A Magyar Nemzeti Galéria Az élet művészete. Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914) című időszaki kiállítása 2025. október 5-ig látogatható. A kiállítás több mint 200 műtárgya Katona Anikó művészettörténész kurátori munkájának köszönhetően eleveníti meg számunkra a századforduló művészi pezsgését.
Három évvel ezelőtt már bepillantást nyerhettünk a két világháború közötti magyar és külföldi reklámplakátok sajátos világába a Nemzeti Galériában. A mostani tárlat mintegy annak folytatása, de visszatekint a századfordulóra, és ennek a korszaknak a remekműveit sorakoztatja fel – nemcsak plakátok formájában, hanem bútorokkal és más iparművészeti tárgyakkal is kiegészülve. Nem kevesebbre vállalkozik, hogy átfogó képet nyújtson a szecesszió világáról, ami nem könnyű feladat, hiszen ez az irányzat a használati tárgyaktól az építészeten át az újságcímlapokig áthatotta a mindennapokat. Jelen kiállítás a plakátművészet szemszögéből kívánja megrajzolni a századforduló polgárságának életformáját, törekvéseit, érdeklődését, ízlésvilágát.
A kiállítás első szekciójában mindjárt a szecesszió legimpozánsabb remekműveivel találkozunk, a közismert Alfonz Mucha lenyűgöző, gazdagon díszített műalkotásaival.
A tárlaton megtudhatjuk, honnan ered a szecesszió mint új, műfaji és összművészeti irányzat, kik voltak a kiemelkedő képviselői, valamint milyen különbségek figyelhetők meg művészi megközelítéseik között. Bár alapos és átfogó ismertetést kapunk a korszak kezdeteiről, némi hiányérzetet hagyott bennem a törtélelmi kontextus bemutatása. Aki nem járatos a századforduló történelmi, gazdasági, politikai eseményeiben – bár valamikor az iskolában tanulta, de ki emlékszik már arra? – előfordulhat, hogy nehezebben értelmezi a látottakat és hangolódik rá a témára. Az sem biztos, hogy a látogatók minden falszöveget elolvasnak, – még ha azok kétségkívül rendkívül dekoratívak is, minden témakörhöz korhű tipográfiát választottak a látványtervezők. Számomra sokat jelentett volna, ha a felnagyított fényképek mellett néhány korabeli újságcikket, videóvetítést vagy eredeti némafilm részletet is láthattam volna, amelyek még érzékletesebbé tették volna a korszak hangulatát.
De mit is tudhatunk meg a szecesszióról a kiállítás során?
A 19. század végére Európa-szerte fellendült a gazdasági és technikai fejlődés, valamint kialakult egy új, polgári életforma, amelyek jelentős változásokat idéztek elő a társadalomban és a mindennapokban. Erre a művészeti irányzatok eltérő módokon reagáltak. A sokféle új művészeti áramlat közül leginkább a szecesszió volt az, amely az egész vizuális kultúrát átfogó korstílussá vált.
Kezdetei az angol Arts & Crafts mozgalomhoz vezethetők vissza – ez a kézművességet előtérbe helyezve a gyáripari tömegtermeléssel szemben fogalmazta meg eszményeit. A szecesszió a historizmussal szemben a természetből merített inspirációt: képein az élővilág mintázatai jelennek meg stilizált formában. Az angol preraffaelita stílus hatására gyakori témává vált a középkori nőalak, aki eszményi tisztaságot és rejtett melankóliát sugárzott – gyakran gazdagon díszített, növényi ornamentikával övezett környezetben ábrázolva.
Az Art & Crafts társadalmi programjával lépett színre, ám hamar elitista luxusművészetté lett. Egykor a természetességet hirdette, idővel az arisztokrácia életmódját megélni vágyó polgárság mértékadójává vált.
