Senki sem tudhatja, vajon mennyi palackposta hánykolódhat az idő tengerén, mikor és hol vetődnek partra, akár éppen ebben a pillanatban is. Bármelyikről legyen is szó, titokzatosságukkal minden kétséget kizáróan magukhoz csalogathatják az éppen arra járókat.
Fürjesi Csaba festőművész Virtuális lét c. (2013.03.23-05.25., Reök) kiállításán kezdtem foglalkozni ezzel a gondolattal, elsősorban azért, mert a művész egyéni kiállításán azonnal magával ragadott különös, Palackposta című alkotása. Korunk digitalizált világában, számítógépeinken keresztül, nap, mint nap, hosszan időzünk virtuális terekben, ahol számtalan képzeletbeli világ látványát észleljük, be- és kilépünk onnan, automatikusan közlekedünk valós és látszólagos terek között. Milyenné válhat az ember ezen átjárások által? Meg tudja-e tartani egyéniségét vagy egy nagy színpad személytelen szereplőjévé válik. Legfőképp, ezek a kérdésfelvetések szűrődtek ki számomra az alkotó képi világán át. A felvetés fontos, ezért itt, a tárlaton, az eredeti művek előtt, egyértelműen kínálkozik a helyzet, hogy művészetpedagógiai alkotómunkával, látványosan is emlékezetessé és érthetővé tegyük a művész érzékeny képi közléseit. A célom az volt, hogy Fürjesi bravúros technikával létrehozott festményüzeneteinek meghatározásairól, mindenképpen egyik jelentős műve előtt hozzunk létre egy színpadszerű jelenetet, reagálva adott alkotás kompozíciójára is. Különböző testhelyzetekben körberajzolták társaikat a gyerekek, majd kivágták a formákat és javaslatomra maguk elé tették azokat. Van, aki háttal áll, van, aki szemben, de a feloldódó egységes felületek mögött egyéniségek rejtőztek. Kifejezetten a valóságos és a virtuális tér közti létezés egészséges mértékére szerettem volna felhívni figyelmüket. A fotó, mint közvetítő médium, megőrizte a vissza nem térő pillanatot.
A Palackposta című Fürjesi képen szürke, lazúros, konkrét helyszín nélküli közegben, egymástól távol, két figura áll. A festmény felső zónájában ugyancsak kettő hőlégballon lebeg a sehol-sincs térben, amelyek talán a két mozdulatlan figura elindulását szimbolizálják. A középvonal jobb oldalára illesztett négy fehér palack útra készen áll. Kapcsolatnélküli módban várakozik minden képi elem. A festményen több idősík jelenléte érzékelhető, amelyek képtelenek átszakítani egymás határait. Valójában a palackposta motívum zavarba ejtő állandósága lendíti át a nézőt a megrekedt pillanaton, és tereli tovább gondolatait a hőlégballonok libegésével együtt a következő, valamikor, valahol, a jövőben bekövetkező történés felé.
A kiállítótér valóságában gyerekekkel
Amikor a nagyon érdeklődő, 3. osztályos csoporttal elindítottam ezt a módszertani folyamatot, magam sem gondoltam volna, hogy a palackposta motívum minden misztikumával: minden véletlen kapcsolódási ponttal, kétellyel, váratlan fordulattal teljesíti be önmagát.
A tárlatfeldolgozás egyik lényeges sarokpontját ebben a motívumban láttam, sőt láttattam meg. A gyerekeket arra kértem, hogy a közös tárlatjárás, beszélgetés után, önállóan is járják végig a kiállítást teremről teremre, és egyénileg, írásban tegyenek fel kérdéséket az alkotásokról, ezek képezik majd azoknak az üvegeknek a tartalmát, amelyet palackpostaként belevetünk a virtuális térbe.
Ígéretem szerint, eljuttatom mindegyik írást a művésznek és jómagam fogom visszajuttatni a művész válaszait. Most ebben a formában vesszük fel a kapcsolatot az alkotóval. Mivel az osztály pedagógusa példaértékű hozzáállással, gondoskodással hozta tanítványait minden kortárs kiállítás múzeumpedagógiájára éveken át, ezért a gyakori találkozás miatt a válaszidő, mint tényező, fontos szempont volt számukra.
