AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2022 díjat november 3-án adják át a Ludwig Múzeumban. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. A már megszokott három kategóriában folyik a megmérettetés, 4 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki és virtuális kiállítások pályázhattak az elismerésre. A 11 jelölt már csak arra vár, hogy a díjátadón fény derüljön az eredményre. Addig is ismerjük meg őket, drukkoljunk nekik!
Lássuk most a 4 millió forint alatti bekerülési költségű kategóriából a Illatok, ízek, formák – nézd kézzel, lásd szívvel című tárlatot. A budapesti Hagyományok Háza kiállításának tartalmáról, szemléletmódjáról, látványáról Vásárhelyi Tamás perspektíváján kaphatunk betekintést.
Új helyre költözött Budapesten az Illatok, ízek, formák - Nézd kézzel, lásd szívvel című, és mézesbábos-karikásostoros, mázascserepes-gyapjútulipános élménytár alcímű kiállítás.
A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum az Erasmus+ ToMiMEUs (Towards Multisensory and Inclusive Museums for Individuals with Sensory Disabilities) projekt keretén belül hozott létre egy apró állandó kiállítást (partnerintézményeik Romániából, Görögországból, Törökországból, Bosznia-Hercegovinából voltak). A projektben sérült (gyengénlátó és nagyothalló) valamint egészséges gyerekek számára hoztak létre közös foglalkozásokat, amelyeknek tárgyi anyagából kerekedett ki a raktárhelyiségből átalakított térben ez a 24 négyzetméteres ékszeres ládika, Asbóth Kristóf és Varga Ferenc koncepciója és forgatókönyve alapján. Ebben a közleményben a kiállításnak az eredeti, a pályázaton indult változatát mutatom be, de a közelmúltban átköltöztették az állandó kiállítást a Fő u. 6. alól a Corvin tér 8. alá, minden bizonnyal hasonló meglepetést, örömet és élményt nyújtva minden új látogatónak.
El ne felejtsük: a foglalkozások idén elnyerték a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület Múzeumpedagógiai különdíját is.
A multiszenzoros interaktív játéktérbe négy hagyományos mesterség tárgyai kerültek be: nemezelés, mézeskalácsosság, fazekasság és pásztorkodás. Megoldották az interaktivitás netovábbját: a kicsi alapterületen a látogatóknak lehetőségük van mobil, könnyen szét- és összeilleszthető paravánok segítségével az őket jobban érdeklő mesterség szerinti környezetet létrehozni. A paravánok átszerkesztésére, az összetartozók kikeresésére és összekapcsolására fel is szólítanak.
Megpróbálnám verbálisan körüljárni a kiállítási teret, de nemigen lehet azon a térségen belül, amelynek egyik fala szinte hiányzik, másik falán átjáróajtó van, tehát csak a maradék falakra lehetett kiállítást építeni, ott is ablakok szakítják meg a folytonosságot, és még szükséges, nem kiállítási bútorzat is kerül a vegyes, egyszerű bútorzat közé. Az Év Kiállítása 2022 zsűrije vitatkozott is azon, hogy itt most van-e egyáltalán kiállítás, vagy csak foglalkoztató tér van. A mérleg nyelvét valószínűleg az billentette el, hogy olyan friss, természetes, bevállalós volt ez a projekt.
Az installáció egyedi, nem akaródzik leírni, hogy szedettvedett, de hát az. Na és? Nem a bútorzat a főszereplő, hanem a tárgyi anyag, aminek egy része egyben – ugyanúgy népi iparművészek által készített – megfogható, minket így jobban megfogó, bevonó, minőségi tárgy. Ha sérül vagy tönkre megy, újra készítik a kézművesek. A bútorzatra visszatérve, az egyik vitrin kommersz kiállítási vitrin, a másik öreg, festett szekrény, melynek két ajtaja tárva-nyitva. Az ajtók belülről is látványosan meg vannak festve, a szekrény belseje pedig fehér hátterű, jól megvilágított kiállítótér fent, lent pedig primitív plexikockákból összerakott, ám nagyonis célszerű posztamens-rendszer, amilyet Móra célszörű szögényembörei használnának, amikor vízzel kell főzni. A hátlapon a népi iparművészek által készített szép mézeskalácsok: huszárok, kard, malac, baba, papucs, kereszt, címer – ezek újabban megint szokásos vásári tárgyak lettek. A plexitorony tetején néhány kézbe vehető, hasonlóan szép nagy mézes, lejjebb üvegcsék, melyeket kinyitva a mézes-fűszereket illatuk alapján találgathatjuk. QR kódok nyomán juthatunk el más feladatokig, például túrhatunk bele a hívogató kékfestő zsákba.