A nő, mint a szecesszió központi motívuma is egyre inkább új szerepkörbe került. Míg az angoloknál, a preraffaelita művészköröknél az ártatlanság megtestesítője, addig a francia művészeknél, mint a Párizsban alkotó, cseh származású Alfonz Muchánál már a szépségszimbólum, a nő érzékisége jelenik meg. A szimbolizmus megteremtette a végzet asszonya (femme fatale) karaktertípust, amely szemmel láthatóan jól működött a századforduló reklámiparágában. Végső soron a szecesszió művészete különösen plakátművészeti vonatkozásában – fokozatosan a kibontakozó tömegtermelés és az ezzel párhuzamosan kialakuló fogyasztói kultúra esztétikai közvetítőjévé vált.Ebben a kontextusban a nő megjelenítése a termék eladhatóságának vizuális zálogává lett. Számos példán láthatjuk, hogy a férfi célközönségnek szóló plakátok (például az alkohol- vagy dohánytermékek hirdetései) gyakran használtak, ha nem is démoni, de csábító nőalakokat, mint például Jules Chéret öntudatos, ledér nőtípusa vagy Alfonz Mucha érzéki, dohányterméket reklámozó női szereplője. Ezek az ábrázolások nemcsak a vágy tárgyaiként, hanem az új vizuális nyelv hordozóiként is értelmezhetők.
Cheret, lámpaolaj
Mucha: Dohányzó nő
Emellett azért más üzenete is volt a plakátokon szereplő nőalakoknak. Ahogy a kiállítás is érzékelteti, a 19. század végén a felszín alatt már új elképzelések formálódtak a nők társadalmi szerepéről. A korabeli sajtóban gyakori vitatémát jelentett, mit szabad egy hölgynek tennie és mit nem, például illik-e kerékpároznia vagy éppen dohányoznia. A nagyvárosi polgárság körében már színre lépett a „modern nő”, aki – bár önálló jövedelemmel még nem rendelkezik –szórakozni jár, korcsolyázik, kiállítást látogat, vagy éppen vásárol. A fiatalasszonyokat célzó plakátok – különösen a divatáruk vagy élelmiszerek hirdetései – erősítették a független nő képének legitimációját, viselkedésmintaként szolgáltak.
Faragó Géza: Holzer divatháza plakát
Faragó Géza: Tungsram reklám
Hebling Ferenc: Divatszalon újság címlap
A kiállítás hátralévő, jelentős része a magyar szecesszió kiemelkedő művészeinek plakátjait mutatja be, mint Faragó Géza, Biró Mihály vagy Márk Lajos munkáit, de a kezdeti időszakból is találkozhatunk Rippl-Rónai József, Vaszary János vagy Ferenczy Károly rajzokkal. Hazai művészeinknél szinte valamennyi európai szecessziós irányzat jegyeit felismerhetjük, ahogy azt a kiállításban is megfigyelhetjük.
A hazai szecesszió ugyanakkor egészen egyedi módon alakította ki jellegzetes stílusvilágát: népi motívumok keverednek az antik múzsákat idéző nőalakokkal, de megtalálhatóak a franciás könnyedséggel formált figurák is. Ennek az egyediségnek kiváló példája hazánkban a Zsolnay porcelán sikertörténete is, amelyből kapunk is egy kis ízelítőt a kiállításban; szürreális állatkertként mutatkozik be Zsolnayék egyik extravagáns kerámiaegyüttese.
Zsolnay porcelánok
És hogy miért válhatott a saját korában annyira népszerű, az élet minden szegmensére kiterjedő, átfogó művészeti irányzattá a szecesszió?
Azon túl, hogy az egyes nemzetek megtalálhatták saját stílusirányzatukat, a műfaj azért is válhatott ennyire elterjedtté, mert nem korlátozódott zárt művészcsoportokra, hanem betört a mindennapi élet profán területeire is. Nemcsak megmutatni akarta magát, hanem a közízlést is formálni kívánta. A századfordulóra egy olyan – elsősorban városi, polgári – fogyasztói társadalom alakult ki, amelyben a szórakozás, kulturális termékek, a mozik, színházak, kávézók világa a békebeli polgárság igényeire fókuszált. Ebben a közegben a társadalmi tendenciák és a kereskedelmi érdekek találkoztak: a plakátművészet fellendülését az üzleti megrendelők elvárásai, valamint a városi tömegek megszólítására alkalmas reklámhirdetések tették lehetővé. Élvezzük az eredményét a Nemzeti Galéria különleges atmoszférájú kiállításán!
A szerző az ELTE PPK múzeumpedagógiai szaktanácsadó szakirányú továbbképzés hallgatója.
