Frazon Zsófia etnográfus nyitotta meg a Kassák Múzeumuk legújabb, Értelmező közösségek című kiállítását pénteken. A múzeum új szerzeményi kiállítása nem elsősorban a műtárgyakat, hanem a kassáki életmű értelmezőit állítja a középpontba. Nézzünk most egy kivételes pozíciót, a kiállítás megnyitására felkért muzeológus értelmezését! Frazon Zsófia beszéde itt olvasható:
Stanley Fish amerikai irodalomkritikus ötven évvel ezelőtt, 1967-ben újraolvassa John Milton Elveszett paradicsom (1667) című epikus költeményét, majd ír egy kritikai tanulmányt (Surprised by Sin: The Reader in “Paradise Lost”). Milton 17. századi szövegét addig leginkább a szereplők (Lucifer, Ádám, Éva), a történet (a kiűzetés) és a szerző, John Milton szempontjából elemezték – aki egyes feltételezések szerint maga is az ördöggel cimborált. Tehát elsősorban a példázati szálat és az alkotói gondolkodást hangsúlyozták. Fish ezzel szemben az olvasó felől tekintett a műre: aki kénytelen önvizsgálatot tartani, szembesülni, állást foglalni, ezen keresztül saját, értelmező olvasatot létrehozni. Ezt az attitűdöt nevezi később: értelmező közösségnek.
Megközelítése alapvetően individualista: azon alapul, hogy a szavaknak, a szövegeknek nincs egy adott, mindenki számára azonos értelme, hanem saját olvasatok vannak: az olvasó a maga tapasztalatait, kultúráját, műveltségét és érzelmeit vetíti a szövegre. De hogy kapcsolódik egyén és közösség e gondolkodásban? Fish szerint az értelmezésre alapvető hatással van a közösség, a kulturális és társadalmi kontextus, amelyben mozgunk, ahol élünk, ahonnan olvasók vagyunk. Az értelmező közösség mégsem csak társadalmi alakzat, hanem metafora is: amely az olvasót új szerepbe és irodalmi közegbe emeli.
A hetvenes években az irodalomtudományban (is) érzékelhető egyfajta paradigmaváltás (pl. reader-response theory), amelynek egyik fontos eleme, hogy a gondolkodás elmozdul a produkciótól, a műtől a recepció és az értelmezés felé. Az etnográfia és a kulturális antropológia számára ez nem ismeretlen hozzáállás: a kutatás kulcsfigurája az ember, terepe a közösség, a lokális társadalom, a kulturális jelenségek, amelyek, ha múzeumba kerülnek, magukkal viszik, magukkal vihetik belső értelmezéseiket. Fontos kérdés, hogy a múzeum milyen módszerekkel dokumentálja, archiválja és miként mutatja meg a kutatói koncepciók mellett megjelenő használói világokat, és ezek miként alakítják a gyűjteményt és a múzeumot.
Egy háromszáz éves szöveg ötven évvel ezelőtti újraolvasásából származó gondolatok az időhasználat, illetve a múlthoz való kritikai viszony miatt is rokoníthatók a múzeumi tudással, és ennek aranyfedezetével: a gyűjteménnyel. A gyűjtemény folyamatos újragondolása, újraolvasása, az ebből eredő gondolatok integrálása egy lassú, szűntelenül zajló, újabb és újabb nézőpontokat és hangokat integráló tudományos és társadalmi munkavégzés. Ez a munka teszi lehetővé, hogy a fogalmak és az elméletek gyakorlattá váljanak, melyek újabb kérdések elé állítja a mindenkori kutatókat és kurátorokat. Ez a körkörös és lüktető mozgás írható le tudáskörforgásként, amelyben a gyűjteményi tudás és a befogadók tapasztalatai dinamikusan kapcsolódnak egymáshoz. Tekintsük ezt ideális állapotnak!
A Kassák Múzeum speciális a maga nemében – bár jogos a kérdés: melyik múzeum nem az? Missziója szerint Kassák Lajos tárgyi és szellemi hagyatékát őrzi – és kisebb részben Bálint Endréét. Az első látásra zárt és jól körülhatárolt világ origója a múzeum névadója: Kassák Lajos. A kulcsfogalom mégis inkább a hagyaték: amely egyfelől elképesztően izgalmas, kompozit anyag, másfelől olyan tudományközi világ, amely már önmagában is egy múzeummetafora. Művészi alkotások, kiadványok, kéziratok, fotók, relikviák, hivatalos és személyes dokumentumok, amelyek adományozással, vásárlással, ajándékozással és aktív kutatással kerültek a múzeum gyűjteményébe. Lezárt folyamat – gondolhatnánk; ahogy az alkotói pálya is lezárult. A hagyaték viszont nemcsak tárgyak, hanem alkotói világok közege is, amely természetes közege nyitottság és többszólamúság.
A Kassák Múzeum gondolkodásában – ami persze soha nem a múzeumé, hanem az ott dolgozó kutatóké és kurátoroké – jól felismerő az elmozdulás az esztétikai szempontok felől a kontextusok elemzése, a társadalmi szerepvállalás és a szociális érzékenység irányába. Ezek nem válnak le a kassáki-életműről, de a tudományos, művészeti és történeti szempontok mellett határozottabban jelölik ki a kritika és a társadalom helyét a múzeum gyűjteményében. Ha ebbe illesztjük az értelmező közösség fogalmát és gyakorlatát, akkor megragadhatjuk a pillanatot, amikor egy hagyaték (levél, fotó, perirat, grafika, nyomat, album, matrica, plakát, objekt, szobor, videómű) a használói kontextusból átlép a múzeumiba. Ez egyáltalán nem könnyű pillanat. Gyakori ugyanis az érzelmi kötődés, a feltorlódott vagy hiányos idő, a gondolatok nehezen megfogalmazható komplexitása és intimitása.
Az Értelmező közösség című kiállítás az adományozókkal kialakított „belső párbeszéd” (amely a Nemes Csabával készített interjú egy fordulata) megmutatásának egy lehetséges módja. Szerepet kapnak a kortársak és az életmű kutatói ugyanúgy, mint azok a művészek, akik Kassák alkotói világával dolgoznak formai és intellektuális megközelítésből. Eltérő korosztályok, stratégiák és szerepek, összefüggéseik mégis a gyűjtemény mintázatát alakítják. A kiállításban viszont nemcsak a hagyatékok és az értelmező közösségek dialógusa rajzolódik ki, hanem egy alkalmi kiállítási olvasat és látható: a kurátori értelmezés. Ha látogatóként átadjuk magunkat az olvasás és a gondolkodás lassúságának, akkor értelmező olvasóvá válhatunk. Gondolkodásunkra azonban – ahogy ezt Fish is jelezte – alapvető hatással van a közösség, a kulturális és társadalmi kontextus, amelyben mozgunk, ahol élünk, ahonnan olvasók vagyunk. Ehhez a múzeumhasználói feladathoz a kiállítás eszközöket és terepet kínál: eltérő műfajú fragmentumokat a hagyatékokbók – ezek értelmező elrendezésével; az adományozók gondolatait – rövid interjúk formájában; a kiállítás ideiglenes és eseményszerű műfaját – terét, elrendezését, grafikáját és tipográfiáját. A kiállítási műnek tehát nemcsak dramaturgiája van, hanem hősei, történetei, szerzői és mától: új olvasói.
A megnyitóbeszéd az Értelmező közösségek (új szerzemények kiállítás) megnyitóján, a Kassák Múzeumban 2018. július 6-án hangzott el.
Kép: Juhász R. József 2013-as Duna-performansza is része a kiállításnak
