A járvány- és nyári szünet után szeptemberben új kiállításokkal és programokkal indítja újra életét Szentendrén a Ferenczy Múzeumi Centrum. Az intézményben megrendezésre kerülő Eleven üresség című kiállítás a gazdag Marghescu-gyűjtemény egy részét mutatja be három jelentős, magyar emigráns művész – Bér János, Alexandre Hollan, Anna Mark – munkáin keresztül. A műveket a tulajdonos a múzeumnak ajándékozza.
Marghescu Mária életében mindig fontos szerepe volt a művészetnek: a gimnázium után az orvosi egyetem mellett az Iparművészeti Főiskolára is jelentkezett. Párizsban, a modern művészetek akkori központjában is művészetközelben élt, ezért jó kapcsolatokat alakított ki, amelyekre később galéristaként építhetett. Marburgban rendezte meg élete első kiállítását – Künstlerkreis (Művészkör) címmel egy lakástárlatot – Breznay József festőművész számára. Münchenbe költözése után a közeli kisvárosban, Grafingban megnyitotta a Grafinger Kunstkabinet nevű galériát, melyet Hannoverben a Galerie Marika Marghescu követett. Galériáiban a legjelentősebb európai kortársak (Joan Miró, Pierre Alechinsky, Gerhard Hoehme, Antoni Tàpies, Eduardo Chillida, Günther Uecker) mellett a magyar emigráció (Hollán Sándor, Bér János, Márkus Anna, Hajdu István), valamint számos Szentendrén élő művész (Deim Pál, Orbán Attila, Urbán Teréz) és más magyar alkotók műveit állította ki. A Marghescu-gyűjtemény fontos darabjai a művészkönyvek is Tàpiestől Walter de Marián át Márkus Annáig.
Marghescu Mária egész életét és munkásságát végigkísérte a lét értelmének keresése, a harmónia megteremtésének vágya, mely a gyűjteményének darabjaira is jellemző. Kérdéseire a választ a hitben, a misztikusok írásaiban, a művészetekben, majd Antoni Tàpies katalán művész művein és írásain keresztül a keleti filozófiában, a keresztény alapokon nyugvó zen meditációban, majd az 1980-as évektől Hamvas Béla műveiben találta meg.
A Ferenczy Múzeumban megrendezésre kerülő kiállítás a gazdag Marghescu-gyűjtemény egy kis szegmensét mutatja be három jelentős, magyar emigráns művész – Bér János, Alexandre Hollan, Anna Mark – munkáin keresztül, melyeket a tulajdonos a múzeumnak ajándékoz.
Alexandre Hollan (1933–)
A huszadik század művészetét azok határozták meg, akik eltávolodtak a hagyományoktól, vagy akik újra felfedezték azt. Alexandre Hollan Cézanne, Giacometti és Morandi művészetéhez méri magát, miközben őrzi, és egyúttal meg is teremti autonómiáját.
Hollan is annak a tradíciónak az örököse, amely a természet állandóságában a változásokat igyekszik megragadni.
Alexandre Hollan Skóciától Toszkánáig bejárta Európa tájait, hogy rajzokat készítsen, a hatvanas évektől pedig a franciaországi vidéket kutatta. Nyaranta több hónapon keresztül autójában élt a természetben, szemlélődéssel, a természet elmélyült megfigyelésével, rajzzal, festészettel töltve idejét, hogy megtalálja a motívumot, mely műveinek kiindulópontja lehet.
Munkájának központi célja a látás élményének elmélyítése és tudatosítása: a tér, az anyag, a fény, a mozgás és az idő közötti domináns elem tudatos kibontakoztatása által ugyanazon motívumról más-más képet alkot.
Alapmotívuma a fa, amelyhez többnyire tussal vagy szénnel rajzolt sorozatképekben közelít.
