Minél jobban elanyagiasodik és „instanttá” válik körülöttünk a világ, annál inkább igyekszünk a temetéshez fűződő szokásokat egyre gyorsabban „letudni”. Ki szeret túl sokáig gyászolni? Már-már kellemetlennek érezzük elmondani gyermekeinknek, hogy hová ment a szeretett hozzátartozó, és miért nem jön vissza, hiszen óvni szeretnénk őket, akár az élet alaptörvényeivel való szembesítés tudatos mellőzésével is. A halál egyre távolabbivá, titokzatosabbá, ezáltal félelmetesebbé válik.
Régebben másként gondolkodtak, és főleg másként cselekedtek. Azáltal, hogy a temetés az egész közösséget leggyakrabban megmozgató eseménynek számított, generációkon át örökölt íratlan szabályoknak megfelelve készítették és díszítették saját maguk halotti kellékeit. Ennek jegyében a textildíszítés is szolgálhatta a halálra való felkészülést, amely – a ma embere számára szinte elképzelhetetlenül − egy egész életen át tartott. A koncentráltabb figyelem, az elmélyüléssel járó azonosulás, a hosszabb idő szentelése valamely személyre, jelenségre vagy cselekvésre, a tisztelet és a szeretet konvencionális megnyilvánulásformájának számított. E tisztelet, türelem, alázat és végül, de nem utolsó sorban a kreativitás rendkívüli példáit, tárgyiasult formáit tárja elénk a Nemzeti Örökség Intézete Kegyeleti Múzeumának egyik legújabb időszaki kiállítása, A minta parancsol – a textilbe kötött gyász címen. A tárlat az intézmény néprajzi gyűjteményének legdíszesebb, legérdekesebb tárgyain keresztül mutatja be a temetkezési kultúra és a népi textildíszítés szövevényes összefüggésrendszerét. A tárlatot magángyűjteményből kölcsönzött tárgyak is színesítik. A december 5-én megnyílt kiállítás a jövő év tavaszáig látogatható ingyenesen – ahogy a Kegyeleti Múzeum minden más kiállítása is.
Megismerkedhetünk többek között a sváb textilkultúra egy darabjával, amely a kitelepítés szomorú történelmi mementója is egyben, továbbá azt is megtudhatjuk, hogy bizonyos halottas házaknál miért takarják le a mai napig a tükröt. A csökölyi fehér gyász mára kihalt tradíciójáról is képet kapunk a kiállításban A népi kultúrától és a funerális vezérfonáltól kissé eltávolodva pedig betekintést nyerhetünk a csipkekészítés „ördöngős” világába és az öltözködést szabályozó rendeletek paragrafusaiba. Kiderül, mennyire jövedelmező és rangos tevékenységnek számított egykoron az egyszerre exkluzív és elmélyülésre ösztönző csipkekészítés. Ahogyan Mátray Magdolna, csipkekészítő népi iparművész fogalmazott: „A csipke a textilkézművesség királynője, ‘aki’ mindig szolgál és nem uralkodik.”
Minden érdeklődő számára izgalmas élmény lehet felfedezni, hogy a legtöbb kiállított tárgy bonyolult, összetett szimbolikával, jel- és jelentésrendszerrel bír. „Kevés szóból is megértjük egymást” – szokták mondani. A rurális, népi kultúrában nem feltétlenül a beszélt vagy az írott nyelv szolgált a társadalmi érintkezés, a kommunikáció alapjául. Legalább olyan fontos szerepe volt a szimbólumoknak, a jeleknek, vagyis a vizuális üzeneteknek. Az itt látható tárgyak díszítményeibe, mintáiba és színeibe sok esetben információk sokaságát kódolták. Amellett, hogy e tárgyak az értelmezés során kiragadhatatlannak bizonyulnak anyagi és társadalmi környezetükből, használati rendeltetésük meglehetősen eltérő dimenziókban vizsgálható – attól függetlenül is, hogy természetesen mindegyik nyers funkcióval bírt. Ez esetben a tárgyak motívumaiból kibontható hiedelemvilágot kelti életre a kiállítás, ami talán különlegesebbé teszi egy népi életmódot bemutató etnográf tárlatnál. Az, ahogyan a kiállított nyárádi halottas lepedőn megjelennek az ősi hiedelemszimbólumok – a madár mint lélek, az életfa vagy világfa mint örökkévalóság, folytonos megújulás –, egyértelmű üzenetet hordozott a tárgyat használó közösségben. Akkor még ismerték és értették ezt a fajta „jelnyelvet”. Sok esetben rá is kényszerültek hitük, szokásaik és túlvilágképük „kódolására”, hiszen a katolikus egyház következetesen üldözte a kereszténység felvétele előtt uralkodó monda- és hiedelemvilág kifejeződéseit. Holott a kód üzenete nem volt más, mint amit a kereszténység is hirdetett: feltámadunk.
2018. december 5 - 2019 tavasza
