Elérkezett a Szinyei Merse Pál születésének 175. és halálának 100. évfordulója alkalmából megrendezett Kép és kultusz - Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete című kiállítás záróhétvégéje. A mintegy 120 művet felvonultató életmű-kiállításon a festő munkái mellett, magyar és nemzetközi pályatársak festményei is láthatóak a Magyar Nemezti Galéria tárlatán, az utolsó napokban 21 óráig!
Szinyei Merse Pál a magyar művészet történetének egyik legnagyobb alakja. Olyan festő, akit mindenki ismer és művei akarva- akaratlanul végig kísérik az ember életét. Emiatt, ha életművét - hasonlóan megannyi világhírű festőhöz - a magyar közönség elé tárják, a közönségsiker elkerülhetetlen. Ugyanakkor a művészettörténészek kurátorok és muzeológusok munkája részben az is, hogy a látogatói élményt feltöltsék megannyi tartalommal. Nem is történt máshogy a Magyar Nemzeti Galériában a Hessky Orsolya és Krasznai Réka által kurátorként és Prágai Adrienn társkurátorként jegyzett kiállításon.
Virágzó almafák, 1902
olaj, vászon, 50 × 65 cm
Kubinyi Ferenc Múzeum, Szécsény
Utoljára 30 évvel ezelőtt volt Szinyei Merse Pál kiállítás Magyarországon. Az akkori kiállítást a festő dédunokája, Szinyei Merse Anna kúrálta, és mind a szakma, mind a közönség nagy ovációval fogadta. Azóta idehaza nem volt a festő életművét felvonultató kiállítás. Ez alkalommal a Szinyei életművet úgy mutatják be a kurátorok, hogy a festményeket különböző szempontrendszerek alapján folyamatosan (re)kontextualizálják. A festő pályája így nem a megszokott kronologikus íven keresztül rajzolódik ki a tárlaton, hanem több másik festménnyel párokba rendezve. A kiállításon látható 120 festményen Szinyei munkái mellett olyan hazai és külföldi pályatársak alkotásai is helyet kaptak, mint Gainsborough, Monet, Sisley, Corot, Courbet vagy Wilhelm Leibl. Ezt azért is fontos kiemelni, mert a festő képei úgy jelennek meg, hogy az időbeli sorrendiség és a történelmi háttér csupán másodlagos rendezési szemponttá válik, és a hangsúly festőt és kortársait foglalkoztató témákra, pályájukat meghatározó kiállításokra kerül. Így a kiállítást alkotó tematikus egységek határozzák meg a legismertebb remekművek körüli kereteket.
A látogatók a kiállítótérben először Szinyei színgazdag kései tájképeit, illetve itáliai útjának képeit tekinthetik meg. Az ekkor már köztiszteletnek örvendő festő túl van a párizsi világkiállításon, ahol a Hóolvadás című képe ezüstérmet kapott, és amely meghozta számára a hírnevet és elismerést. A Hóolvadás a kiállítótérben a részben jernyei kertjében készült „park-képek”-kel van szembe helyezve. A képek színvilága között kontraszt csak még jobban kihangsúlyozza a Hóolvadás szántóinak barna pusztáját és hidegkék egét. Ezt követően az ég és a fellegek a képek uralkodó motívuma a térben, hiszen a Léghajóra és Pacsirtára kerül a sor. A Léghajó kék égboltja adta Szinyeinek a kiindulópontot a Pacsirta elkészítéséhez. A Majális méreteivel vetekedő mű, sajnos kezdetekben hasonló el nem ismertség áldozatául esett. A festmény túl modernnek számított és az 1883-as bécsi kiállításán, majd Budapesten sem aratott sikert. A mára már ikonikussá vált alkotás a festő többi munkájától eltérően egy aktot ábrázol. Az élénk színek, a részletesség és a naturalista ábrázolás a kép egyetlen mondanivalója.
Szinyei Merse Pál: Pacsirta, 1882
olaj, vászon, 163 × 128 cm
ltsz. 5098
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A kiállítótérben tovább haladva található, a tárlat koncepciójának másik kiemelkedő eleme. A kiállítás alkotói külön szekciót szenteltek a színtannak és egyben kihangsúlyozták a Szinyei által megalkotott színvilág gazdagságát. A festészet szempontjából egy elengedhetetlen, - ugyanakkor nem minden látogató számára egyértelmű- az alkotói folyamat meghatározó aspektusára helyezték a hangsúlyt, amely a korábbi termekben elhelyezett kép- és színkontrasztokkal előkészítve mély nyomot hagy(hat) az érdeklődőkben. A Pipacsos mező példáján keresztül bemutatott komplementer színek kontrasztjának fontossága, a Szinyei által mesterien összeállított színkompozíciókkal ragadják meg a kurátorok ennek a jelentőségét. A kiállítás ezen része vezeti a látogatókat tovább a tárlaton először a Lilaruhás nőhöz, majd a kiállítás központi művéhez, a Léghajó ismertségével vetekedő Majálishoz.
