A Jász Múzeum és Alapítványa méltán híres könyvkiadásának gyönyörű termékea kiváló stílussal megírt könyv, mely tartalmában elmélyült kutatásokról, tapasztalati tudásról és a téma iránti elkötelezettségről tanúskodik. A nemrég megjelent kötet - Jászberény, 220. /Jászsági Füzetek 58./ - a Jászság táncéletét, táncos kultúráját eleveníti fel.
A könyv szerzője Bathó Edit saját bevallása szerint négy évtizede gyűjti az anyagot, hogy majdan megírja szülőföldje táncéletének történetét. Közben hosszú évekig volt aktív tagja a Jászsági Népi Együttesnek, s három évtizedig tanítója, nevelője az ifjú táncos nemzedéknek. A tánc az 1960-as évek végétől családja szinte minden tagjának életében fontos szerepet töltött be. Nem véletlenül, hiszen mindannyian tősgyökeres jászságiak, s Bathó Edit könyvéből mindenki megtudhatja, a jászok szeretnek táncolni, mulatni, vidáman megpihenni a dolgos mindennapok jól végzett munkái után.
Pendzsom egy jászberényi tanyán, 1940-es évek
Könyvünk szerzője mindazonáltal elkötelezett néprajzkutató, akinek sorra jelentek meg a témában átfogó ismereteket nyújtó hiánypótló írásai, kötetei a méhészetről, a jászsági viseletről, a jászsági szőlőtermesztésről és még sok másról, bővítve ismereteinket a Jászság néprajzáról, történelméről. A sorba immár becsatlakozott a Jászság táncéletét monografikus összegzésben, tudományos alapossággal és következetességgel bemutató kötet: A pendzsomtól a discóig. Mielőtt a tartalmi elemzésre térnénk rendhagyó módon legelőször a könyv gyönyörű megjelenését, a szemléltető képek válogatását és a nagyszerű szerkesztést kell kiemelnem. A történelem idővonalára felfűzött mondandó szakmailag jól tagolt, a táncalkalmak szervezeti egységeit történelmi beágyazottságukban ismerteti, felhasználva a vizuális elmélyítés felkutatott forrásait. A könyv legelső hangulatteremtő fotóján egy fiatal pár látható, akik teljes odaadással figyelnek egymásra, és a közös cselekvésre, a TÁNCRA. A figyelemkeltő fotón szerzőnk hívja táncba olvasóit, s mi velük együtt repülünk gondolataink szárnyán, s már benne élünk a történetben, elmerülünk a Jászság táncéletének megismerésében, a tánctörténet emlékeiben.
Cha-cha-cha, a Lehel Társastánc Klub előadásában, Jászberény, 1971
Figyelmem azonnal megragadja a Jászság néprajzi kutatásainak áttekintése, s a táncélet történetét a verbuválásoktól, a kocsmai, céhes vagy éppen paraszti táncalkalmak élvezetes leírásain át, a családi élet táncalkalmainak bemutatásáig vezető rész. A jászsági táncok szintén történelmi idővonalhoz igazított fejezetében Sterio Károly Néptánc Jászberényben (1857) című festménye látványában sodró, lendületes, szabadban járt spontán tánccal vezeti az olvasót a korabeli tánc típusainak szakszerű leírásához. Ezt a következetes szakszerűséget megfigyelhettük Bathó Edit korábbi könyveiben is. A monografikus áttekintésbe beiktatott lexikális pontosságú fogalom meghatározásai igen jó útmutatók a táncélet szakmai részét megismerni vágyók számára. Bevallom, magam csupán kedvelője vagyok a táncnak, de soha nem tudtam volna megmondani mi a különbség az oláhos kanásztánc vagy a páros oláhos között, de még a seprűtánc, és a mindenki által ismerni vélt csárdások szakszerű meghatározása is Bathó Edit könyvét olvasva tudatosult bennem. Olyan monográfia ez, amit bármikor leemelhetek a polcról, ha egy tánccal kapcsolatos fogalmat szeretnék jobban megérteni, szakmailag megismerni. A huszártánc filmkockaszerű képei alapján akár megtanulhatók a tánc mozdulatai, sajnos a többi tánctípus hasonló bemutatására nem volt forrása a szerzőnek.
