EN facebook

A Pulszky Társaság 2000-es éve

PULSZKY30

Legújabb tematikus kampányunkban az idén 30 éves Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület történetét idézzük fel. A rangos szakmai civil szervezet 2021. április 16-án ünnepelte bejegyzésének kerek évfordulóját. Az őszre tervezett ünnepi közgyűlés felvezetéseként indítjuk útjára sorozatunkat. Elsőként a Társaság eseménydús három évtizednek a tevékenységeit vázoljuk fel évenkénti lebontásban, valamint létrejöttének és működésének fontos személyeit, eseményeit, eredményeit és kapcsolatait mutatjuk majd be egy-egy cikkben.

 

Az ezredfordulónak számító évben a Társaság továbbra is aktív tevékenységet folytatott. A jeles alkalmat megragadva Matskási István elnök a Magyar Múzeumok első számában adott rövid áttekintést a szervezet első tíz évében elért eredményekről és a következő évek fő célkitűzéseiről (2000/1. 3. oldal, Matskási István: A harmadik évezred elé).

 

A március elején Jászberényben (az előző évben „Az év múzeuma 1998” elismerést elnyerő Jász Múzeum szervezésében) tartott közgyűlés központi témája ugyancsak az ezredfordulóhoz kapcsolódott. és A közgyűlésen történtek összefoglalását és Bodó Sándor alelnök nyitóelőadását a Magyar Múzeumok 2. számában olvashatják az érdeklődők (20. oldal, Kiss Erika: A múzeumok szerepe 2000-ben és 3. oldal, Bodó Sándor: Kultúrjavak temetője vagy Noé bárkája? A muzeológia gondjai az ezredfordulón).

 

Folytatódott a magyar-holland együttműködés. Ennek keretében a magyar koordinátor júniusban Hollandiában egyeztetett. Szeptember végén-október elején Szolnokon került sor kisebb múzeumokban dolgozók részvételével szakmai képzésre. Novemberben négy vidéki szakember töltött egy hetet Hollandiában, tanulmányozva több ottani intézmény működését különböző területeken (lásd Magyar Múzeumok 2001/1. 53-54. oldal, H. Bathó Edit: Tanulmányúton Hollandiában). Ugyancsak novemberben jelent meg a Holland Múzeumi Tanácsadók Szövetsége Alapítvány és a Hollandiai Gyűjtemény Intézete által 1997-ben kiadott „Segédlet múzeumi gyűjteményi terv készítéséhez” című 24 oldalas útmutatójának magyar fordítása, amelyet a társaság tagjai és a muzeális intézmények egyaránt megkaptak.

 

A közgyűlésen és a választmány ülésein egyaránt napirenden volt a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának közelgő 200. évfordulója, amelyre a Társaság több programmal is készült. Azt a Könyvtárosok Egyesületével közösen tett javaslatot, hogy a 2002-es év legyen a „Múzeumok és Könyvtárak Éve”, az illetékes minisztériumok nem támogatták.

 

A választmány tárgyalt a szervezet új emblémájáról és arculatáról, a tagozatok munkájáról és terveiről, az immár évente tartandó közgyűlés előkészítéséről. Decemberben a szervezet alakuló közgyűlésének 10. évfordulója alkalmából a testület tagjai több alapítóval baráti találkozón cseréltek véleményt az eltelt évtized tapasztalatairól és tanulságairól, a Társaság tervezett programjairól.

 

Élénk munka folyt a tagozatok körében is. Májusban hivatalosan is megalakították a kismúzeumi tagozatot, vezetőséget választottak, programot fogadtak el. Az alapítók szerint a tagozat tagjai lehetnek fenntartótól függetlenül a tájmúzeumok, városi és helytörténeti múzeumok és nem országos gyűjtőkörű szakmúzeumok, illetve gyűjtemények vezetői és munkatársai.  Első tanácskozásukat novemberben Százhalombattán rendezték meg, mintegy 50 fő részvételével, magyar és holland előadókkal. A Magyar Múzeumok 2001. évi 1. száma erről is részletes beszámolót közölt (41-42. oldal, Holló Szilvia Andrea: A Pulszky Társaság Kismúzeumi Tagozatának első konferenciája).

