2017 tavaszán különleges kiállítás nyílt a firenzei Uffizi Képtárban, amelyet a város első reneszánsz női festőjének, Plautilla Nelli nővérnek (1524-1588) szenteltek. Igaz a tárlat nyáron bezárt, azonban érdemes figyelmet fordítani a kezdeményezésre, amely egy hosszú távú program nyitánya. A projektet az AWA (Advancing Women Artists Foundation) nevet viselő amerikai civil szervezet indította, hogy megismertessék a világot azokkal a női alkotókkal, akiket a művészeti kánonok méltánytalanul mellőznek. Jane Fortune 2009-ben indította el alapítványát, hogy a múzeumi raktárakba és a templomok eldugott sekrestyéibe rejtett női alkotásokat kiszabadítsák, és ezzel együtt a történelem hiányzó lapjaira felhívják a figyelmet. (Ezzel kapcsolatos elképzeléseit Invisible Women. Forgotten Artists of Florence című könyvében fejtette ki az amerikai filantróp.)
Savonarola nyomában: Plautilla Nelli
Plautilla Nelli munkásságának kutatása sem zárult le a kiállítással, az 1560-as években festett 7x5 méteres Utolsó vacsora című művén egy firenzei restaurátor nő, Rossella Lari dolgozik. Interjú itt! A munkát várhatóan 2019-re fejezi be, hogy a műalkotás 450 év után újra megtekinthető legyen a Santa Maria Novella Múzeumban.
Rossella Lari restaurálja az Utolsó vacsorát. Forrás: www.theguardian.com
A módos családból származó festőnő 14 évesen lépett be a Szent Katalin kolostorba. Szinte autodidakta módon vált festővé, de ő maga már igazi műhelyt vezetett, számos diákkal. Vallásos témájú műveire nagy hatással volt Savonarola, akinek a prédikációi elősegítették a vallásos nők művészeti tevékenységét. Jellemző, hogy Platilla ugyancsak apáca nővére írta meg Savonarola életét. A Fra Bartolomeo hatása alatt dolgozó művésznő alkotásai szokatlanul nagyméretűek. A nővér ugyanakkor felismerhető, saját stílust alakított ki a különböző karakterek érzelmeinek ábrázolásával.
#metoo: Artemisia Gentileschi
Az AWA tevékenysége nem merül ki Plautilla Nelli munkásságnak felkutatásában, restaurálásban. Igyekeznek más korszakok jeles női alkotóira is figyelmet összpontosítani. Ilyen például Artemisia Gentileschi (1593-1654), akit elsőként vett fel tagjai közé a firenzei művészeti akadémia. Artemisiának más alapokkal rendelkezett, mint Plautilla. Apja, Orazio Gentileschi a Caravaggio által teremtett festészeti iskola egyik kiemelkedő képviselője volt. Az ő műhelyében tanulta a rajzolást, a színkeverést, a festészetet. Ettől függetlenül a festőnőnek is meg kellett ismerkedni a „szereposztó dívánnyal”, amikor tanára, Agostini Tassi megerőszakolta. A borzalmak ezzel nem fejeződtek be, mert Tassi a festőlányt prostitúcióval vádolta meg, akit ennek következtében a hatóságok még meg is kínoztak. A Gentileschi család által indított per végül eredményesen zárult, de a lánynak el kellett költöznie Rómából. Egy szerény képességű firenzei festő vette feleségül, amely új fordulatot jelentett életében. Artemisia képességei nem maradhattak árnyékban a művészet akkori fővárosában: többek között a Medici-család látta el megrendeléssel.
Artemisia Gentileschi: Jáhel és Sisera.1610.
Végül a festőnő, akinek Jáhel és Sisera című művét a Szépművészeti Múzeum őrzi, Nápolyban fejezte be életét. Egész életművéből sugárzik az a megaláztatás, amelyet fiatal korában el kellett szenvednie, ahogy a magyar nyelvű Wikipedia szócikk fogalmaz, képein keresztül állt bosszút a férfitársadalmon. Munkássága olyan narratív dráma, melynek szereplőivel újra és újra megélte az őt ért bántalmazást. A bibliai, mitológiai tárgyú alkotásainak elszánt, erős akaratú női hőseiben gyakran az alkotó vonásait ismerhetjük fel.
Csak a két művész életútját nézve is látható, hogy az AWA programja több mint művészeti projekt. Az alkotók sorsa, környezetük, tanulmányaik megismerése épp úgy tartogat újdonságokat, mint a művek restaurálása. Az olyan Firenzéhez is kapcsolódó alkotók, mint Fèlicie de Fauveau (1801-86) szobrász, Elisabeth Chaplin festő (1890-1982), Violante Siries Cerroti festő (1709-83), Adriana Pincherle (1905-96) vagy Irene Parenti Duclos (1754–1795) életművének feltárása számtalan olyan újdonsággal járhat, amely a firenzei múzeumok kiállításaira is hatással lehet. Ahogyan az Ufizzi Képtár tavaszi kiállításán is láthattuk, a kurátorok nemcsak a művészek képeit mutatják be, hanem azt a társadalmi szövetet is, amelyből az alkotó kiemelkedett, vagy épp amely beárnyékolta munkásságát.