Minden olvasó tudja a saját tapasztalatából milyen sokféle lehetőség adódik a táncra, s sokan megtapasztalhatták milyen sokoldalú figyelmet, gondosságot igényel a táncalkalmak megszervezése. Olvashattunk erről a Jász bálok kapcsán Suba Györgyné Kocsis Julianna könyvében is, melyet a Jászok Egyesületének történetéről írt. A folytonosság eleven, a Jász bálok korunkban szintén kedvelt események. Bathó Edit könyvének bevezető képén az ifjú táncospár az 1994-ben megtartott Jász bálon merült el a tánc örömében.
Külön fejezetet kapott A bálok, táncmulatságok szervezése. Azt, hogy a jászok mennyire szerettek táncolni, a beemelt dal és vers idézetek alátámasztják. „Mulatságunknak akkor lesz majd vége, / Amikor a nap felkel már az égre” olvasom, a szépséges báli meghívók felett, miközben szembesülök a soha el nem halványuló jász öntudattal. A Gazda bál meghívóján (1940-ben!) a jászberényi Redemptus Közbirtokosság és Polgári Kaszinó Egyesület hívja a táncolni vágyó berényieket. Csaknem két évszázaddal a redempció után Jászberényben eleven a redemptus öntudat.
Szerzőnk nem feledkezik meg a tánchelységek bemutatásáról sem, történetiségükben olvashatunk a nevezetes helyszínekről, melyek közül többet már csak Bathó Edit könyvéből ismerhetünk meg, például az eltűnt Bathó-kert mulatóját. Múzeumi gyűjteménybe kerültek a szebbnél szebb táncrendek, melyek funkcióját a róluk közölt képek tolmácsolják. A szépséges táncrendek segítségével, a szerző elvezeti olvasóját a társastáncok lexikális leírásához.
Táncrend külső oldala, Jászberény, 1881
Táncrend belső oldala, Jászberény, 1881
Amint a hajdani népi táncokról úgy a polgári bálok táncairól is szakszerű leírásokat olvashatunk. Dreischritt, valcer, polka, mazurka, kontratánc, cotillon, csárdás, majd a 20-dik század táncai következnek a bostontól a shimmyig, az örök csárdásig. Persze a körmagyar és a nyitótáncként kedvelt palotás sem maradhatott ki.
Tánciskola, Jászapáti, 1962. A tánctanár Racskó (Romhányi) Béla
A tánctanítás stációiban a nagy fordulat 1963-ban a Jászegyüttes megalakulásával kezdődött. Ekkorra már szinte tömegesnek mondható a tánciskolákból kikerült fiatalok száma, akik tanáraikkal együtt elkötelezettek a tánc különféle formáinak művelésére. A Lehel Társastáncklub 1969-es megalakulása felnevelője lett a nagyhírű Jászság Népi Együttesnek. 1971-től az együttes alakulása egyben a néptánc újjászületését jelentette, sikereik nemzetközivé dagadtak, s a népzene és néptánc híveinek generációi nevelkedtek a Jászság településein. Jászberény, a Jászsági Népi Együttes alakulásától egyre magasabb színvonalra emelte a tánc kultúráját. Bathó Edit, aki a táncosok közé tartozott, kutatások által kiegészített ismereteivel, olvasmányosan tárja fel a sikerekhez vezető utat. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az együttes kétszer nyerte el a Felszállott a páva tehetségkutató verseny díját s többek között 2019-ben megkapták a Príma Primissima közönségdíjat. A tánctanárok sora vezette a tánckedvelő fiatalokat az autentikus néptánc megismerése, elsajátítása felé.
