EN facebook

A Pulszky Társaság 1999-es éve

PULSZKY30

Legújabb tematikus kampányunkban az idén 30 éves Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület történetét idézzük fel. A rangos szakmai civil szervezet 2021. április 16-án ünnepelte bejegyzésének kerek évfordulóját. Az őszre tervezett ünnepi közgyűlés felvezetéseként indítjuk útjára sorozatunkat. Elsőként a Társaság eseménydús három évtizednek a tevékenységeit vázoljuk fel évenkénti lebontásban, valamint létrejöttének és működésének fontos személyeit, eseményeit, eredményeit és kapcsolatait mutatjuk majd be egy-egy cikkben.

 

Amint azt az előző évről szólva jeleztük, Éri István, a Társaság és a Magyar Múzeumok alapítója visszavonult. 1998. október 29-én a közgyűlés tiszteletbeli elnökké választotta és ő lett a szerkesztő bizottság elnöke. A folyóiratot felelős szerkesztőként Deme Péter, főszerkesztőként Selmeczi Kovács Attila vitte tovább. Terveikről az 1. számbanA szerkesztőség levele” címmel adtak tájékoztatást (1. oldal). Ugyanekkor indítják el az elnökség döntése nyomán „A Pulszky Társaság hírei” című rovatot. Az év folyamán Veszprémben (június 18-án) és Budapesten, a Múzeumi Sajtókávéház keretében (szeptember 13-án) tartottak a folyóiratot népszerűsíteni hivatott tájékoztató rendezvényt.

 

Március 5-én, 70. születésnapja alkalmából a Pulszky Társaság, együttműködve a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülettel, a Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatóságával és az Országos Műemléki Hivatallal, baráti találkozón köszöntötte Éri Istvánt a Magyar Természettudományi Múzeumban (lásd a Magyar Múzeumok 1999. évi 2. számának 14-22. oldalát).

 

Éri István köszöntése 70. születésnapján

 

Sokoldalú munkájának elismerését jelentette, hogy május 17-én a Magyar Köztársaság elnökétől, Göncz Árpádtól vehette át az Arany Emlékérmet. 

 

A Társaság nem feledkezett el másik alapítója és első elnöke, Szentléleky Tihamér 80. születésnapjáról sem. Ő október 27-én vehette át az Arany Emlékérmet Göncz Árpádtól, A Pulszky Társaság és a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat választmánya november 4-én köszöntötte  a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Magyar Múzeumok az évi 4. száma pedig Éri István interjújával tisztelgett előtte (24-25. oldal). 

 

A magyar-holland együttműködés keretében 1999-ben több programra is sor került. Májusban Mátrafüreden tartottak műhelymunkát kisebb múzeumok menedzseléséről (lásd Magyar Múzeumok 1999. évi 3. szám, 51. oldal); június második felében hét magyar szakember tett látogatást Hollandiában, ahol a múzeumok tanulmányozása mellett a gyűjteménykezelés témakörében rendezett workshopon is részt vettek; szeptember 14-én a szervezők áttekintették az elért eredményeket és a további terveket, illetve az előttük álló feladatokat; novemberben pedig Csillebércen került sor újabb műhelymunkára kisebb múzeumok vezetőinek részvételére.

 

A közművelődési és a menedzsment tagozat március 29-én a Magyar Természettudományi Múzeumban tartott szakmai találkozót. Ezen rövid tájékoztatót hallgattak meg a február közepén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 14 szakember részvételével szervezett stratégiai tervezési műhelymunka eredményéről és ennek alapján eszmét cseréltek a múzeumok és a társadalmi környezet viszonyáról. Ezt követően mindkét tagozatban tisztújításra került sor. A menedzsment tagozat október 4-én az Iparművészeti Múzeumban szervezett szakmai délutánt a múzeumok regionális szerepének kérdéseiről, amelyen az ELTE kulturális menedzserképzésének két végzett hallgatója tartott előadást.

 

A közművelődési tagozat a Magyar Környezeti Nevelési Egyesülettel és a The Fund for Arts and Culture in Central and Eastern Europe nevű alapítvánnyal együttműködve „Múzeumok a köz műveléséért” címmel október végén rendezett nagy érdeklődés mellett nemzetközi konferenciát az Oktatási Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Budapest Főváros Önkormányzatának Oktatási Bizottsága anyagi támogatásával (lásd: Magyar Múzeumok, 2000/2. szám, 37-40. oldal). A konferencia anyaga 2002-ben Múzeumok a „köz műveléséért” címmel megjelent nyomtatásban is.

