EN facebook

Borszerda Vasarelyvel

PROGRAMAJÁNLÓ

2017-07-12 08:10

Idén júliusban is Borszerda estekkel várja a Magyar Nemzeti Galéria érdeklődőket. A július 12-i második alkalom helyszíne a nemrég újranyílt, teljesen felújított Vasarely Múzeum.

 

Egyéves felújítás után megújult épületben és újragondolt állandó kiállítással néhány hete nyitott meg ismét a Vasarely Múzeum, amelynek gyűjteményét Victor Vasarely magyar-francia festő, az optikai festészet legjelentősebb képviselője a nyolcvanas évek elején adományozta a magyar államnak. Az óbudai Zichy-kastély épületében látható kiállítás teljes áttekintést nyújt a művész életművéről a korai, még Magyarországon készült akadémikus rajzoktól és reklámgrafikáktól a hatvanas–hetvenes évekből származó op-art művekig és plasztikai munkákig.

 

Ezen az estén a megújult kiállítás mellett tárlatvezetések, előadás és zenés tárlatvezetés várja az érdeklődőket, akik a Duna-parti Zichy-kastély kertjében borozhatnak: ezúttal a Badacsonyi borvidéken található Folly Arborétum & Borászat boraival ismerkedhetünk meg.

 

Az este részletes programja:

 

Előadás

19.00 „KÉK POÉZIS” – a 20. század festészete. Kék festmények Picassótól Vasarelyig – Bellák Gábor előadása

 

Tárlatvezetések

18.00 és 21.00 Káprázaton innen és túl – László Zsófi tárlatvezetése

20.00 Through the Blue Circle and back again – guided tour in English by Evelyn Brockmann

 

Zenés tárlatvezetés

20.30 Dennert Árpád – szaxofon-improvizációk Vasarelyre

Workshop | Kollázsok: kék kompozíciók készítése

Bor| Folly Arborétum & Borászat (Badacsonyörs)

 

A tárlatvezetéseken – műtárgyvédelmi követelmények miatt – csak korlátozott létszámban, érkezési sorrendben lehet részt venni. Kérjük ennek szíves figyelembe vételét!

 

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

 

A további esték részletes programja: www.mng.hu
Július 19. Őrült sárga
Július 26. Üde zöld

beruházás, kiállítás, művészet
2017-07-04 09:00
programajánló
2017-06-29 18:00
programajánló
2017-06-29 17:58