EN facebook

Öszvéren ülő halhatatlan, Zhang Guolao, kezében szerencsejogarral

HOPP 100

2019-10-31 09:00

Hopp Ferenc 1883 márciusában, első világ körüli utazása során lépett először Kína földjére, s már ekkor számos kínai tárgyat (porcelánt, rekeszzománcot, bronzot, drágakő faragványt, lakkot) vásárolt, majd  gyűjteményét az 1904-es és az 1914-ben tett kínai utazásai során  is tovább gyarapította. A gazdag kerámia-, lakk-, bronz- és rekeszzománcgyűjtemény mellett "Hopp Ferenc gyűjtőtevékenységének egyik legnagyobb eredménye a nefrit-, jadeit-, kristály- és ametiszfaragványok" voltak, amleyeket maga Hopp Ferenc is a leginkább szeretett. 1919-ben a magyar államra hagyott gyűjteményében közel 1200 tárgy tartozott a kínai gyűjteményhez, melyben az alábbi bronz szobrocska is helyet kapott.

 

A kínai taoista mitológia egyik legismertebb istenségcsoportja a Nyolc taoista halhatatlan. A hét férfiból és egy nőből álló csoport alakjai közül egyesek történeti személyek voltak, akik a Han- (Kr. e. 206 – Kr. u. 220) és a Tang-dinasztia (618–907) idején éltek. A Nyolc taoista halhatatlan egyike, Zhang Guo – vagy ismertebb nevén Zhang Guolao (張果老) – történelmi személy volt, aki a Tang-korban, Xuanzong császár idején, a 8. század közepén élt. Életrajzát a Tang-dinasztia hivatalos krónikái őrzik. Taoista mágusként a Zhongtiao-hegyen élt, Hengzhou közelében (Shanxi tartomány). Egy fehér szamáron vagy öszvéren járva bebarangolta a Fen-folyó és a Qin-vidék közötti területet, s naponta ötezer kilométert tett meg. Amikor útján megállt, hátasállatát, mint egy papírt, összehajtotta, s egy dobozba vagy a zsákjába tette. Ha viszont ismét útra kelt, vízzel meglocsolta az összehajtott hordárt, s az nyomban életre kelt. Zhang Guolaót többnyire öreg taoistaként ábrázolták. A Hopp Ferenc gyűjteményéből származó Zhang Guo-szobor méreteit és kidolgozását tekintve is igen ritka darab. Az előrenyúló és kissé lehajtott fejjel ábrázolt öszvér hátán oldalra fordult testhelyzetben ül az istenség.

Az öszvér megformálása mozgást érzékeltet, dinamikát sugall, ami a Ming-kor erősen statikus kínai szobrászati hagyományában ritka kivételnek számít. Az állat hátát takaró fedi, mely kétoldalt egészen mélyen lenyúlik.

 

A takaró széleit leiwenminta díszíti. Az állat testét pompás szerszámokkal ékesítették. Zhang Guolao egyik lábát felhúzva ül az öszvér hátán és oldalra tekint. Felsőteste és feje erősen megnyúlt, hosszú köntöse mindkét vállát fedi. A köntöst öv fogja át, s szegélyét indamotívumok, alját hullámminta díszíti. Zhang Guo hosszú szakállt visel, s kezében ösztökét és egy szerencsejogart (kínai: ruyi – „legyen kívánságod szerint”) tart, mely a halhatatlanság gombájának alakját mutatja. Fején taoista szerzetesi elöljárói fejfedője látható.

 

 

 

Öszvéren ülő halhatatlan, Zhang Guolao, kezében szerencsejogarral

Kína, 16–17. század

Bronz, vésett díszítéssel. Magasság: 143 cm. Ltsz:1914.1-2.

Hopp Ferenc gyűjtése

iparművészet, képzőművészet, tárgy
2019-10-06 18:00
iparművészet, képzőművészet, látogató, programajánló
2019-07-10 19:00
iparművészet, képzőművészet, kiállítás, múzeumtörténet
2019-06-11 12:00