Az utóbbi alkotás a korábbi képek és képleírások kapcsán megannyiszor említésre kerül. Ugyanakkor a folyamatos előre utalás és a kép megtekintésének ígérete kifejezetten fel tudja csigázni a nézőket és a megannyi előzetes ismerettel feltöltődött látogató számára a festmény a festő sikereinek és kudarcainak ismeretével, még mellbevágóbb élmény lehet. Már a kiállításra belépve az első teremben elhelyezett idővonalon hangsúlyozásra kerül, hogy az 1873-ban befejezett festmény és későbbi műveinek kezdeti sikertelenségei mennyire meghatározták a művész pályáját, a képek és az életmű tematikus újrakeretezésével, a megismert sikerekkel Szinyei ikonikus képe és a körülötte kialakult kultusz, ennél a műnél találja meg igazán a jelentését.
Wilhelm Leibl (1944–1900)
Szinyei Merse Pál arcképe, 1869
olaj, vászon, 139,5 × 102 cm
ltsz. 10.B
Szépművészeti Múzeum, Budapest
A kiállításon több Szinyeiről készült portré is látható, ilyen többek között a Wilhelm Leibl által 1869-ben kevés színnel festett nagyméretű befejezetlenül maradt félalakos portré, ahol a festőt kortársa vállaira hanyagul vetett kabátban, cilinderben, cigarettával a kezében jeleníti meg. A közel harminc évvel később készült Szinyei Önportrén (1897) visszaköszönnek a Wilhelm Leibl által alkalmazott barnás tónusok, ugyanakkor az 1880-ban megkezdett festményen már a jernyei gazda áll vadászöltözékben. Szemben a korábbi műteremben készült portréval, Szinyei magát a természetben nyírfákkal övezve festette meg. A képet Szinyei 1912-ben az olasz kultúrminiszter kérésére az Uffizi Képtárnak ajándékozta. Ezenkívül kiállításra került még Ferenczy Károly 1910-es festménye, melyen az idős Szinyei cigarettával a kezében tekint előre a messzeségbe, de látható még Rippl- Rónai József 1911-es Szinyei portréja is, melyen a festő hasonló beállításban ül a zöld foteljében.
Viszont nem csupán a XIX. – XX. századi festők munkái jelennek meg a kiállításon, hanem az utolsó termekben a festő későbbi generációkra gyakorolt hatása is látható. Itt olyan alkotók munkái kerültek a falakra, mint Kupcsik Adrián, aki az Air-ben a Pacsirtát értelmezi újra, vagy Szabó Ábel, akinek Útépítés az Alföldön című olajfestménye a Hóolvadás színpalettáját idézi.
Szinyei Merse Pál: Vitorlás a Starnbergi-tavon, 1867
olaj, fa, 13,5 × 15,6 cm
ltsz. 8236
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A kiállítás talán egyetlen hátulütője, egyben legnagyobb érdeme is. A rengeteg mondanivaló, és a mára oly népszerű hálózatos gondolkodás mentén csokorba szedett festmények miatt, nem csak a látogatóktól válik zsúfolttá a tér. A megannyi információ, a történelmi és szakmai összefüggések nem engedik, hogy egyszeri látogatással befogadhatóvá váljon a tárlat. A tartalmi gazdagság, a kiállítás létrehozóinak befektetett energiája így könnyen elvész, hiszen a közönség fókusza a rengeteg ingertől hamar átvált a legismertebb művek keresésére. Ugyanakkor, akit igazán megragad a tárlat, azokat pontosan a kiállítás létrehozóinak fáradhatatlan munkája hívja vissza.
Ugyan a kiállítás február 20-ával bezár, Szinyei Merse Pálnak legközelebb 2045-ben lesz kerek évfordulója a születésének bicentenáriuma, addig is egy biztos, a Hessky Orsolya, Krasznai Réka és Prágai Adrienn által jegyzett kiállításon a meghatározott tematikus egységek - a kronologizálás és a történelmi keret háttérbe helyezése – teszik igazán hangsúlyossá a Szinyei körül kialakult máig tartó kultusz jelentőségét, és a látogatóknak nyújtott élményekkel tovább éltetik azt.
A kiállítás egészen február 20-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat a hétvégi napokon 21 óráig tekinthető meg. További információ az MNG honlapján.
Képek forrása: Magyar Nemzeti Galéria, Szépművészeti Múzeum és Kubinyi Ferenc Múzeum
