Akkor hallottam először explicit kimondva az egészség és a múzeum kapcsolatáról. Már képződő mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakemberként a legjobban az ezt vizsgáló tananyagrész villanyozott fel. Ez az érdeklődés azóta sem múlt el, és most erősen rezonált bennem az idén októberben felröppent hírre, miszerint Kanadában novembertől receptre is elérhetővé válik a művészet.
Annak ellenére, hogy számos angliai kutatás is zajlott a múzeumlátogatás mentális egészségre gyakorolt hatásáról, Kanada vált úttörővé. A montreali kísérleti projekt szerint nemcsak mentális, hanem krónikus betegségben, diabéteszben, vagy akár palliatív ellátásban részesülő betegek számára is felírhat az orvos receptre múzeumlátogatást.
De miért is? Mi a kapcsolat? A kellemes élményeken túl van itt valami, amitől ez a kezdeményezés különösen ígéretes: egy recept nem pusztán az érintett személynek szól, hanem 2 felnőtt és 2 gyermek részére, azaz a közösség és a művészet erejét egyesíti. Erre itthon még bizonyosan várni kell, de magunknak bármikor előirányozhatjuk, hogy számunkra kedves emberekkel közös kulturális élményben legyen részünk.
Egészség, jóllét és mentálhigiéné
Az említett kezdeményezés is azért kaphatott zöld fényt, mert az egészséget már nem pusztán orvosi kérdésként kezeljük.
Az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint az egészség „teljes fizikai, mentális és szociális jóllét és nem pusztán a betegség hiánya vagy a jó erőnlét”. Ha holisztikusan tekintünk egészségünkre, könnyen felismerjük, hogy érzéseink, személyiségjegyeink, társadalmi és közösségi kapcsolataink, életterünk és munkahelyi viszonyaink, valamint szélesebben vett gazdasági, kulturális és természeti környezetünk egyaránt befolyásolja azt.
A New Economics Foundation egy 2008-as kutatás eredményeként úgy határozta meg, hogy a jóllét két tényezőből áll: jól érezzük magunkat és jól működünk.
Jól érezzük magunkat, ha boldogok, elégedettek, örömteliek, kíváncsiak és a világra nyitottak vagyunk, míg a jól működést olyan paraméterekkel fémjelezhetjük, hogy kapcsolataink pozitív töltetűek, magunk irányítjuk az életünket és látjuk az élet értelmét.
A múzeum új szerepben
A modern múzeum egészségmegőrző, -javító szerepe a nyugati világban vitathatatlanul elfogadottá vált, s a jó hír, hogy gyönyörű hazai kezdeményezések is léteznek már.
Három feltétele van annak, hogy a múzeumok a közösségek egészségét és jóllétét támogassák: legyen kívülről megfogalmazódott közösségi igény, a kezdeményezés tartalmilag kötődjön a gyűjteményhez (legyen az bármilyen természetű) és megfelelő partnerség kialakítása során a szükséges nem kulturális szaktudás jelenjen meg – mely utóbbi kifejezetten időigényes, és hosszú előkészítést, egymás pontos megértését igénylő folyamat.
Az eszközök
Tárgyak a múzeumban
Gyűjtünk. A jó muzeológus nem válik meg semmitől. Rengeteg tárgy van ma múzeumi raktárakban. Talán sosem voltak egy kiállítás részei. De használhatóak.
Egy különleges tárggyal kapcsolatba kerülni például a tárgy megérintésén keresztül megnyugtathat, kérdésekre, gondolkodásra inspirálhat – így összeköthetjük a múltat, a jelent, a jövőt, ezáltal a magunkról való gondolkodás is kitágulhat, aktívvá válunk. Egyre jobban működünk – ha a fenti jóllét definícióhoz csatolok vissza.
Kiváló példája ennek egyik büszkeségem, a Szépművészeti Múzeum Kezet Rá! Programja, amit közel egy éves előkészítő munka után 2010 szeptemberében indítottunk. Itt önkéntesek osztják meg ismereteiket a látogatókkal a több ezer éves egyiptomi műtárgyakról, amelyeket a látogatók kézbe is vehetnek.
A The Manchester Museum, ahonnan közvetlenül a fenti program ötlete is származik, még tovább lépett: idősek otthonába, és szociálisan hátrányos, a múzeumbajárásra fizikailag képtelen közönséghez böröndökben juttatja el például az egyiptomi tárgyakat egy-egy foglalkozás erejéig. Más közönség számára, de itthon is elérhető hasonló projekt, a nemrég Nívódíjjal is elismert Bőröndmúzeum, amely 2015 óta azzal a céllal működik a Skanzenben, hogy a kis falvak és határon túli magyarlakta települések iskoláiba látogatva a gyerekekkel a magyar paraszti kultúra számukra is hasznosítható praktikus tudását megismertessék. A mai magyar iskolarendszer kritikáit ismerők számára pedig külön öröm lehet az a másodlagos cél, hogy a gyerekek megismerjék saját családtörténetüket, szokásaikat, ezzel is segítve a gyerekek identitástudatának erősítését. Ismét visszacsatolok: jól, jobban működő gyerekek jönnek ki a foglalkozásokról.
