EN facebook

A Pulszky Társaság 2006-os éve

PULSZKY30

PULSZKY30 tematikus kampányunkban az idén 30 éves Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület történetét idézzük fel. A rangos szakmai civil szervezet 2021. április 16-án ünnepelte bejegyzésének kerek évfordulóját. Az őszre tervezett ünnepi közgyűlés felvezetéseként indítottuk útjára sorozatunkat. Elsőként a Társaság eseménydús három évtizednek a tevékenységeit vázoljuk fel évenkénti lebontásban, valamint létrejöttének és működésének fontos személyeit, eseményeit, eredményeit és kapcsolatait mutatjuk be egy-egy cikkben.

 

 

A Társaság – folytatva az 1998 és 2003 közötti hagyományt – ismét az előző évben „Az év múzeuma” elismerő címet elnyert intézményben, a szolnoki Damjanich János Múzeumban tartotta kétnapos közgyűlését. A jelenlévők a kötelező programok mellett (közhasznúsági jelentés és szakmai beszámoló, munkaterv és költségvetés megvitatása és elfogadása) meghallgatták az előző évben Pulszky Ferenc-díjban részesült Janó Ákos és Pulszky Károly-díjas Hegyessy Gábor előadását (közölte a Magyar Múzeumok 2006. évi 2. száma az 55-59. oldalon). Ebben az évben egy-egy díjat adtak át Dankó Imrének (Pulszky Ferenc-díj), illetve Kemecsi Lajosnak (Pulszky Károly-díj). Elhangzott előadás a múzeumok akadálymentesítésével kapcsolatos feladatokról, a Magyar Nemzeti Múzeum ISO-szabványosítási folyamatáról, az ekkor már a 12. évfolyamában járó Magyar Múzeumokról, illetve a 2002 óta ismét, ezúttal a minisztérium szakfőosztálya által gondozott Múzeumi Közleményekről, majd a társaságot érintő nemzetközi programokról. A résztvevők tagozati üléseken vettek részt, továbbá megtekintették a vendéglátó múzeum kiállításait, valamint raktár- és konferenciaközpontját. A közgyűlésre elkészült és megjelent a Társaság tagtoborzó leporellója, valamint bemutatták új internetes honlapját (www.pulszky.hu) is.

 

Ebben az esztendőben összesen 18 intézmény három kategóriában pályázott a „Az év múzeuma 2005” díjra (bemutatásukat lásd: Deme Péter: „Az év múzeuma 2005” résztvevőiről, Magyar Múzeumok 2006/2. 27-33. oldal). A szakmai szervezetek és intézmények képviselőiből álló bíráló bizottság a beküldött dokumentáció és a helyszíni látogatások tapasztalatait megvitatva az egyes kategóriákban a debreceni Déri Múzeumnak, a makói József Attila Múzeumnak, valamint az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak ítélte a fődíjat. Ezeket és a négy különdíjat a kialakult hagyománynak megfelelően a Múzeumok Majálisa első napján, május 20-án ünnepélyes keretek között adták át.

 

A Társaság vezetése az év folyamán áttekintette és több fórumon vitára bocsátotta az első tíz év tapasztalatait. Az ennek nyomán megújított kiírás és adatlap azt szolgálta, hogy nagyobb figyelem irányuljon a pályázó múzeumok komplex munkájára, a közönséget jobban bevonó és új rétegeket megnyerő programokra, ugyanakkor a devalválódás elkerülése érdekében csökkenjen az adható díjak száma. A Majálison 100-nál több intézmény (köztük a Nemzeti Kulturális Alap) tevékenységével, kiállításaival, programajánlataival ismerkedhettek meg a látogatók, emellett első ízben rendezték meg a szolgáltató cégeket bemutató MuzExpo-t. 

 

Az Európai Múzeumi Szervezetek Hálózata (NEMO) novemberben Helsinkiben rendezte éves konferenciáját. Ezen a tagországok szervezeteinek képviselői ismertették nemzeti jelentésüket az országukban létező múzeumpolitikáról, annak jellemzőiről, a törvényi keretekről és a szakmai szervezetek tevékenységéről. A tanácskozás több fontos, minden európai országot érintő projektet is tárgyalt, pl. a Collections on the Move, illetve foglalkozott az EU Kultúra 2007-2011 program pontjaival, felajánlva továbbra is a partnerkereső szolgáltatását.

