Narancsoktól roskadozó fák, az utcán hangosan flamencót éneklő parkolóőr, a legyezők nyitását jelző jól felismerhető susógó hang, macskaköves utakon kopogó lópaták, izzadó és a nap erejétől vöröslő fejű turisták, hűtőtáskát cipelő vízárusok, negyven fok (árnyékban): ez Sevilla júniusban. Hamarosan ebben a városban - a Casa de la Ciencia Múzeumban - egy olyan kertet építenek, ahol számos titkot fednek fel majd a látogatók előtt.
Sokaknak a Frances Hodgson Burnett műve alapján készült film juthat az eszébe beszámolóm címéről. Nekem azonban 2017 nyara óta a spanyolországi Maushaus projekt az első gondolatom, amikor titkokat rejtő kertről hallok, amit ráadásul gyermekek népesítenek be. A Maushaus azért jött létre, hogy művészeti-műszaki foglalkozásokon keresztül megtanítsa a fiataloknak a városi környezetben is felfedezni és óvni a szépséget, a természetet. A Maushaus alapítói építészek és pedagógusok, akik egy magánvállalkozáson keresztül alkották meg környezeti nevelési programjukat és iskolákkal, múzeumokkal együttműködve kreatív, játékos, felfedező foglakozásokat tartanak a gyermekeknek.
2017 júniusában rendhagyó apropóból hívták össze a fiatalokat; ezúttal nem az ő képzésük, nevelésük volt a cél, hanem az igényeik, vágyaik megismerése. Milyen szerintük egy múzeumi kert? Miben kell eltérnie egy múzeum udvarának egy átlagos kerttől? Milyen az a múzeumi lugas, ahol szívesen töltenék az időt barátaikkal, családjukkal? A Casa de la Ciencia a legifjabb korosztály megkérdezésével elindított egy hónapokon át tartó felmérés sorozatot, amely arra szolgál, hogy olyan tudományos udvarrá alakítsák át jelenleg csupán fákkal tarkított, kihasználatlan kertjüket, ami valóban megfelel legnagyobb létszámú célközönségük igényeinek. Szintén ennek a korosztálynak a vágyait térképezték fel a Sevillai Tudományos Vásáron kiírt rajzpályázaton született alkotások alapján. Az „Álmodd meg (és rajzold le) az iskolád udvarát!” program során arra kérték meg a gyermekeket, rajzolják le, hogyan is képzelik el azt az udvart, ahol örömmel tanulnának, vagy töltenék el a tanórák közötti szüneteket. Holott csak 3 napig tartott a vásár, összesen 193 gyermekrajz gyűlt össze.
Egy gyermek rajza a Tudományos Vásáron, Fotó: © Casa de la Ciencia
A múzeumban megtartott program egy része bent zajlott: képeket és kisfilmeket vetítettek, ezeken keresztül a 17 résztvevő megismerhette a múzeum épületének történetét egészen az 1929-es Iberoamerikai kiállítástól. A folytatásban a szabadban megfigyelték, milyen hangok, zajok hallhatóak a kertben (pl. autók, madarak, lovaskocsi, szél), azonosították az udvaron található növényeket, iránytű segítségével megállapították az épület tájolását és beszéltek az árnyékok vándorlásáról is. Végül mindenki keresett három tárgyat, „kincset” (falevél, kavics, stb.) a kertben, amit magával vihetett a terembe, hogy azokat elhelyezze az épület kicsinyített mása köré.
Gyerekek a Maushaus foglalkozáson a múzeum kertjében, Fotó: © Maushaus
Az első szekció egy összegzéssel zárult, amely során a múzeum makettjét valósághűen berendezték, még az egyes zajokat is feltüntetve. A másnapi foglalkozást azzal a kérdéssel kezdték a pedagógusok, hogy mivel tudnák, illetve szeretnék kiegészíteni a maketten szereplő elemeket a gyermekek, mi az, ami hiányzik szerintük a kertből. Eljátszották az udvaron, hogy ők maguk is fák, és elképzelték, hol vernének gyökeret a legszívesebben. Az előző nap összegyűjtött kincseket megvizsgálva közösen kitalálták, hogyan lehetne megmenteni és hasznosítani azokat. Végül pedig átrendezték, kiegészítették a múzeum papír makettjének környezetét úgy, hogy azon már saját elképzeléseik is helyet kaptak. A végső konklúzió ezúttal is az volt, hogy érdemes minél több természetes elemet megtartani és felhasználni a tervezés során.
A gyermekek által berendezett múzeumkert, Fotó: © Maushaus
Spanyolországban nem számít egyedinek sem a természet és az létesítmények közötti összhang megteremtésére való törekvés, sem a gyermekek bevonása a saját, számukra inspiráló környezet kialakításába. Jó példával szolgál erre a katalóniai Nou Safareig közösség is, amelyet egy nyugdíjas tanár házaspár hozott létre azzal a célkitűzéssel, hogy az oktatást kihelyezzék a természetbe, és párbeszédet indítsanak a tanárok, a gyermekek és szüleik között. Eleinte honlapjukon keresztül osztottak meg hasznos tanácsokat, mára azonban konferenciák rendszeres meghívott előadói az alapítók. Számos sikeres iskolai projekt áll már a hátuk mögött, amelyek során a különböző oktatási intézmények udvarát a gyerekek testi és szellemi igénye szerint alakították át fenntartói, tanári és szülői részvétellel. Szintén Spanyolországban tapasztaltam, hogy a játszótereken szem előtt tartják nemcsak azt, hogy a gyerekeknek módjuk legyen szórakozni, kikapcsolódni, hanem tanulni is - játszva és a tapasztalat útján. Több játszótéren láttam a csúszdák és hinták között arkhimédészi csavart, olyan vizes medencéket, ahol a gát működését figyelhetik meg vagy olyan játékokat, amikkel a hang terjedésének módját, sebességét fedezhetik fel. Mivel ezek a lehetőségek természetesek a spanyol gyerekek számára, a múzeumoknak olyan szempontból nehéz a dolguk, hogy felül kell múlniuk ezeket az utcán, nyilvános parkokban ingyen hozzáférhető lehetőségeket. Másrészt viszont könnyű a dolguk, mert olyan társadalmat igyekeznek kiszolgálni, ahol a tudományok iránti kíváncsiságot és a szépség iránti vágyat már felkeltették a fiatalokban. És talán ebben rejlik a valódi titok.
Egy kislány festi a saját iskolájának kerti falát, Fotó: © Nou Safareig
