EN facebook

Átadás és innováció – Kulturális útvonalakról folyt diskurzus Visegrádon

MŰHELY

A magyarországi kulturális turizmus kiemelt célpontjának számító Visegrádon rendezték meg 2024. szeptember 25. és 27. között az Európa Tanács Kulturális Útvonalak 13. éves Szakértői Fórumát, amelyre Európa negyven országából csaknem háromszáz szakember érkezett. 

 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Kulturális Útvonalak Európai Intézete közös szervezésében megvalósult fórum az egyes tagországok kulturális örökségéből összeadódó közös európai hagyományokra hívta fel a figyelmet.

 

Átadás és innováció: a fiatalok részvételének ösztönzése az Európa Tanács kulturális útvonalaiban - hangzott a rendezvény címe és tematikája. Célja pedig a fiatalabb generáció bevonása a kulturális örökség és az európai értékek megőrzésébe és továbbvitelébe volt.

 

Az Európa Tanács 46 tagországának képviselői mellett a Fórum meghívott vendégei között nemzetközi szervezetek, az Európa Tanács Kulturális Útvonalak hálózatának rendes tagjai és jelöltjei, akadémiai, valamint európai és országos kulturális örökség partnerek és ifjúsági és civil szervezetek képviselői szerepelnek.

 

 

Az Európa Tanács 1987-ben indította el Kulturális Útvonalak Programját, amely olyan transznacionális jelentőséggel bíró útvonalak fejlesztését támogatja, amelyek közös európai értékek mentén, Európa történelmének és kultúrájának megőrzését, a lassú turizmus népszerűsítését és a kulturális együttműködések erősítését szolgálják. Jelenleg 48 kulturális útvonal rendelkezik az Európa Tanács akkreditációjával, amelyből 12 Magyarországot is érinti. Magyarország 2013-ban csatlakozott az Európa Tanács Kulturális Útvonalak Kibővített Részleges Megállapodáshoz, ettől kezdve hazai szervezetek és intézmények is alapíthatnak (más tagországokkal együtt) új utakat és csatlakozhatnak a már meglevőkhöz.

 

A 12 magyarországi Kulturális Útvonal bejár fürdővárosokat (Történelmi fürdővárosok európai útja), korokat (Tours-i Szent Márton útja, Római császárok és Duna menti borok útja, Vasfüggöny útja, Az ipari örökség európai útja, Cirill és Metód útja, Vaskori Duna út, Via Habsburg” út ), művészeti stílusokat és helyszíneket (Szecesszió útja, Európai temetők útja, Történeti kertek európai útja, Történelmi gyógyszertárak európai útvonala).

állományvédelem, beruházás, örökségvédelem, téma, természet
2021-07-14 20:00
Egyetemisták a múzeumról, gyűjtemény, kiállítás, látogató, téma, történelem
2024-01-26 16:00
gyűjtemény, helytörténet, kiállítás, látogató, Magyar Géniusz Program, régészet, téma, történelem
2024-09-16 19:00