AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2024 díjat november 19-én adják át a Hagyományok Házában. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki, esetleg virtuális kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés: 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáztak az elismerésre. A zsűri az előbbi kategóriából 6, az utóbbiból 13 pályázót választott a jelöltek közé. Amíg az eredmény a díjátadó konferencián kiderül, bemutatjuk mind a 19 finalista múzeumot. Először ábécé sorrendben a kisebb, majd a nagyobb költségvetésű kiállítást rendező intézmények kerülnek sorra.
A 10 millió forint feletti bekerülési kategóriában elsőként következzen most a Damjanich János Múzeum Ezt látták a csillagok. Másfél évszázad régészeti tevékenysége Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében című állandó kiállítása.
A régészeti kiállítások többségében a tartalomra fektetik a nagyobb hangsúlyt, a vizuális megjelenítésben általában az egyszerűség dominál, a tervezés során ritkán kerülnek előtérbe letisztult grafikai és innovatív világítási megoldások. A szolnoki Damjanich János Múzeum új állandó régészeti kiállítása azonban kivételnek számít ilyen tekintetben, hiszen látvány szempontjából is kiemelkedő élményt nyújt a látogatóknak. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegye régészeti örökségét bemutató tárlat olyan kiemelkedő kutatók előtt tiszteleg, akiknek munkássága révén mintegy tízezer évnyi történetet ismerhetünk meg a térség temetkezési szokásain keresztül.
A kiállítás két részre tagolódik, mindkét teremrészben a sötétkék háttérfalat a kiállított anyaghoz valamilyen formában kapcsolódó tárgyak vagy helyszínek sematizált ábrái díszítik. Ezek közé tartozik például a szolnoki vár 1617-ből származó képe, valamint templom- és síralaprajzok stilizált reprezentációi. Az esztétikus és modern kiállítótér vizuális elemeivel segíti a látogatót, hogy könnyebben fókuszáljon a kiállítás üzenetére és mélyebben elmerüljön az ismeretszerzésben.
Az első térben olyan meghatározó régészek életútjába nyerhetünk betekintést, akik a múzeum régészeti gyűjteményének alapjait rakták le, és hatásuk a mai napig érezhető. Az életút-tablók mellett a szakemberek által feltárt leletek, gyűjtött tárgyak, kéziratos naplóik, eredeti felvételeik válogatása is látható falba süllyesztett, bevilágított tárlókban.
Az öt kiemelkedő szakember:
Hild Viktor, a gyűjteményalapító
(1855-1929)
Hild Viktor a reformkor meghatározó építészének, Hild Józsefnek volt az unokája. Jogot tanult, bár élete korai szakaszában a vasútnál dolgozott, folyamatosan írt és publikált. Miután 1914-ben visszavonult az újságírástól, a tudomány felé fordult. Szisztematikusan gyűjtötte a régészeti leleteket, majd kutatásba és ásatásokba is fogott, korát messze meghaladó alapossággal dokumentálta is eredményeit, magyar nyelvű éremhatározót állított össze, és számos tudományos publikációt írt, sőt még a szolnoki házát is megnyitotta az érdeklődők előtt. Gyűjteménye, amelyet halála után családja Szolnok városának adományozott, a Damjanich János Múzeum régészeti gyűjteményének alapját képezte.
Balogh Béla, a múzeumalapító
(1890-1947)
Balogh Béla 1918-ban került Szolnokra, a sokoldalú tudóst és tanárt hosszú évekig foglalkoztatta egy múzeumi és közkönyvtári gyűjtemény létrehozása. Lelkes és kitartó munkájának köszönhetően, számos támogató segítségével 1934-ben végre megalakult a Szolnoki Könyvtár- és Múzeumegyesület, a jelenlegi múzeum elődje. Az első kiállítótereket egy bérház alagsorában rendezhették be. A régészeti gyűjtemény alapjait Hild Viktor gyűjteménye képezte, melyet természetesen Balogh Béla is gyarapított. Ő maga is végzett ásatásokat, a megtalált tárgyakat restaurálta, valamint a helyi sajtóban rendszeresen beszámolt eredményeiről, ezzel is népszerűsítve a régészetet.
