2017. szeptember 1–3. között került sor a kitüntetéstan, a falerisztika legjelentősebb európai fórumára az észtországi Tallinnban. A rendezvény házigazdája az év elején megnyílt Lovagrendek Múzeuma volt, amelynek kiállítása bizonyítjahogy ez a kollekció máris a legjelentősebb európai rendjel és kitüntetés gyűjtemények között foglal helyet, így nem meglepő, hogy az európai falerisztikai társaságok elfogadták a konferencia helyszínéül a tallinni múzeumot. Valerij Gluscsuk mellett a konferencia szakmai házigazdája a múzeum főkurátora, Katarina Lapinsh volt, aki a kiállítás vezetőjének szerzője is egyben.
Az európai falerisztikai társaságok konferencia sorozata 2005-ben indult, s majd minden évben megrendezték. A legjelentősebb falerisztikai társaságok a még fennálló európai monarchiákban alakultak meg, ahol az uralkodói kitüntetési rendszereket évszázados folyamatosság jellemzi. Ezekben az országokban a kitüntetések kutatásának központjai a királyi gyűjtemények. A monarchiák mellett a kitüntetések kutatásának és gyűjtésének hagyományosan fontos helyszíne Franciaország, Németország és Ausztria, ahol nagy gyűjtemények találhatók, és ehhez mérten a rendjelek régiségkereskedelme is virágzik, ezért nem véletlen, hogy a konferenciák eddigi helyszínei között szerepelt Koppenhága, Brüsszel, Utrecht, Párizs, London és Drezda. Az új tallinni múzeum presztízsét jelzi, hogy ez évben odasereglettek a kitüntetéstan európai képviselői.
E sorok írója először vett részt ezen a konferencia sorozaton az észt rendezők jóvoltából. A Magyar Nemzeti Múzeumnak a Magyar Királyi Szent István Rend történetét bemutató 2014-es tárlata kapcsán több külföldi kollégával megismerkedtem, akiket most viszontláttam, de a résztvevők többségével eddig nem találkoztam. A konferencia résztvevői között az említett nemzetek (angolok, franciák, németek) képviseltették magukat legnagyobb számban, valamint az oroszok, ahol a szentpétervári és a moszkvai világhírű nagy rendjel és kitüntetés gyűjtemények munkatársainak körében jelentős tudományos tevékenység folyik.
Az előadások konferencia második napján hangzottak el,az első előadó a belga Guy Deploige volt, aki a belga királyi gyűjteményben őrzött észt kitüntetésekről tartott előadást, amelyből érdekességeket tudhattunk meg a kollekciót illetően, valamint megismerhettük az Észt Szabadság Rend felépítését. A rendnek három tagozata, mindegyik tagozatnak pedig három osztálya van. Az első tagozatot magasabb rangú katonai vezetők, a másodikat személyes érdemek után, a harmadikat polgári személyek kaphatják. A rendnek két magyar kitüntetettje volt, mindketten a harmadik tagozatból kaptak, az egyik az első osztályt, ő Horthy Miklós volt, a másik – személye még ismeretlen előttem – a harmadik osztályt.
A második előadó Ludmilla Gavrilova főkurátor volt, aki az orosz cároknak a moszkvai Kremlin Museumban őrzött rendjelei közül mutatott be néhányat. Előadásában rámutatott egy, a tallinni múzeumhoz köthető nagyon érdekes kapcsolódási pontra, miszerint a lengyel Fehér Sas Rendnek ott őrzött gyémántdíszes rendjelét a lengyel király adományozta az orosz cárnak a 18. században. Még vitatott az uralkodók személye, Erős Ágost adományozta Nagy Péternek vagy Poniatowski Ágost Nagy Katalinnak? A kitüntetés a sztálini időkben kerülhetett ki a cári gyűjteményből, amikor valutáért több műtárgyat is eladtak külföldre.
