EN facebook

Az emlékezés pillanatai a zalaegerszegi Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban

EMLÉKEZET

2022-12-01 07:00

Immár több évtizedes hagyomány a koszorúzás és gyertyagyújtás a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban október végén, emlékezve iparágunk kiemelkedő személyeségeire. A múzeum, a területén álló szoborparkban emléket állít mindazoknak, akik szaktudásukkal, tehetségükkel, elkötelezettségükkel kiemelkedő módon járultak hozzá az iparág fejlődéséhez itthon és külföldön egyaránt. Kivétel nélkül alkottak maradandót. A szoborparkban természetesen nincs lehetőség minden kiváló szakember ilyen módon való megjelenítésére, az Ő emléküket a MOGIM gyűjteményeinek gondozásával ápoljuk.

 

Szoborparkunkban 20 kiemelkedő, szakágunkban alkotó elődünknek állítottunk emléket. Megemlítettük többek között Buda Ernő tudását és tevékenységét, amely szerteágazó tevékenysége mellett megalapozta a magyar kitöréselhárítás sikereit is. Varga József vegyészmérnök szintén nemzetközi elismertséget vívott ki az általa kidolgozott hidrokrakkolási eljárás során, amellyel a kőolajból és kőszénből műbenzint lehet előállítani. Dr. Papp Simont vitathatatlanul a magyar kőolajipar atyjának is nevezzük. Az erdélyi Kapnikbányán született geológus kutatásai és kitartása vezetett a zalai kőolajmezők felfedezéséhez 1937-ben. Feleségével közös sírhelyük méltó helyen, az olajipar bölcsőjeként aposztrofált zalai, göcseji tájon létesült Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban található. Sírjukat a múzeum szoborparkjában a Nemzeti Örökség Intézete nemzeti sírhellyé nyilvánította.

 

 Dr. Papp Simon mellszobra

 

Buda Ernő mellszobra

 


Iparágunk hazai történetében a legtöbb halálos áldozatot követelő műszaki balesetben elhunytak emlékére emlékmű készült a Répcelakon, 1969. január 2-án, felrobbant szén-dioxid-tartálymaradványaiból. Az emlékműnél és a múzeum szoborparkjában a dolgozók és az olajipari szakemberek, tisztelők minden évben Mindenszentek és Halottak napjának ünnepéhez közeledvemécsest gyújtanak, és néhány méltató mondattal felidézik az olajipar neves személyiségeinek tevékenységét. Idén, október 28-án Eichinger Attila a múzeum igazgatója és Németh-Gotthárd Gréta igazgatóhelyettes köszöntötte a jelenlévőket és helyezték el együtt a megemlékezés koszorúit, mécseseit. Dr. Gelencsér László a Zalai Kőolajipari Vállalat, majd MOL Zalai Finomító nyugalmazott igazgatója személyes élményeivel egészítette ki a megemlékezést.

 

 

 

 

2007 óta minden év novemberében a megyei motoros egyesületek képviselői is fejet hajtanak egy kopjafa előtt, amelyet a közlekedési balesetben elhunytak emlékére készítettek. 2020-ban a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum területére helyzeték ezt a kopjafát, amelyet azóta is minden évben megkoszorúznak. 2022. november 5-én több motoros csapat, a Magyar Autóklub, a Zala Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, a Zala Megyei Rendőr-Főkapitányság, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város és a házigazda, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum dolgozói is lerótták kegyeletüket a kopjafa előtt. Az ünnepi köszöntés után Ocsovai Grácián ferences testvér megáldotta a motorosokat.

 

 

A rendezvényen szó esett a defenzív vezetés fontosságáról, a kulturált, egymást segítő és figyelmes közlekedés fontosságáról annak érdekében, hogy jövőre ugyanitt ismét együtt emlékezhessünk.

 


Bízva a jövő évi találkozásban ezen gondolatok jegyében zártuk a rendezvényt.

 


A képeket készítették: Gál Krisztina, Gerencsér Ferencné, Farkas László, Tóth Edit

ipari örökség, kiállítás, közlekedés, látogató, technika
2021-12-08 20:00
emlékezet, ipari örökség, muzeológia, #muzeumozzaszobadbol, technika
2020-12-04 20:00