Az volt a cél, hogy ne kiemeljék a gyerekek különböző képességeit vagy azok hiányát, hanem éppen egyenlő helyzetbe hozzák őket. Ennek az egyik elemi lehetősége a csukott vagy bekötött szemű tapasztalatszerzés. Több ez, mint a látás kiiktatása, mert azzal egyidejűleg a többi érzékszerv élesedik, vagy a belőlük érkező stimulusoknak több figyelem jut az agyban. Ennek jegyében került be a kicsit megbolondított gyári fiókos szekrény is, benne például domború mézeskalács sütemény, és fából faragott negatív formája párosítható – elvárás szerint csukott szemmel. Egyszerű játékszabályok tájékoztatnak, mint pl. egy másik helyen:
Fiókos szekrény – nemezmemória
1. Húzd ki a fiókot, melyben nemezből készült négyzeteket találsz.
2. Fordítsd őket lefelé.
3. Keverd őket össze.
4. Csukd be a szemed.
5. Fordíts fel belőle egyet, jól tapogasd meg.
6. Keresd meg az első lapnak a párját.
Ne less!
Aki les, magának rontja el a játékot.
Az egyik fiókban nemezelt párosító játék van
Az egyik fal előtt, egyszerű polcokon, a pásztorélet néhány kelléke kínálja magát érintésre, akár ki- vagy felpróbálásra: karikás ostor, fokos, faragott furulya, juhászkampó, láncos bot, köcsögduda, nemezkalap.
A birkái előtt subában pipázó pásztor életnagyságú fotója előtt a sarokban kis asztal, rajta Covidos jelenünk egyik megszokott kelléke: a kézfertőtlenítő. Van kiállítás, amelyben ugyanez ordító hiba volna, itt az interaktív kavargás közepette valahogy elmegy – és közben ésszel belátjuk, hogy hiszen elengedhetetlen is.
További interaktivitások között van több puzzle, pl. gyönyörű korsó képét kell összerakni fotódarabokból.
Egyszerű mágneses puzzle a paravánon
Vakon bolyonghatunk a posztólabirintusban. A paravánok némelyikén hiányos képet kell kiegészíteni néhány kivágott darabbal (pl. pásztormotívumokkal). És ebbe a kategóriába is bevehető a Hogy tetszett a kiállítás? című vendégkönyv: krétával írható fekete táblák, amelyeken keverednek a magyar és idegen nyelvű feliratok.„Very interesting! Loved it!” olvasom egy kínai felirat alatt. És ami feltűnő, azok a népművészeti ihletésű vonalak, elemek, spontán rajzok a szövegek között.
A fenti festett szekrény hátlapján a felsoroltakon kívül tündöklő többféle szív, mázatlan domború, ejzoltak, színesek és tükrösek is, szimbolikus a számomra. A tervezők és készítők, más-más, de itt láthatóan együtt dobbanó szívét is látom bennük.Ekkora giccses verbális közhelyet szinte félek leírni, de mit csináljak, így érzem, a jó szív és a játékos felszabadultság árad a kiállításból, rám is átragad. Garancia arra, hogy az új helyen is szeretni tudjuk majd a tárlatot. Ez pedig nagyon fontos segítség, hogy saját népművészetünk, ősi és történelmi mesterségeink és formakincsük ne merüljön a feledés homályába az egyre globalizáltabb, egyre uniformizáltabb, egyre kommerszebb világban.
Borítóképen:
Mézeskalácsos szekrény
