Régóta kevés időnk van beszélgetni egymással, pedig valamikor ez az egyik legszebb léleküdítő elfoglaltsága volt eleinknek. Amikor a napi taposómalom végeztével, vagy a hosszú téli estéken kedvük támadt rá, hosszú órákon át áradt a mese, sokszor szép, sokszor hátborzongató folyama.
Ma hajlamosak vagyunk megmosolyogni ezeket a boszorkányokról, táltosokról, garabonciásokról, vagy a múlt ködébe vesző hátborzongató, máskor humoros históriákról szóló történeteket, de ennél nagyobb megbecsülést érdemelnek. A személyes beszélgetések melegsége mellett értékes tudást őriznek ezek az egyre szépülő, formálódó históriák.
Modernnek mondott világunk például kizárólag a fantázia szüleményének tartja a mesékben, anekdotákban fel-felbukkanó rendkívüli képességekkel bíró embereket, holott nem intézhetjük el kézlegyintéssel őket. Gyerekkoromban magam is ismertem olyan népi állatgyógyítót, aki a tanyákat járva gyakran került szembe a jókora kunsági komondorokkal, akik más embert pillanatok alatt lekaptak volna a lábáról. Ő csak megállt, a szemük közé nézett, és azok máris meghunyászkodva tértek ki az útjából. Egyszóval nem mind mese, ami annak látszik, még ha a viharcsináló garabonciást és társait biztosan a valóságosnál nagyobbra növelte a történetüket csiszolgató fantázia.
De így volt ez jól, mert a hétköznapok gyakran túl szürkék ahhoz, hogy ne essen jól kicsit színesebbre formálni őket. De az sem mosolyogni való dolog, hogy ha például a képzeletet évszázadok óta izgató Csörsz árka köré is színes hátteret költött a képzelet. Ha csupán egy, a római mérnökök révén a jászok rokonai, a szarmaták által emelt védműnek látnánk, mennyivel szegényebbek lennénk Csörsz király históriája nélkül.
Ezeknek a régi szép meséknek csak egy baja van. Ha időben nem mentik meg őket, mesélőikkel együtt szép lassan elfogynak a világból. Szerencsére a néprajztudomány még jókor megtalálta és összegyűjtötte őket, így maradtak meg többek között a jászberényi Jász Múzeum adattárában és hangtárában is az utókor számára. Mindez önmagában még kevés volna az üdvösséghez, mivel így jórészt csak a szakemberek figyelmére tarthatnának igényt ezek a szép históriák.
Ezért döntött úgy a Jász Múzeumért Alapítvány, hogy dr. Bathó Edit gondozásában, Botkáné Sárközi Ildikó közreműködésével és Farkas Edit népmesei ihletésű rajzaival közkinccsé tesz közülük egy válogatást. A Cicell néni meséi - Mondák, hiedelemtörténetek, boszorkányhistóriák és anekdoták a Jászágból című, most napvilágot látott kötet egy képzeletbeli mesemondó szavaival foglalja keretbe ezeket a régi történeteket.
A jász ősök életét felidéző históriák sora a Csörsz árkával kezdődő helyi mondákkal, legendákkal indul, de találkozhatunk a jászberényi Szentkút forrás legendájától a Barátok taván át számos jász település születéstörténetéig, hol versben, hol prózában megfogalmazott érdekes históriákkal. Természetesen nem maradhat ki közülük a jászok kincsének, a Lehel kürtjének egyik mondája sem. Mielőtt olvasás közben eljutnánk a valóban megtörtént esetekig, a gyakran máig emlegetett emberekről szóló anekdotákig, tehetünk egy kirándulást a más vidékekről is ismert táltosok, boszorkányok, egyéb lélekborzongató lények világába, hogy végül az igavonónak eladott Szent Mihály lovától a kényesebbik felén darázs csípte asszony komikus esetéhez hasonló kópéságok oldják fel a helyenként komorabb hangulatot.
A most napvilágot látott, több mint százkilencven oldalas szép kivitelű kötet, bár elsősorban felnőtteknek készült, akár még az ifjúság kezében forogva is érdekes és hasznos összekötő fonal lehet a Jászság múltja és a jelenkori érdeklődők világa között.
Cicell néni meséi - Mondák, hiedelemtörténetek, boszorkányhistóriák és anekdoták a Jászságból, Jászsági Füzetek 57., Jász Múzeumért Alapítvány
