Mi történik akkor, ha egy tehetséges diákokból álló csapat, kurátori lehetőséget kap és igazi kiállítást rendezhet? A közelmúltban Szentendrén ez az álom megvalósulhatott! A fiatalok közös gondolattérképe mentén egy felejthetetlen tárlat született: ahol a napirend mint hétköznapiság, az étkezés mint éltető erő, a rágcsálás és az otthoni fürdőzés mint maga a szabadság jelenik meg, mindez az idő és a múlandóság keretében.
A Finom Ételek című kiállításról, a diákokkal való közös munkáról beszélgettünk a tárlatért felelős múzeumpedagógusokkal, a Ferenczy Múzeumi Centrum két munkatársával: György Gabriellával és Sütő Tündével.
Szentendrén a Ferenczy Múzeumban május 5-én nyílt meg a Finom Életek című kiállítás. Miért különleges ez a tárlat?
Sütő Tünde: A kiállítás intézményünkben kuriózumnak számít, eddig még nem volt példa arra, hogy képzőművészeti kiállítás rendezésében diákok aktívan közreműködjenek.
A Ferenczy Múzeumi Centrum másfél évvel ezelőtt a Magyar Géniusz Program keretében elnyert egy pályázatot, ennek értelmében az öt évre tervezett, - A Gyűjtemény (1900-2022) című - kiállításunkat évenként, diákok bevonásával felfrissíthetjük, azaz lehetőséget kaptunk műalkotások cseréjére.
György Gabriella: Végül nem műveket cseréltünk, hanem kaptunk egy külön termet. Így egy kamarakiállítást rendezhettünk, ami belesimul a gyűjteményes kiállításunkba, annak szerves része: izgalmas kiegészítése.
Hogyan választottátok ki a diákokat? Miért pont ők kaphattak lehetőséget a kurátori munkára?
Gy.G.: Életkorukat tekintve 14 és 18 év közöttiek, és meggyőződésük, hogy nem mi választottuk őket, hanem ők választottak minket. Van köztük évek óta szakköre és táborokba járódiák, vagy visszatérő, közösségi szolgálatos fiatal, akit már 6-7 éve ismerünk. Egy összetartó közösség alakult ki, akikkel minden nyáron összegyűlünk és alkotunk, művésztelep jelleggel találkozunk. Nyáron például egy közös, balatoni kirándulást is tervezünk.
S.T.: Az a legcsodásabb ebben a csapatban, hogy együttműködő és abszolút inkluzív: néhány hónapja csatlakozott hozzájuk a nyolcadik diákkurátor és őt is azonnal befogadták. Egyikük - Marx Nika - Németországban él, így a kapcsolattartás közöttük a személyes találkozások mellett, az online térben is aktív.
Hogyan zajlott a közös munka? Voltak-e nehézségek, buktatók?
S.T.: Lépésenként haladtunk előre együtt a diákokkal. A kiállítás rendezésében megvoltak a különböző fázisok, a koncepció kitalálása azonban hosszadalmasabb folyamatnak bizonyult. Először megnéztük közösen a gyűjteményes kiállítást, amely főleg festményekből áll, majd mi múzeumpedagógusok a teljes képzőművészeti gyűjteményből csináltunk egy válogatást, amit megosztottunk velük. A diákok teljesen szabad kezet kaptak, csak néhány instrukcióval terelgettük őket: például válogassanak maguknak legalább három kedvencet, ami valamiért rabul ejtette őket, és ezzel kezdjenek el foglalkozni.
Raktárlátogatás
Gy.G: Számunkra a munkafolyamat legnehezebb része az volt, hogy bár semmiképpen sem akartuk befolyásolni őket, de ahogy Tünde említette, mégis szükség volt erre. Az óriási, tízezer darabos gyűjteményünket, amelyet a múzeumban dolgozó szakemberek is csak hosszú évek alatt képesek átlátni, nem lehet rövidebb idő alatt alaposan megismerni, ezért a gyerekek kiindulási pontnak, egy könnyebben kezelhető, 100-150 darabból álló válogatást kaptak. Ebből valósították meg a tárlatukat. A preferenciáik alapján nyolc festmény, két üvegszobor és egy videómunka került a fókuszba.
A kiállítás címe egy érdekes szójáték: Finom Életek, miért is?
Gy.G: A szójáték onnan ered, hogy az egyik diákkurátorunk csak étellel kapcsolatos műveket válogatott. Regős István Halvacsora című festménye mindenkinek nagyon tetszett, így ez a kép lett a kiállítás központi alkotása. Ezzel máris megjelent a többiek fejében is az étkezés mint hétköznapi tevékenység, majd a napirend mint az életünk rendszere, de egyben az apró örömeink kerete is. Innentől kezdve elindult a közös gondolkodás és hétköznapiságból komoly filozófiai kérdésekig jutottunk. Az egyik kérdés a sok közül, ami felmerült: Hogyan tudjuk megragadni a kitüntetett pillanatokat, ha az idő múlása miatt azok, mindig kicsúsznak a kezeink közül, akár a szappan?
Kiállítástervezés
S.T: Apropó szappan! A diákjaink kreativitása határtalan: a megnyitó előtti utolsó órában is képesek voltak a műalkotások témájához illő mini szobrokat faragni szappanból, majd kihelyezni a kiállításban.
Mi volt még meglepő a diákokkal való együttműködés során?
Gy.G.: Felnőttként számomra központi kérdés az idő, hiszen öregszem. Azt tapasztaltam, hogy a fiatalok hasonlóan viszonyulnak ehhez: foglalkoztatja őket az idő múlása, sőt olykor nyomasztóan hat rájuk. Képesek voltak a saját problémáikról, útkeresésükről beszélni, és egy egyszerű, felszínesnek tűnő témából könnyedén eljutni a mély mondanivalóig: a pillanat múlandóságától az örökkévalóságig.
S.T: Érdekes, hogy nem éreztük magunkat kívülálló felnőtteknek, hanem a csapat teljes értékű és egyenrangú tagjának: olajozottan működtünk együtt, viták nélkül. A szó igazi értelmében lehettünk mentorok, szívvel és lélekkel és ez nagyszerű élményt jelent számunkra.
Meddig látható a kiállítás, mik a jövőbeni tervek?
S.T: A kiállítást szeptember 15-ig lehet megtekinteni, de ez egy élő projekt, amely folytatódik: például a Múzeumok Éjszakáján tárlatvezetést és workshopot tartottak a diákkurátoraink, hangzó anyagok készülnek, bőröndös játék is kapcsolódik a kiállításhoz. A diákjainknak köszönhetően egy életszerű, igazán őszinte tárlat született, amelyet felszabadító érzés meglátni és megérteni.
A szerző a Múzeumpedagógiai szaktanácsadó Szakirányú továbbképzés (ELTE PPK) hallgatójaként készítette a cikket.
Hasonló cikkek itt érhetők el!!!
Borítókép:
Megnyitó Szabó Noémi művészettörténésszel