 

A közművelődési tagozat – ezúttal is a Magyar Környezeti Nevelési Egyesülettel közösen, az 1998-ban „Iskola a múzeumban” című tanácskozás folytatásaként – november elején „Múzeum az iskolában” címmel rendezett szakmai konferenciát.

 

Hosszabb előkészítés után, amelynek része volt a Magyar Múzeumok 2000/2. számában megjelent „toborzó” cikk (21. oldal, Sári Zsolt: Újabb generációk, új kihívások a múzeumokban), december elején hivatalosan is létrehozták a fiatal muzeológusok tagozatát, megfogalmazva célkitűzéseiket és ügyvivőket választva.

 

A műtárgyvédelmi tagozat ebben az évben is szervezett szakmai tapasztalatcserét és jelentős, elsősorban természetbeli, szakmai támogatást nyújtott több határon túli magyar múzeum műtárgyvédelmi és restaurátor szakembereinek.

 

A miskolci Herman Ottó Múzeummal együttműködve „Múzeumaink az ezredfordulón” címmel emlékülést és szakmai találkozót rendezett a Társaság szeptember 25-én. Ezen többek között Veres László, a múzeum igazgatója emlékezett meg a névadóról születésének 165. évfordulóján, Matskási István elnök pedig ismertette a szervezet tevékenységét, fejlődését, terveit és feladatait.

 

„Az év múzeuma 1999” pályázatra nyolc múzeum küldte be nevezését és anyagait. A bíráló bizottság döntése alapján a Múzeumok Majálisa keretében május 20-án a Hadtörténeti Múzeum és a Herman Ottó Múzeum képviselői vehették át a fődíjjal járó táblát, oklevelet és pénzjutalmat. A Magyar Múzeumok 2000/3. száma nem csupán a pályázatról számolt be, hanem képet adott a díjazott intézmények tevékenységéről is (29-40. oldal). A miskolci múzeum falán ünnepélyes keretek között avatták fel a fődíj elnyerését bizonyító táblát a szeptember 25-i rendezvény keretében.

 

Az év novemberében megjelent a Magyar Múzeumok angol nyelvű különszáma, amely válogatást adott a korábbi években megjelent írásokból. Ugyancsak novemberben Lisszabonban került sor az Európai Múzeumi Szervezetek Hálózata (NEMO) éves közgyűlésére, a Pulszky Társaság képviselőinek aktív részvételével.

 

A 2000-es év kronológiája itt olvasható.

 

 

Források:

 

Magyar Múzeumok, 2000/1-4. szám és 2001/1. és 2. szám.

 

Múzeumi Hírlevél, XXI. évfolyam (2000) február, április, május, június, július-augusztus, december; XXII. évfolyam (2001) február, március.

 

A Pulszky Társaság iratai a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában.

 

Észak-Magyarország, 2000. május 22. 1. oldal (A Herman Ottó lett Az év múzeuma).

 

Észak-Magyarország, 2000. szeptember 25. 8. oldal (HOM: falra kerül az elismerés).

 

Köznevelés, 2000. december 1. 25. oldal (Miszné Korenchy Anikó: Múzeum az iskolában?).

 

Magyar Nemzet, 2000. május 18. 15. oldal (F.T.: Múzeumi világnap).

 

Magyar Nemzet, 2000. május 22. 15. oldal (Osgyán Edina: Múzeumok majálisa).

 

Százhalombattai Hírtükör, XIII. évfolyam 24. szám, 5. oldal (Battán ülésezett a Pulszky Társaság Kismúzeumi Tagozata).

 

Pulszky Társaság 30

emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-07-16 18:00
gyász, muzeológia, Pulszky Társaság, téma
2021-07-15 20:00