A „rókalagzi-inrō” a Hopp Múzeum japán lakkgyűjteményének egyik legkvalitásosabb darabja. Az inrōhoz egy gömb alakú rögzítő gyöngy (japán: ojime) és egy lapos, kerek manju tartozik. (A manju a netsuke azon változata, amely formája miatt az édesbabpasztával töltött, gőzben főtt japán édességről kapta a nevét.) A „rókalagzi-inrō” esetében a sagemono mindhárom darabja fából készült, amelyet feketelakk-alapon maki-e (jelentése: felszórt kép) technikával díszítettek különféle nemesfém porokkal. Az inrō mestere (a talpán írásjegyekkel és pecséttel jelezve) Koma Kōryū (?–1796, aktív 1772 és 1789 között), a 17. század eleje óta Edóban működő, lakkműves Koma-dinasztia inrō-specialistája. Munkáinak finomsága túllépi a puszta dekoratív igényt, alkotásai önálló képekként is megállják a helyüket.
Nevét az inrōt díszítő jelenetről kapta, melyen egy esős, éjjeli erdőn áthaladó, antropomorf rókacsoport látható, a japán legendák kitsunéi. A kitsune hamiskás, az embereket hol segítő, hol megtréfáló, kiszámíthatatlan lény. Itt Edo-kori formális szamurájviseletben, oldalukon karddal menetelnek, az elöl haladók lámpásokat, a hátsók pedig egy palankint (gyaloghintót) visznek. Villog a szemük az éjszaka sötétjében. Amikor lidércfényszerű atmoszferikus hatások figyelhetők meg, vagy esik az eső és közben a nap is süt, Japánban azt szokás mondani, hogy házasodik a róka. Az inrō tehát egy atmoszferikus jelenség allegóriája, egy meghatározhatatlan fényhatás finom vizuális formába öntése.
A tárgy elsőként 1929-ben bukkant fel, az Iparművészeti Múzeumban rendezett Keleti Művészeti Kiállításon, dr. Delmár Emil tárgyainak tárlójában. A katalógus szerint a 778. tétel „INRÓ. Fekete- és aranylakk hirame. Gyaloghintót vivő rókák esőben. Tokugawa (1602–1868).” Dr. Fettick Ottótól került a Hopp Múzeum anyagába.
Az inrōt dr. Horváth Tibor 1954-ben Koma Kansai (1775–1850) műveként határozta meg. 1987-ben, a Japán művészete című kiállításban Cseh Éva kurátor már „Koma Kyoryu”-ként szerepeltette. Állapota kifogástalan.
Koma Kōryū: Ötrekeszes inrō „rókalagzi”- (japán: kitsune no yomeiri) motívummal, ojimével és manjuval
Japán, 18. század közepe
Fa, lakk (maki-e), bronz, arany, ezüst, textilzsinór,
magasság: 9 cm
Delmár Emil, majd Fettick Ottó gyűjteményéből