A 70-es évek elején bekövetkező látásmódváltozás eredményeként alkotásaiban a papír fehérje válik dominánssá. 1984-ben vándorló élete lezárul, munkája lelassul, koncentrálódik. Ettől a periódustól kezdve csendéleteket is fest, melyek a teljes elsötétedés felé hajló színeikkel egy mély, belső világba vezetnek. Munkáit jegyzetekkel kíséri, azokban elemzi a látás, szemlélődés különböző formalehetőségeit.
Bér János (1937–)
Az 1945 után feltűnt fiatal párizsi festőnemzedék szakított azzal az elképzeléssel, hogy a képet afféle ablakként kell felfognunk, melyen keresztül a világ látható, tapintható jelenségeire nyílik betekintés, de egyúttal a mértani alapelemekből építkező absztrakció szigorú, ésszerű szervezettségét is elvetette. A festővásznat a második világháborút túlélt ember rezdüléseinek közvetlen, formátlan absztrakció uralta színterévé emelte.
Bér János művészeti tanulmányait – magyarországi alapok után – Franciaországban folytatta, később párizsi és hannoveri galériákhoz kötődött. Azok közé az alkotók közé tartozik, akiknek a karrierje évtizedekig a hazai eseményektől függetlenül fejlődött. Bér Jánost Henri Matisse, Mark Rothko, Sam Francis és Simon Hantaï inspirálta, és az alkotás folyamata során számos, az övéikkel közös problémafelvetés érlelődött meg benne. Alkotásaiban nemcsak a színnek, formának és térnek volt jelentősége, de korábbi éveiben kollázstechnikával készült festményein a ritmus és a mozgás is fontos szerepet kapott.
Bér művein az absztrakció alapját felidézve a kép, a sík és a tér viszonyát problematizálja az emberi tér tárgyiasult leképezésének formájában. A kilencvenes évek végén a színek mellett önálló szerepet kap a fehér, az üresség, a hiány.
Az alkotót néhány éve a tiszta színskála minél teljesebb használata foglalkoztatja, melyeken a fehér adja az alapszínt, és erre telepszenek rá a vörösek, kékek, zöldek, végül a fekete, mely keretbe fogja a többi színt.
Anna Mark (1928–)
Anna Mark Berény-i Róbert növendékeként tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Magyarországi tartózkodása alatt baráti kapcsolatot ápolt az Európai Iskola alkotóival, mint például Ország Lilivel, Bálint Endrével, Vajda Júliával. 1956-ban Németországban telepedett le. Festészete ekkor még a szürrealizmus jegyeit hordozta, ám amikor 1959-ben véglegesen Párizsba költözött, művészi stílusát új alapokra helyezte – így szakított a szürrealizmus jegyeivel, és az absztrakció felé fordult.
Anna Mark komponálására jellemző, hogy bizonyos formáit olyan vastag festékrétegből képezte, hogy azok szinte reliefszerűen emelkedtek ki. E kísérletek során jutott arra a felismerésre, hogy munkáiban az árnyéknak meghatározó szerephez kell jutnia. Kompozíciói létrehozása során – az olajfesték helyett – különféle anyagokkal próbálkozva talált rá arra a márványporból, homokból és műgyantából álló keverékre, amelyekből reliefjeit készíti.
A 70-es években készült alkotásain az idő és más természeti erők által megkínzott falfelületek sokszor monokróm látványa mögött asszociatív élmények tűnnek fel, melyek Szentendre sikátoraira, ácsolt kapuira, íveire engednek emlékeztetni.
Későbbi munkáira nagy hatással voltak Lucien Hervé fotográfus alkotásai is, így érdeklődésének középpontjában a fény- és fakturális hatások megjelenítése állt. Ekkor készült reliefjein a fehér szín használata válik egyeduralkodóvá.
Anna Mark munkásságára a mai napig az építészeti kompozíciók gyakorolnak nagy hatást, ám művei a geometria szigorú rendjében, tartalmukban a világ rendjének valóságát és ihlető erejét közvetítik.
Borítókép:
Anna Mark: Concerto, 1980