Kaposvári Gyula, a múzeumépítő
(1916-1998)
A szolnoki múzeum történetében vitathatatlanul Kaposvári Gyula játszotta a legfontosabb szerepet. A világháború után, egy teljesen lerombolt gyűjteményből kiindulva, több évtizedes munkával hozott létre egy jelentős kulturális intézményt, amelynek 1977-ig volt az igazgatója. 1940-es évek végén kezdődött pályafutása során a múzeum minden területével foglalkozott: régészettel, néprajzzal, történelemmel és képzőművészettel. A tudomány népszerűsítése is munkásságának szerves részét képezte: múzeumi évkönyvet, folyóiratot indított útjára, több száz ismeretterjesztő írása jelent meg. Kaposvári Gyula nemcsak a múzeum, hanem az egész város számára fontos személyiség volt, emléke a róla elnevezett helyi kulturális díjban is tovább él.
Csalog Zsolt, a régészeti gyűjtemény kiépítője
(1935-1997)
Csalog Zsolt édesapja nyomdokaiba lépve vált régésszé. A szolnoki múzeumban töltött mindössze hat év alatt jelentős szerepet játszott a régészeti gyűjtemény rendbetételében és bővítésében, ő volt az első olyan munkatárs, aki régészetet egyetemen is tanulta. Számos ásatásban vett részt, de nem csak saját anyagát letározta be, hanem elődeiét is, melyek nélkül a ma elérhető forrásanyag jelentősen kisebb lenne. De nemcsak a gyakorlati munkában jeleskedett, számos szépirodalmi igényességgel megírt tanulmányt publikált. Bár pályája később az írás és a szociológia felé fordult, a szolnoki múzeumban végzett munkája nemcsak a múzeum, hanem az egész régió régészeti kutatásának is jelentős lökést adott.
Stanczik Ilona, a bronzkor kutatója
(1943-1991)
Stanczik Ilona régészprofesszora, Bóna István hatására kezdett foglalkozni a bronzkor kutatásával. 1965-től a jászsági Kápolnahalmon folytatott ásatásokat, amelyek során kidolgozta az ún. tell-települések feltárásának leghatékonyabb módszerét, és a téma egyik legkiválóbb szakértőjévé vált. Létrehozott egy precíz dokumentációs rendszert is, amelynek köszönhetően az ásatások eredményei könnyen érthetővé váltak olyanok számára is, akik nem jártak a helyszínen. Az 1970-es évek közepétől a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott, ahol számos jelentős régészeti projektben vett részt, számos fontos tanulmányt publikált, és aktív résztvevője volt a nemzetközi régészeti életnek, munkássága nagyban hozzájárult a magyarországi bronzkor kutatásához.
A tárlat második részébe rámpán keresztül juthatunk el, ami a kerekesszékkel való megközelítést is lehetővé teszi. Ebben a térben egy képzeletbeli temető sírjai között járhatunk. A sejtelmes félhomályban csupán az üveggel borított sírhelyekből jövő, illetve a dongaboltozaton pislákoló, csillagokat szimbolizáló fények világítanak.
A megemelt felszínű dobogórendszerbe süllyesztett rekonstrukciók számos temetkezési formát bemutatnak. A kurátorok minden fontos régészeti korszakból választottak egy-egy jellegzetes sírt, összesen tizenkilencet, így az ős-, a népvándorlás-, a honfoglalás- és a középkori temetkezés módjait is megfigyelhetjük. Az urnás-hamvasztásos, a szórthamvas, a csontvázas temetkezési rítus mellett néhány sír különlegességét az adja, hogy a készítők igyekeztek viselet-rekonstrukció — azaz egy-egy felöltöztetett, felékszerezett bábu — segítségével felidézni az adott korszak feltételezett ruházkodási szokásait.
A sírok üvegfelületein található alapinformációkon túl, az érdeklődő látogatók a térben elhelyezett multimédiás pultoknál mélyülhetnek el a témában, két interaktív játék is segíti az élményszerűbb ismeretszerzést.
A fiatalabbak számára pedig egy informatív, színes rajzokkal és fotókkal illusztrált foglalkoztató füzet kapható, amely akár a felnőtteknek is tud érdekességeket nyújtani, például könnyebben megérthetik a megyére jellemző ún. kurgános temetkezés kultúráját. A csoportosan vagy akár családdal érkező gyerekeknek egy múzeumpedagógiai sarok áll rendelkezésére, ahol aktívan felfedezhetik, játékosan ki is próbálhatják a régészek munkáját.
A Damjanich János Múzeum kiállítása nemcsak kutatók munkáját és a régészeti leleteket helyezi középpontba, hanem egyedülálló vizuális élményt is nyújt, amely messze meghaladja a hagyományos régészeti kiállítások színvonalát. Az így kialakított atmoszféra minden bizonnyal felkelti a látogatók széles körének érdeklődését.