Tehát a kérdések eljuttatásának eszköze természetesen a „Palackposta” lett, mely legfőbb fizikális megjelenési formáját, akkor, könnyen zárható, műanyag tégelyekben szándékoztam kifejezni. Minden kérdést beleillesztettünk a tégelyekbe. Miközben készülődtem összeállítani az anyagot, olvastam a művészeti sajtóban, hogy Fürjesi Csabának kiállítása nyílt külföldön, ezt követően pedig művésztelepre készül. Úgy éreztem, ebben az időszakban alkalmatlan lehet a szegediektől eredő kérdés-válasz akció, ezt közöltem a gyerekekkel is. A várakozási idő, és újabb galéria-munkáim kicsit a feledés homályába vetették a témát, de amikor jóval később, kezembe kerültek a levelek, mégis továbbterveztem az ügyet a megvalósításig. Tartoztam a válaszokkal a gyerekcsapatnak, és magamnak is, így hát a Palackposta mielőbbi révbejutását kezdtem előkészíteni.
A gyerekek 3 évvel később, 2016-ban 6. osztályosak voltak. Az osztályfőnöküket kértem, ne tájékoztassa őket érkezésemről. A találkozást egy újsághír felolvasásával indítottam, amely egy éppen pár hete partra vetett palackpostáról adott hírt. Ezzel próbáltam feleleveníteni évekkel ezelőtti galéria élményünket. Majd fellapoztam egy Fürjesi Csaba katalógust, és megkérdeztem, sejtik-e, miért jöttem el hozzájuk. Meglepett arccal kezdték felidézni a programot, részleteit és még nagyobb megilletődéssel és örömmel fogadták akkori, kézzel írott szövegeiket és persze a kérdésekre érkezett választ a művésztől. Külön vizuális memória ajándéknak tekintettem, hogy többen pontosan emlékeztek néhány mű elhelyezésére. A fotón olvasható szövegen felül, néhány további gyermek megállapítása és kérdése a Virtuális lét c. kiállítási anyagról:
„Miért ilyen rejtelmesek az emberek? Miért használ sötét színeket?”
„Az első teremben azt láttuk, hogy a levegő rezgését akartad ábrázolni.”
„Nem akarja megmutatni az emberek valódi énjét?”
„Tetszik, ahogyan az emberek nem érnek a talajhoz.”
„Amikor már egy perce néztem, úgy éreztem, hogy én is repülök.”
„Hogyan lett Ön művész?”
Fürjesi Csaba számomra küldött, munkáiról írt összegző e-mail válasza, 2016. május 8.
„ A Hatalom c. képen jelképek és szimbólumok alkotnak kompozíciót: az asztal, a lebegés, az írás, a fény, a mozdulat, stb. A képi történet forgatókönyvét nem ismerjük, a motívumok is többé-kevésbé egyenrangúak. Az írás tartalmát sem ismerjük, talán egy eddig még meg nem fejtett nyelven íródott. Az asztal mérete óriási, arányaiban sokkal nagyobb, mint a lebegő ember, akinek aurája van, vagy inkább egy különös fénybevonat veszi körül.
Alapjában véve minden ábrázolt tárgyat és jelenetet ismerünk. Mégis együtt a talányos, rejtelmes és sok-sok kérdést felvető pozíciójuk miatt mindenre, mint ismeretlenre kérdezünk rá. Ez a feszültség indít el bennünk találgatásokat, konkrét fogódzókat, mert próbáljuk az eddigi ismereteink szerint megfejteni az egész történetet.
A kép címe: Hatalom, mely önmagában ismert szó, de többértelműsége miatt még mindig nem teljesen konkrét. Azonban segítség lehet, hogy a cím ismeretében tovább elemezve a képet, megleljük a történet megfejtését a saját kódunk alapján.
„Mielőtt elkezdem a képeket festeni, rendszerint van egy „előkép” a fejemben, ami arra késztet, hogy próbáljam megfesteni. Ez nem teljesen konkrét, inkább egy erős érzés, aminek már vannak képies részei. Inspirál, hogy tetten érjem és előhívjam ezeket a „képi” érzéseket. Mivel azonban nem konkrétak, nem tudom teljesen követni őket, ezért a mű a készítés közben is mindig változik. Talán ezért is vélhetőek rejtelmesnek a szereplők, vagy olvadnak bele a háttérbe. A képeim legnagyobb része olajfestékkel, vászonra készült.”
A projekt pikantériája, hogy ezen tanulmány még két évvel később, 2018. nyarán került összegzésre és megjelentetésre.
Művészetpedagógiai palackpostánk révbe ért Kronosz végtelen tengerén.