 

„A múzeum és a látogató” címmel októberben szakmai napot rendezett az egyesület a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ennek vitaindító előadását Puczkó László tartotta „A látogatóbarát múzeumok elméleti megalapozása” című, az NKA Múzeumi Szakkollégiuma megbízásából készített elemzés tanulságairól. Felkért hozzászólók mellett a jelenlévők is elmondták véleményüket a témáról, majd élénk vita bontakozott ki „Az év múzeuma” megújított koncepciójáról. (A találkozóról B. Varga Judit írt beszámolót a Magyar Múzeumok 2006. évi 3. számának 63. oldalán.)

 

Áprilisban Vaján tartották meg a kelet- magyarországi múzeumok közművelődési szakembereinek harmadik fórumát. Ennek fő témája a múzeumok és turizmus ellentmondásoktól nem mentes, de jelentősen fejlődő kapcsolata volt. A rendezvényről Kriston Vízi József tollából közölt ismertetést a Magyar Múzeumok 2006. évi 2. száma a 33-34. oldalon.

 

A kismúzeumok tagozata májusban hivatalosan is megalapította az évente adományozható Poroszlai Ildikó-emlékérmet az előző évben elhunyt szakember, a tagozat megalapításának kezdeményezője emlékére, Százhalombatta önkormányzatával összefogva. A novemberben a városban rendezett tagozati rendezvényen a kiemelkedő muzeológiai munkáért kis intézménynek adományozható elismerést első ízben a Paksi Városi Múzeum kapta meg. A jelenlévők több, a működéssel kapcsolatos előadást és tájékoztatót hallgattak meg és véleményeztek. (Lásd a Magyar Múzeumok 2006. évi 4. számának 63. oldalán H. Bathó Edit beszámolóját.)

 

Sajnos nem sikerült a pontos időpontját megállapítani a Múzeumi Tanácsadók 6. konferenciájának, amelyet a Múzeumok és Látogatók Alapítvánnyal közösen a Pulszky Társaság Közművelődési Tagozata szervezett.

 

A fiatal muzeológusok tagozatának tagjai májusban a Szépművészeti Múzeumban tartottak összejövetelt, melyen a tagok a „Zsigmond és kora” című kiállítást tekintették meg és értékelték.

 

A művészettörténeti tagozat találkozót nem rendezett, de összegezték az elmúlt időszak tapasztalatait és körlevélben kérték a tagok javaslatait, véleményét a további működésre vonatkozóan.

 

A Magyar Múzeumok 12. évfolyama tematikus számokkal jelentkezett. Az 1. szám középpontjában a Bartók Béla Emlékév és más múzeumi évfordulók álltak. A második szám nagyobb része az állagmegóvás és restaurálás helyzetével, eredményeivel és gondjaival foglalkozott. A harmadik lapszám az 1956-os forradalom és szabadságharc témája köré csoportosította az írásokat. A negyedik szám a kortárs művészet gyűjteményeit vette számba, egy csokorra való válogatást nyújtva a budapesti és a vidéki múzeumok és galériák ilyen vonatkozású anyagából, gyűjtő- és feldolgozó munkájából.

 

Az év elején keletkezett nyilvántartási összegzés szerint a Társaságnak ekkor 454 tagja volt.

 

A Társaság 2006-os évének kronológiája ide kattintva olvasható.

 

Források:

 

Magyar Múzeumok, 2006/1-4. szám és 2007/2. szám.

 

A Pulszky Társaság iratai a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában.

 

Népszabadság, 2006. május 22. 13. oldal (N. Kósa Judit: Old Shatterhand a Múzeumkertben).

 

Népszabadság, 2006. november 17. 10. oldal (N. Kósa Judit: A múzeum még nem versenyképes).

 

Százhalombattai Hírtükör, XIX. évfolyam 6. szám (november), 3. oldal (Poroszlai Ildikó Emlékérem).

 

Vas Népe, 2006. május 22. 7. oldal (Fődíjas a Déri).

 

Pulszky Társaság 30

emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-07-30 18:00
emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-07-28 18:00
emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-07-26 18:00