Terek
A múzeumi terek kialakítása, a szociális kapcsolatok létrejöttéhez való hozzájárulása jelentős lehet, például olyan városokban, mint Liverpool, ahol a Liverpool Múzeum már a gyűjtés, a kiállításrendezés kapcsán szokatlanul nagymértékben bevonta a majdani közönséget, a helyi lakosságot.
Új kapcsolatok, beszélgetések, felismerések helyévé válhat a tér. Természetesen gondos tervezéssel: a tér lehetőséget teremt – a kiállításban a megpihenésre, a tájékozódásra, az érzékszervek használatára (hallás, látás, tapintás, érintés) az interaktív felületeken, illetve a beszélgetésre, a kávézásra, adott esetben a beöltözésre – például az edinburghi Holyrood Palota családi termében, vagy a reflektálásra, például a berlini Zsidó Múzeumban a kiállítás végén található termekben. A múzeumi tér nagyszabású alakítására ritkán van lehetőség, általában az örökséget szükséges belakni, s ez sokszor áldozatokat kér. A bátrabb múzeumokat általában gyakran említik meg.
Kíváncsian várjuk, hogy a LIGET új épületei mit tartogatnak majd az egyszerű, megszokott látogatói élményen túl.
Önmagunk érzékelése, agyi funkciók
A múzeumokban kapott ismeretek által, a tárgyak inspirációja nyomán könnyebben megértjük helyünket az életben, viszonyítani tudunk. Referenciapont keletkezik a tárgyban, a történetében, s magamat is elhelyezem, ahogy egyre mélyül az ott szerzett tudás. A múzeumokban megélhetjük a kíváncsiság és a kreativitás különféle formáit – a múzeumpedagógia számos személyes és tárgyi interaktív lehetőséget nyújt ehhez. A tudás megszerzése, az információ befogadása közben az agy különféle területei lépnek működésbe: a kognitív, az érzelmi és az érzékelőközpontok.
Azaz miközben jól érzem magam, elkezdek jól (funkcionálisan) működni. És talán így lehet jobban megérteni a kanadai kezdeményezés hátterét.
Kiváló kezdeményezést indított az öt intézményt felölelő National Museums Liverpool, amely Nagy-Britanniában az egyetlen nemzeti múzeumi intézmény Londonon kívül. Díjnyertes House of Memories című programja azért született, mert az intézmény elkötelezett a társadalmi rétegek bevonása iránt és hisz abban, hogy megvan az ereje életek megváltoztatásához – idézem a múzeum tudatos, nyilvánvalóan hosszú egyeztetések során átgondolt és letisztult hitvallását (önmagában ez a határozott szerepvállalás is figyelemreméltó és komoly szervezetfejlesztési folyamatot sejtet). A kezdeményezés a demenciával való harcban kínál a múzeumi gyűjtemények által inspirált tréninget, programokat és erőforrást az egészségügyben, a szociális ellátásban és a szociális gondozásban dolgozók számára. Milyen szép példája ez az emlékek megőrzésének, akár csak az egyes ember számára is.
Büszkék lehetünk arra, hogy hazánkban is van ilyen kezdeményezés: a Skanzen Múltidéző programja keretében a kifejezetten demenciával élők számára kínált múzeumi vendégség. De az intézmény idén csatlakozott az Alzheimer világhónapja alkalmából szervezett rendezvények sorához, és Demencia Sétát kínált szeptember 23-án, miközben folyamatosan azon dolgoznak a munkatársak, hogy az élmény hozzáférhető legyen ebben az érintetti körben minél szélesebb rétegeknek. Ezt szolgálja majd a reméljük, hogy mielőbb elkészülő múltidéző vagy memóriadoboz program is, amely keretében otthonok, családok számára is elérhetővé válnának egy témakörre épülő kölcsönözhető dobozok, hogy ott is lehessen demens idősekkel foglalkozni, ahol erre múzeumi keretek között nincs lehetőség.)
A múzeum és jóllét kapcsolatának lekerekítéséhez remekül használható az Öt út a jólléthez elnevezésű keretrendszer, a New Economics Foundation 2008-as meghatározása. Eszerint a jól lenni és jól működni öt kategóriával írható le: kapcsolódni, aktívnak lenni, észrevenni, tanulni, adni. Ez a keretrendszer a közönségszolgálat, a kiállításszervezés és a múzeumpedagógia területén dolgozóknak is egy egyszerű fogódzó, de jól használható irány a jóllétet növelő látogatói élmény alakításához.
Azt látjuk tehát, hogy a múzeumot új szerepre hívja az oktatáson túl az egészségügyi ellátás is. Nemcsak külföldön, de hazánkban is kiváló kezdeményezések találhatóak. Bíztatom az olvasót arra, hogy ha büszkeséget él át, ahogy ezekkel itthon találkozik, akár érintettként, fejezze ki elismerését. A szakmában dolgozók ugyanis sokszor az ösztöneiket követve hosszú küzdelmeket vívnak a poros intézményi struktúrában és légkörben, hogy ezek a lehetőségek elérhetővé váljanak a nagyközönség számára. Ezért is a következő, és a sorozatot lezáró cikkben ismét a múzeumi munkatárs felé fordítom a figyelmemet.
