Dák aranykincsek, római erődök, középkori városok...

Románia Szenátusa 2018. február 26-án elfogadta és nagy többséggel megszavazta a Vlad Alexandrescu történész, szenátor és társai által benyújtott törvényjavaslatot (L422/2017), amely újra szabályozná a régészeti örökség védelmét Romániában. A tervezet részleteiről, és a romániai régészeti jogról T.  Szabó Csaba történészt, publicistát, a PTE BTK Régészet Tanszék óraadó oktatóját kérdeztük.

 Milyen a jelenleg érvényben lévő román régészeti törvény?

Fontos tudni, hogy Romániában a forradalom után, több mint egy évtizedig nem volt valódi örökségvédelmi jogszabály. Ez az időszak volt az, amikor Románia az európai műkincs feketekereskedelem egyik legfontosabb forrás országa volt. Ekkor kerültek ki például azok a híres dák aranykarperecek és éremkincsek is az országból, amelyeket Sarmisegetusa Regiában ástak ki a földből. Ezeknek csak részét sikerült nagy nehézségek árán visszavásárolnia az államnak az elmúlt években.  

 Ezen a szabályozatlan állapoton igyekezett változtatni 2000-ben a 43-as számú sürgősségi rendelet, amelyben először jelentek meg az olyan fogalmak, mint „nemzeti- és nem nemzeti jelentőségű régészeti lelőhelyek”, vagy az építkezések előtti „diagnózis” fogalma.

Sajnos, hogy pontosan milyen védettséget jelent akár a nemzeti jelentőségű régészeti lelőhely státusz, azt a rendelet elég pontatlanul szabályozta. Így történhetett meg, hogy Gyulafehérváron, Apulum római városában a porcelángyár fejlesztésekor is jelentős emlékek semmisültek meg, de a római Sarmizegetusaban is az amphiteátrumtól alig tíz méterre új épületeket húzhattak fel régészeti feltárás nélkül.

A gyakorlatban az a rendszer alakult ki, hogy a kisebb építkezésekhez kapcsolódó munkákat a helyi intézmények folytatták le, amelyre a megyei önkormányzat biztosított minimális forrásokat. A nagy beruházásoknál, mint az autópálya építések, sokáig csak a Kulturális Minisztérium felügyelete alá tartozó „nemzeti” múzeumok, így a Bukaresti Nemzeti Múzeum, a Kolozsvári Nemzeti Múzeum és a Gyulafehérvári Nemzeti Múzeum, valamint a Kolozsvári és a Bukaresti Régészeti Intézet, csináltak előzetes tanulmányokat és végeztek feltárásokat, később a megyei múzeumok is jogot kaptak erre. Ezeket a terepi munkákat elvben az állam finanszírozta az építő cégeken keresztül, a leltek konzerválásra, bemutatására viszont legtöbbször már nem volt forrás.

Hogy e rendszer részleteivel, és a lelőhelyek előzetes diagnózisával baj van, azt jól mutatta például a Szeben – Gyulafehérvár autópálya szakaszon talált Alkenyér (Șibot) esete, ahol egy nagy római kori villaközpontot jelentősen megrongáltak már az építtetők, mire a régészek a helyszínre értek.   Ugyancsak ilyen jellegű mulasztás történt a hatóságok részéről a városi mentőásatások folyamatán: Kolozsvár főterén zajló régészeti ásatásokat is csak napokkal a beruházás elkezdése után kezdték el az én vészjelzésemet és a múzeum munkatársainak beavatkozást követően.

Ha már nagyberuházások előkészítése, hány régészeti lelőhelyet tartanak nyilván Romániában?

Az egész országra vonatkoztatva mindössze 16.500-at, amely már első hallásra is nagyon kevés, szemben például a magyarországi 70 ezerrel. A nyilvántartott lelőhelyeknek is több mint fele Erdélyben található, ami jól mutatja, hogy az ország bizonyos régióira vonatkoztatva nagyon egyenetlen az adat. 

Miben hoz változást az új törvénytervezet?

A mostani törvény pontosít számos fogalmat, többek között azt, hogy mi a „régészeti örökség”, „régészeti lelőhely”, „nemzeti jelentőségű régészeti lelőhely”, „régészeti diagnózis”, „régészeti felügyelet”, „elsődleges konzerválás” és „véletlenszerű felfedezés”.

A törvény pontosan előírná, hogy az régészeti lelőhelyeken tervezett beruházásoknál az építési engedélyekhez (SF, DALI) csatolni kell egy fajta „régészeti diagnózis jelentését”, amely a magyar Előzetes Régészeti Dokumentációhoz (ERD) hasonló, továbbá szabályozná, hogy egyes építkezések előtt milyen feltárások, vagy régészeti megfigyelések szükségesek. A régészeti lelőhelyeken történő építkezésekhez szükséges engedélyeket ez után kizárólag a Kulturális Minisztérium adná ki. A törvény ugyanakkor pontosítja az elsődleges konzerválás fogalmát is.

Ebben a jogszabálytervezetben akarnak továbbá erélyesebben fellépni az amatőr kincsvadászok ellen, például úgy, hogy a régészeti lelőhelyeken kizárólag a Nemzeti Régészeti Regiszterben jegyzett régészek használhatnak a Kulturális Minisztérium által jóváhagyott fémkereső műszert. Ugyanakkor, régészeti lelőhelyen kívül is kizárólag azoknak megengedett a fémkereső használata, akik technikai és javítási munkálatokat végeznek (csatornázás) vagy bejegyzett és a régészeti törvényekkel kompatibilis, megfelelő etikai szabállyal működő fémkereső társaságok tagjai. Ugyanakkor a törvény módosította az eddigi 72 órás leadási határidőt is: most már öt nap áll rendelkezésére azoknak, akik régészeti leletet találnak véletlenszerűen, hogy leadják a legközelebbi múzeumnak.

Milyen a politikai és a szakmai támogatottsága a tervezetnek Romániában? Mikorra születhet ebből érvényes törvény? 

A törvénytervezetet meglepő módon, nagy támogatással a kormánypárt (Szociáldemokrata Párt) is elfogadta, annak ellenére, hogy a 34 benyújtó közül csak 6 volt kormánypárti. Ez jól jelzi, hogy a jelenlegi román kormány legalábbis elviekben, elkötelezett a régészeti lelőhelyek és az ország régészeti öröksége iránt.

Az elmúlt években óriási kormányközi támogatásokat fektettek be a tezaurizált (nemzeti kincs) kategóriába sorolt leletek visszaszerzésére (dák aranykarperecek, troesmis-i bronz táblák, dák érmék), a kormánynak egyre több tagja támogatja Verespatak világörökségi helyszínné történő nyilvánítását és számos politikus – magyar és román egyaránt – jelentős lobbit gyakorol a nagy régészeti, nemzeti projektek és kezdeményezések (Limes Projekt, Románia Aranya vándorkiállítás) támogatására. Ezek tükrében nagy esély van arra, hogy a törvényjavaslatot a Képviselőház is elfogadja, erre azonban sajnos csak hónapok múlva kerülhet sor.

A legfontosabb azonban az, hogy az új törvény elfogadása sem jelent még teljes védelmet régészeti örökségünknek: építkezni lentről is kell, felelősségteljes és régészeti örökségünket jól ismerő társadalmat és önkormányzatokat kell építeni. Ebben segíthet a közönségrégészet (angol public archaeology), amely csak most kezd kibontakozni Romániában.