EN facebook

AZ ÉV MÚZEUMA 2026 – FELHÍVÁS

TÉMA

2026-01-14 07:00

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület által évről-évre meghirdetett Az Év Múzeuma cím és az azzal járó díj a megelőző évben jelentős eredményeket felmutató muzeális intézmények elismerése. A díjat az az intézmény kaphatja meg, amelyik sikereit stratégiai alapú fejlesztéseinek köszönheti, és a múzeumi munka főbb területein – épülete(i), gyűjteményei, kiállításai komplex, a környezeti szempontokat is figyelembe vevő – fejlesztéseivel maradandót alkotott. A szempontok között kiemelten fontos, hogy a muzeológiai feldolgozás és közreadás, a tudományos munka eredményei mellett közönségkapcsolataival, ismeretátadási tevékenységével, a közösségekkel kialakított kapcsolatai erősítésével kiegyensúlyozott fejlődést ért el, és egy vagy több területen a csúcsra jutott.

 

Az Év Múzeuma 2026 díjat az a muzeális intézmény kaphatja meg, amelyik az alábbi területek közül legalább háromban kiemelkedő változást ért el, vagy innovatív megoldásokat honosított meg a megelőző három év során zajló fejlesztései csúcsaként a díj átadását megelőző évben:

  1. Megújulás
  1. Gyűjteménymenedzsment
  1. Ismeretátadás és hozzáférés
  1. Szolgáltatások
  1. Társadalmi felelősségvállalás

 

Az ajánlások/jelölések alapján és jelentkezések útján benyújtott pályázatok alapján a bírálóbizottság értékeli az egész múzeumi szakma szempontjából kiemelkedő, előremutató teljesítményeket, innovációkat, ugyanakkor a pályázók eredményeit minden esetben önmagukhoz, társadalmi és gazdasági környezetükhöz és lehetőségeikhez képest méri.

 

Az Év Múzeuma 2026 díjra a Magyarországon muzeális intézményi működési engedéllyel rendelkező és a statisztikai adatszolgáltatást teljesítő muzeális intézmények nyújthatnak be pályázatot.

 

Az elismerés két kategóriában adható ki:
nagymúzeumok kategóriájában az országos múzeumok, az országos szakmúzeumok és a vármegyei hatókörű városi múzeumok versenyezhetnek.
kismúzeumok kategóriájában a területi múzeumok, tematikus múzeumok, közérdekű muzeális gyűjtemények, illetve közérdekű muzeális kiállítóhelyek versenyezhetnek.

 

Mindkét kategóriában legfeljebb egy fődíj adható ki.

 

Jelölés/ajánlás és jelentkezés

 

Az Év Múzeuma 2026 elismerés benyújtására jelölés/ajánlás nyújtható be olyan szakemberek által, akik – szakterületük, szakáguk, régiójuk fejlődését ismerve – javaslatot tesznek arra, hogy a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület mely intézményeket hívja meg Az Év Múzeuma pályázatán való részvételre.

 

Jelölésre / ajánlásra jogosultak:

  • a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület választmányának tagjai;
  • a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület tiszteletbeli elnökei;
  • a díj átadását megelőző öt évben díjazott (fődíjas vagy különdíjban részesült) muzeális intézmények vezetői;
  • az ICOM Magyar Nemzeti Bizottsága, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége által delegált 4-4, múzeumi területendolgozószakember;
  • a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület által felkért 10 múzeumi, kulturális és tudományos területen dolgozó szakember.

 

Jelölő személy a jelölése évében nem lehet a bírálóbizottság tagja. A jelölés /ajánlás a jelölő személy nevének megadásával történik. Egy jelölő legfeljebb egy, muzeális intézményi működési engedéllyel rendelkező intézményre tehet javaslatot, amelyet a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület részére kell benyújtani, az azevmuzeuma@gmail.com címre. 

 

A jelölés határideje 2026. február 14.

 

A jelölés ténye és a pályázat benyújtása még nem jogosít Az Év Múzeuma 2026 Jelöltje cím használatára, a logó és a cím használatáról a Bírálóbizottság dönt.

 

A részvétel módja

 

A jelölt, a jelölést elfogadó és a jelentkező intézmények által benyújtott pályázat kétfordulós.

A pályázat csatolandó elemei a következők:

  • Jelentkezési lap
  • az elmúlt három év szakmai eredményeinek összegző bemutatása, kiemelve azokat a területeket, amelyek az intézmény erősségei a felhívás alapján (terjedelem: maximum 15 oldal (Times New Roman, 11 p),
  • az elmúlt három év fejlődését tükröző statisztikai adatlap,
  • a pályázat benyújtását megelőző év OSAP 1444 adatszolgáltatás teljesítésének igazolása
  • muzeális intézményi működési engedély másolata,
  • küldetésnyilatkozat,
  • középtávú stratégiai terv,
  • 5–10 (összesen 10 Mbyte terjedelmet nem meghaladó méretű, jpg formátumú, nem szövegbe tördelt) fotó, képaláírással, a szerző és cím megadásával, nyilatkozattal, hogy a felvételek az elismeréssel kapcsolatos elektronikus és printkiadványokban nyilvánosságra hozhatók.
  • 3–5 perc hosszúságú, a pályázat céljára készült, a muzeális intézményt bemutató videó vagy montázs (a szerző és cím megadásával, nyilatkozattal, hogy a felvételek az elismeréssel kapcsolatos felületeken nyilvánosságra hozhatóak).

 

A pályázat benyújtása

 

A pályázatokat elektronikusan kell benyújtani a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület részére az azevmuzeuma@gmail.com címre. A tárgyban kérjük feltüntetni: Az Év Múzeuma 2026

 

A pályázat benyújtása a felhívás megjelenésétől folyamatos, végső határideje: 2026. március 18. éjfél

 

A benyújtott pályázatok alapján a bírálóbizottság dönt a jelölti címekről, ezáltal a második fordulóba jutó pályázókról, akiket a bírálók személyesen is felkeresnek.

 

 

Figyelem!

 

A jelölések határideje: 2026. február 14.

 

A pályázatok benyújtása folyamatos, végső határideje: 2026. március 18.

 

 

Bővebben

Az év múzeuma, díj, kiállítás, Múzeumok Majálisa, programajánló, Pulszky Társaság, téma
2025-05-24 12:00
Az év múzeuma, díj, gyűjtemény, Pulszky Társaság, téma
2024-05-25 12:00
Az év múzeuma, díj, Pulszky Társaság
2023-06-05 12:00