 

A műtárgyvédelmi tagozat két szakmai napot szervezett, májusban Budapesten a restaurálás számítógépes dokumentálásáról hallgattak előadást, novemberben pedig Debrecenben tájékozódtak. Emellett tagjai szakmai támogatást nyújtottak több határon túli magyar múzeum műtárgyvédelmi és restaurálási munkájához.

 

Április 20-án mintegy kéttucatnyi intézmény képviselői találkoztak, hogy előkészítsék a kismúzeumi tagozat létrehozását. Erre ugyan korábban egyszer már történt kezdeményezés, de akkor nem járt eredménnyel. A megjelentek tisztázták, mit értenek a „kis múzeum” fogalmán és eszmét cseréltek a működési feltételek nehézségeiről is. 

 

A Múzeumok Majálisán, május 15-én került sor „Az év múzeuma 1998” pályázat eredményhirdetésére. A 12 pályázó intézmény közül a fődíjat a jászberényi Jász Múzeum és a kiskunhalasi Thorma István Múzeum kapta meg (lásd Magyar Múzeumok 2000/3. szám, 31-33. oldal).

 

Ugyanezen a napon rendkívüli közgyűlésre is sor került, miután az előző évben elfogadott alapszabályban a bíróság módosításokat írt elő és ezeket jóvá kellett hagyni. Az előző évben megválasztott elnökség tagjait januárban fogadta Visy Zsolt illetékes helyettes államtitkár, akivel a szakterület legfontosabb kérdéseiről tárgyaltak. A választmány február 18-án elfogadta az előző évi beszámolót és az 1999-es munkatervet. Június 10-én a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban tartotta ülését, ahol – egyebek mellett – döntött arról, hogy a NEMO (Network of European Museum Organisations – Európai Múzeumi Szervezetek Hálózata) felkérését elfogadva a Pulszky Társaság csatlakozik a szervezethez és képviselői részt vesznek a novemberi közgyűlésen; novemberben pedig a következő évi közgyűléséről, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulója alkalmából 2002-re tervezett programokról és a múzeum vezetőivel történő egyeztetésről tárgyalt.

 

Az 1992-ben megalakított NEMO az Európa Tanács (Council of Europe) tagországainak múzeumi közösségeit képviselő országos szervezeteket tömöríti, jelenleg 40 ország 30.000 intézménye nevében szólhat. 1999-es bécsi közgyűlésén Cseri Miklós és Deme Péter képviselte a Pulszky Társaságot, amely ettől kezdve teljes jogú tagja az Európai Múzeumi Szervezetek Hálózatának.

 

Az 1997. évi CLVI. törvény 19. §-ának megfelelő közhasznúsági jelentés erről az esztendőről készült és jelent meg első ízben a Magyar Múzeumok 2000/2. számában (62-63. oldal). Ugyancsak ettől az évtől az előző évi közgyűlés döntése értelmében megemelt tagdíj befizetői (450 fő) megkapták a folyóirat évi négy számát is.

 

A Társaság 1999-es évének kronológiája ide kattintva olvasható.

 

 

Források:

 

Magyar Múzeumok, 1999/1-4. szám és 2000/1. szám.

 

Múzeumi Hírlevél, XX. évfolyam (1999) március, április, május, június, július-augusztus, szeptember, november; XXI. évfolyam (2000) január, március.

 

A Pulszky Társaság iratai a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában.

 

Köznevelés, 1999/39. szám, 9. oldal (M. L.: Nemzetközi múzeumpedagógiai konferencia).

 

Magyar Nemzet, 1999. május 17. 8. oldal (A Pulszky Társaság kezdeményezésére Jászberény és Kiskunhalas múzeumát kitüntették).

 

Népszabadság, 1999. november 12. 9. oldal (N.K.J.: A nagy torta csak egy minyon. A múzeumi közművelődésről a századvégen).

 

Téka, 1999/2. szám, 42-45. oldal (Kovács Judit: Múzeumok a „köz műveléséért”).

 

Új Néplap, 1999. november 13. 1. és 3. oldal (Jubileumi ünnepség Jászberényben. 125 éves a Jász Múzeum).

 

Világgazdaság, 1999. december 7. 9. oldal (Valami van, de nem az igazi. A múzeumpedagógia tudománya).

 

Pulszky Társaság 30

emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-07-14 18:00
emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-07-07 18:00
emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-07-02 18:00