A Borostyán Társastánc Klub báli nyitótánca, Jászfényszaru, 2010
A könyv külön fejezete szól az utánpótlás nevelésről, a gombamód szaporodó gyermek tánccsoportokról. Elsőnek a Galagonya Együttes alakult meg 1974-ben, ahol szerzőnk már művészeti vezető volt, majd 1987-ben megalapította a Barkóca Együttest.Gyermekek tömege nevelődött a néptánc szeretetére, évi 25-30 fellépésükön bejárták Magyarországot, eljutottak számos európai és Európán kívüli országba. Részt vettek közös gyűjtő utakon határainkon innen és túl. A legújabb ifjúsági csoportok között található a népes Árendás Együttes és a Jártató Ifjúsági Táncegyüttes. A Borbolyák 2005-ben alakultak együttessé, vendégszerepléseik között Isztambul és Jászfényszaru egyenlő ranggal szerepel, hiszen a tánc mindenkié, a zene és a tánc összeköt, közösséget szervez, barátságokat táplál, miközben megismerteti, elfogadtatja a képviselt kultúrát.
Könyvünk nem csak Jászberényről, hanem a Jászság tánckultúrájáról szól. Jászapáti három neves tánccsoportot nevel, Jászfényszarun gyermekek részére alakult az Iglice, Jászkiséren a Pendzsom, utóbbiak kiemelten fontosnak tartják a hagyományőrzést, három utánpótlás csoportot is szerveztek. Jászboldogházán 2001-ben alakult az Árvalányhaj Néptáncegyüttes.
Végezetül meg kell említeni a táncsoportok között a Jászberényi Hagyományőrző Együttes tevékenységét. Példájukat követve 2000-ben alakult Jászárokszálláson a Parázs Hagyományőrző Együttes. A jó példa ragadós, s 2007-ben már újabb a tánchagyományokat éltető, terjesztő felnőttekből álló együttes született Jászberényben Petrence Táncegyüttes néven. A gombamódra szaporodó tánccsoportok között különleges színfolt a gyermektáncosok szüleiből alakult Ritmusirtók Senior Néptánccsoport Jászkiséren. Nem sorolom tovább, de figyelmükbe ajánlom a Jászsági Hagyományőrző Egylet áldásos tevékenységét, akik színdarabokba építve fellépéseiken terjesztik a Jászság tánckultúráját és régi szokásait. Munkájukról 2020 decemberében megjelent egy önálló kiadvány, amelynek szerzője és szerkesztője szintén Hortiné dr. Bathó Edit.
Az itt ismertetett kötet utolsó szakasza szinte teljes egészében a jelen táncos eseményeit veszi számba. Olvashatunk a határokon átívelő kapcsolatok kiemelkedő eredményéről, a három évtizede évente megrendezett Csángó Fesztiválról. 1991-ben megfogalmazott céljaikból csupán egy mondatot emelek ide: „A Csángó Fesztivál a távoli országokban élő magyar gyökerű fiatal nemzedék nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának kialakításához és megerősítéséhez is hozzájárul.”
A Jászság hagyományőrzésének kisugárzása egyre szélesebb körben hat, s érvényesül az örök igazság: a tánc közösséget formál a táncolókból és a nézőkből, s most hozzájuk kapcsolja e könyv olvasóit és szerzőjét. A táncalkalmak napjainkban tovább gyarapodnak, diszkóktól a Jász bálokig, a világhírű együtteseken át a kezdő gyermek tánccsoportokig, a határon túli csángókig kapcsolatok fonódnak szorosabbá, mert a Jászság tánckultúrája identitást erősítő.
Bathó Edit ismertetett könyve a tánckultúrát is magába foglaló társadalomnéprajz jelentős kötete, méltó és maradandó monografikus feldolgozása a Jászság táncéletének, jegyzetapparátusa, illusztrációi és dokumentum mellékletei szervesen egészítik ki a szerző mondanivalóját, s fokozzák könyve tudományos értékét.
Bánkiné dr. Molnár Erzsébet ny. múzeumigazgató
Borítókép forrása: jku.hu
