„Mindenki zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy tud-e fára mászni, egész életében azt fogja hinni, hogy buta.” Albert Einstein szavai tanulságosak lehetnek mindannyiunk számára, mert azok a különlegességet, az értéket, a mindenkiben ott rejlő csodát célozzák, magasztalják fel és tisztelik meg. Einstein gondolata különösen ma rendkívüli fontossággal bír: egy olyan korszakban, ahol az impulzusok sebessége, a benyomások mennyisége, a bármihez kezdhetsz szabadsága és lehetőségei okán nyomása valamiképp nehezebbé gyúrják az igazi tehetség megmutatkozását, tovább fejlődését, kinyilatkoztatását. Pedig sokakban, ha nem mindenkiben, ott munkál valami, amely, ha idejében felkarolják, tehetséggé nemesedhet.
Hogyan lehet egy fiatal alkotó útjának első állomását emlékezetessé és jelentőssé tenni? Mi történik akkor, ha valaki nem csupán meglátja a tehetséget, de támogatja is – évtizedeken át, következetesen és hittel? A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2025. április 9-én jubileumi kiállítással és díjátadóval ünnepli az idén 25 éves Amadeus Művészeti Alapítványt – egy olyan alapítványt, mely nem csupán ösztöndíjakat adományoz, de hidakat is emel lehetőségek és szárba szökkent álmok közé. A kortárs művészetet támogató szervezet a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel való együttműködés, ösztöndíjak kiosztása, alkotóház létrehozása mellett rezidens- és kurátori programokat is indított országos szinten. Az MKE Barcsay termében a rangos Amadeus Művészeti Díj átadása kapcsán április 23-ig kiállítás látható, mely két esemény az elmúlt negyedszázad eredményeinek megünneplése mellett annak is bizonyítéka, hogy a tehetséggondozás hosszútávú társadalmi és művészeti erőforrás csakúgy, amint megkérdőjelezhetetlenül mély és egyetemes emberi és mentális érték.
„A tehetség olyan, mint a mag: önmagában még nem elég. Föld kell hozzá, fény, víz és idő. És kell valaki, aki hisz benne, amikor még semmi nem látszik” - talán ez is lehetne a mottója az Amadeus Alapítványnak, mely azt a hitet testesíti meg, hogy a teremtéshez támogatás kell, ha másként nem, legalábbis mint hely, mint idő és mint tér, és persze ha mindehhez még eszköz és lehetőség is társul, akkor már létrejöhet a folytonosság, a körforgás, generációk között, a kapocs időablakok és korszakok mentén, az érzékeny köldökzsinór Isten és ember között. Az egyetem most ezt a folytonosságot testálta át Baráti Körére, biztosítva ezzel az új nemzedékek felkarolását, támogatását, irányítását és megerősítését, az irántuk táplált hit által. Az alapító, dr. Kesseő-Balogh Péter nemcsak mecénás volt, hanem olyan műgyűjtő, aki pontosan tudta: a művészet nem eladható érték, sokkal inkább továbbadandó felelősség és büszkeség, identifikációs lehetőség és jog önreflexióra, visszacsatolásra, önmagunk meghaladására. A 25 év alatt sok fiatal művész indult el a támogatásával, akik immár neves kortárs alkotókként és oktatókként adnak vissza abból, amit valaha ők is kaptak – hitet, odafigyelést, tiszteletet, bizalmat, csodálatot. Az olyasféle mondatokat, mint: „te csak azzal foglalkozz, amihez értesz, mással ne törődj”, vagy „mindenki másban jó, te ebben vagy, bízz magadban, ahogyan én is bízom benned”.
A kiállításon az egykori ösztöndíjasok, Balás Eszter, Becskei Andor, Békési Ervin, Sara Berti, Kiss Károly, Duronelly Balázs, Fülöp Gábor, Hajas Katinka, Horváth Gergely, M. Novák András, Nagy Dániel, Rabóczky Judit, Paragi Norbert, Polgár Botond, Rajcsók Attila mutatkoznak be újra, immár elismert alkotókként. A Kesseő-Balogh Péter, az AMADEUS alapítójának gyűjteményéből válogató tárlaton jelen és múlt találkozik, láthatatlan és illékony időhidat feszítve a szobrok, festmények és a mögöttük álló történetek közé, mely időhíd akár a legnemesebb alkotás, a volt és a lesz együttes gesztusaként teremt új narratívát, ír új történetet, mesél el egy új mesét. Mely mese akként kezdődhetne, hogy „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bölcs ember, aki azt mondta a tanítványának: a legnagyobb ajándék, amit egy fiatal embernek adhatunk: észrevenni benne azt, amit ő maga még nem lát. A tanítvány szeme felcsillant, ösztönösen kihúzta magát, és azt érezte, érdemes rá. A lehetőségre. A bizonyításra. Önmaga legjobb verziójának beteljesítésére.”
A mese néha valósággá válik, így van ez az Amadeus Alapítványnál is, melynek megújuló támogatási rendszere idén még demokratikusabb: az összes MKE-hallgató esélyt kap arra, hogy az év végi Osztálykiállításokon való részvételével elnyerje az 1 millió forintos alkotói díjat. Az elismerést szakmai zsűri ítéli oda, a valódi üzenet pedig a nyereményen túl az ígéret, hogy a művészet komoly és fontos dolog, az alkotás, a teremtés kivételes csoda, a fiatal hangok pedig teret, figyelmet és lehetőséget érdemelnek.
Egy régi buddhista történet szerint egy mester egyszer így szólt a tanítványához: „Hozz nekem egy követ.” A fiú hozott. „Most menj a piacra, de ne add el – csak kérdezd meg, mennyit adnának érte.” A fiú elment, visszatért: „Pár fillért mondtak.” A mester így szólt: „Most vidd el az ékszerészhez.” A fiú visszatért: „Több ezret mondott, azt hitte, ritka kristály.” Mire a mester: „Látod, a tehetség is ilyen. Attól függ, hova viszed. Én azt akarom, hogy tudd, hol ismerik fel az értéked.” Az Amadeus Művészeti Alapítvány ilyen hely: felismeri, táplálja, értékként kezeli a kortárs művészetet. És bár a név most már nemcsak egy alapítványt, hanem egy eszmeiséget is jelöl, a cél ugyanaz maradt: hitet adni, lehetőséget teremteni, soha nem hagyni fel a vízióval, miszerint egy fejlődő társadalom csakis azoktól a rügyektől lehet friss és innovatív, melyeket a tavasz növesztett virágain, bokrain, melyek Istentől éppen úgy valók, mint embertől, és melyek időkapszulák lehetnek a jövő pillanatai számára – ha óvjuk őket.
„Mindenki zseni"– mondta Einstein, a bennünk rejlő különlegességnek, az értéknek, a mindenkiben ott rejlő csodának teremtve örökérvényű pillanatot. Mely pillanatban végsősoron egy társadalom egyként fejlődhet tovább, a Maslow-féle szükségletpiramis elve alapján immár a legfelső szinteket célozva, az önmegvalósítást, az önmeghaladást. Mert a tálentum csakis a mindig feljebb, a mindig tovább, a mindig több eszméje alapján teljesedhet ki – mindannyiunk örömére és büszkeségére. Az Amadeus 25 tehát nem csupán egy kerek évforduló, annál sokkal több. Ígéret, hogy a tehetség nem marad egyedül.
