EN facebook

A vonal bűvésze és mágusa

KIÁLLÍTÁS

2017-12-14 15:00

Kass János 90 - Irodalmi illusztrációk címmel nyílt kiállítás szerdán Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A bemutató Kass János kivételes grafikai életművének állít emléket a művész születésének 90. évfordulója alkalmából.

 

Kass János nagyon sokat tett többek közt azért, hogy Arany János életműve kortársi összefüggésben jelenhessen meg – hangsúlyozta Prőhle Gergely, a múzeum főigazgatója a kiállítás megnyitóján. Hozzáfűzte: „a Petőfi Irodalmi Múzeum igyekszik mindig úgy összefüggésbe hozni a kortárs művészetet a klasszikus irodalommal, hogy mind a kettő kellő hangsúllyal jelenjen meg”.

„Megható, amikor az ember megérzi azt, hogy a zsenik nem egymás ellenében, hanem együtt működnek azért, hogy valami még mélyebbet, még fontosabbat az ember megértsen” – mondta Csorba László történész. Kiemelte, hogy Kass János nevéhez a 20. század második felében több száz könyv illusztrálása fűződött, gyönyörűen megteremtett világával nemzedékek sorának gondolkodását befolyásolta. „Kass a vonal bűvésze és mágusa volt” – jegyezte meg Csorba László. 
 

A kamaratárlat Kass János munkásságának a régmúlt irodalmához kapcsolódó szeletét mutatja be, így megidézi Arany János alakját irodalmi mentorként, fordítóként, íróbarátként és alkotóként. A látogatók a múzeum átrium- és Bártfay-termében találkozhatnak Az ember tragédiájával, Hamlettel, János vitézzel és Toldival kötetalakban, illetve rézkarcokon egyaránt. Ezeken megfigyelhető a művész illusztrációinak különlegessége, amely abban rejlik, hogy megragadják az adott irodalmi mű cselekményét és szellemiségét, emellett pedig önálló alkotói víziók a világról, a kultúráról és az emberi létről.

 

„Azért zseniális gondolat ezeknek a géniuszoknak ebben a kiállításban való összepárosítása, mert számunkra lehetővé teszi, hogy megérezzünk valamit abból, amit sem szavakkal leírni, sem ecsettel, tussal, ceruzával megrajzolni nem lehet” – vélekedett Csorba László.
 

A tárlat február 11-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Arany-emlékév, irodalom, kiállítás, múzeumpedagógia
2017-07-10 13:03
irodalom, kiállítás, természet
2017-10-10 10:00
Arany-emlékév, irodalom, kiállítás, látogató, múzeum
2017-10-31 13:00