A harmadik előadást az angol Stephen Patterson tartotta, aki a windsori kastélyban őrzött királyi gyűjtemény főmunkatársa. Előadásában egy Tallinnhoz kötődő angol-orosz diplomáciai eseményről számolt be: 1908-ban az angol uralkodó, VII. Edvárd és az orosz cár, II. Miklós a tallinni (akkori neve: Reval) kikötő előtt, a tengeren találkozott. Az európai politika megtárgyalása mellett kölcsönösen kitüntetések adományozására került sor az uralkodók között, illetve egymás kíséretének tagjait is kitüntették. Az előadást a találkozóról készült fényképek és az eseményekhez kapcsolódó iratok és nyomtatványok illusztrálták.
A negyedik előadó Lídia Dobrovolszkaja volt, a szentpétervári Ermitázs Múzeum jelvény-, pecsét és kitüntetés-gyűjteményének munkatársa, aki az ott őrzött észt vonatkozású kitüntetésekről és jelvényekről tartott előadást. Különféle észt érmek, plakettek, zsetonok és jelvények a 19. század végétől kerültek az Ermitázsba, amelyek éppen olyan területekről jöttek, mint akkor szerte Európában: dalegyletektől, majd más egyesületektől és iskoláktól. A két világháború közötti időszakból egy észt kitüntetéseket gyűjtő magánszemély kollekciója került a szentpétervári múzeumba az önálló észt állam megszűnése után. A háborút követő szovjet időszakból pedig iskolák, sportegyletek és sportrendezvények érmei és jelvényei jutottak az Ermitázsba.
Az ötödik előadó a finn Antti Ruokonen volt, aki a Liechtensteini Hercegség kitüntetési rendszerének kialakulását és fejlődését ismertette. Kiderült, hogy a hercegség első kitüntetései, 1847-től katonai szolgálatokért adományozott téglalapalakú érdemjelek voltak. Az első klasszikus érdemrend I. Ferenc nevéhez fűződik, aki 1937-ban megalapította a Liechtensteini Hercegség Érdemrendjét, amelynek legmagasabb fokozatát, a nagycsillagot csak az uralkodó viselheti. Ez alatt még négy fokozat létezik, a nagykereszt, a középkereszt a csillaggal, a középkereszt és a lovagkereszt. A viszonylag ritkán adományozott rendjelnek 2006-ban mindösszesen 128 élő kitüntetettje volt.
Az utolsó előadás a tallinni Lovagrendek Múzeumának új szerzeményeit mutatta be. A múzeum egyik kurátora, Pavol Marcis által jegyzett előadást távollétében Katarina Lapinsh tartotta meg. Az eddigi anyaghoz méltó, új rendjelekkel gazdagodott a közelmúltban a múzeum, ésszámunkra különösen fontos, hogy a Magyar Királyi Szent István Rend egy gyémántdíszes keresztje és gyémántdíszes csillaga is köztük van. A gyémántokkal díszített rendjelvények az illető rend nagymesterének különös kegyét fejezte ki az adományozott felé. Mindkét jelvény a 19. század közepén készült, s a csillagot a szakértők szerint Moritz Dietrichstein gróf kapta. A gróf katonaként szolgált a napóleoni háborúkban, majd Ferenc császár és király bizalmi embereként rábízták Napóleon és Mária Lujza gyermekének, a reichstadti hercegnek a nevelését. Később a bécsi udvari színház és a császári könyvtár igazgatója, majd 1845-től főkamarás. Az új szerzemények között feltűntek az egyik legnagyobb presztízsű kitüntetés, az Aranygyapjas Rend jelvényei. Köztük egy gyémántdíszes rendi jelvényt szintén Dietrichsteinhez kötöttek a szakértők. Emellett az Aranygyapjas Rend lánca volt a mi gyűjteményünk szempontjából felettébb érdekes. Az illető lánctípusból, amely a 17. században alakult ki, a Magyar Nemzeti Múzeum is őriz egy példányt. Az említett rendjeleken túl, több más európai ország, elsősorban a német államok rendjeleinek főképp 19. századi, igen értékes jelvényei gazdagították a tallinni múzeumot.
Az előadásokat követően a konferencia résztvevői megtekintették a Lovagrendek Múzeumának kiállítását, ahol a neves német kitüntetés szakértő, több kereskedőház munkatársa, Michael Autengruber tartott vezetést. A konferenciát záró gálavacsorára az Észt Tengerészeti Múzeum impozáns kiállítóterében került sor kötetlen szakmai beszélgetések mellett.
