Legújabb tematikus kampányunkban az idén 30 éves Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület történetét idézzük fel. A rangos szakmai civil szervezet 2021. április 16-án ünnepelte bejegyzésének kerek évfordulóját. Az őszre tervezett ünnepi közgyűlés felvezetéseként indítjuk útjára sorozatunkat. Elsőként a Társaság eseménydús három évtizednek a tevékenységeit vázoljuk fel évenkénti lebontásban, valamint létrejöttének és működésének fontos személyeit, eseményeit, eredményeit és kapcsolatait mutatjuk majd be egy-egy cikkben.
1992: a szervezeti stabilizálás és a szakmai munka kibontakozásának éve
1992-ben megszilárdult a Pulszky Társaság szervezeti struktúrája, „újraírták” az alapszabályt, éves költségvetést dolgoztak ki. Folytatódott és kibővült az a széleskörű munka, amelynek célja az volt, hogy minél előbb megszülessen a múzeumi intézmények működésének törvényi szabályozása. Végül erre csak 1997-ben került sor a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 140. törvény elfogadásával.
Miután a szakma által már évek óta sürgetett törvényi szabályozás váratott magára, a Társaság választmánya 1991. december 11-i ülésén állásfoglalásban fogalmazta meg véleményét a múzeumi közgyűjteményekben őrzött műtárgyanyag és az ingatlanok moratóriuma, illetve a szakalkalmazottak ügyében, amiről tájékoztatták a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közgyűjteményi főosztályát. A dokumentum olvasható abban a „zöld könyvben”, amely Éri István szerkesztésében jelent meg 1993-ban, s amely alapvető forrás az egész 1992-es évre is. Adatait az írás végén adjuk meg.
A választmány 1992 márciusi ülésén lefolytatott eszmecsere nyomán a Társaság felhívással fordult a magyar múzeumok szakalkalmazottaihoz. Ebben megállapították: „A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület létrejöttekor a múzeumi szakalkalmazottak szakmai érdekképviseletét kívánta felvállalni. Ennek azonban alapvető feltétele, hogy számos, esetenként már évtizedek óta megoldatlan vagy megújításra váró problémát részben vagy egészben éppen a szakma képviselőinek kell újrafogalmazva, módosítva elfogadásra, megvalósításra ajánlani, nemegyszer azok bevezetését kikövetelve.”
Ezért kérdőív formájában kívánták felmérni a múzeumi szakalkalmazottak érdeklődését, tudakolva azt is, ki hajlandó aktívan közreműködni a a különböző szakterületeken kialakítandó szakmai álláspontok megfogalmazásában. A válaszok ismeretében a cél olyan munkacsoportok létrehozása volt, amelyek keretében a szakmabeliek „önkéntes vállalás alapján – közre kívánnak működni egy vagy több téma, témakör munkálataiban”. A közel kettőszáz visszaérkezett kérdőív értékelése után a következő munkacsoportok megalakítása történt meg június 15-én:
I.A. Múzeumi törvény; I.B. Múzeumigazgatás; I.C. Múzeumi etika, szakértés, jogdíjak;
II.A. Működés, normatíva; II.B. Biztonság, klíma;
III. Műtárgy – gyűjtemény;
V. Segédgyűjtemények;
V. Állagmegóvás;
VI. Kiállítás, ismeretterjesztés;
VII.A. Muzeológus képzés-továbbképzés; VII.B. Restaurátorképzés;
VIII. Fenntartók – múzeumbarátok;
IX. Múzeumtörténet.
A munkacsoportok különböző intenzitással és változó eredményekkel dolgoztak, ami nyomon követhető a már említett „zöld könyvben”. Tevékenységüket meghatározta, hogy minisztériumi irányításra nem lehetett számítani, nem működött a szakfelügyelet, megszűnt a Múzeumi Közlemények és nem voltak szakmai fórumok. A Társaság vezetői éppen ezért hangsúlyozták: „…fontos, hogy a PT révén ezek a munkacsoportok hallassák hangjukat, fogalmazzák meg a problémákat és tegyenek javaslatot a hogyan tovább kérdéseire.”
A munka az alapoktól kezdődött, beleértve olyan alapvető fogalmak definiálását, mint a muzeális emlék vagy a gyűjtemény, de meghatározták az egyes munkaköröket és feladatköröket is. A múzeum fogalma körül is folyt vita, különböző megközelítések fogalmazódtak meg. Az 1997-es törvénybe végül lényegében az ezekre alapozott definíció került be.
A fogalmak tisztázása mellett fontos szempont volt, hogy minél gyorsabban megszűnjenek azok a joghézagok, amelyek a törvény hiányából fakadtak. A munka során többen fejtették ki aggodalmukat a nem közvetlenül az állam által fenntartott és finanszírozott intézmények jövőjét illetően. Már ekkor felmerült egy olyan tagozat alapításának gondolata is, amely a kis múzeumok érdekeit képviseli. Foglalkoztak más országok jogszabályaival, főleg a műtárgyak védettségét és az export lehetőségét illetően, de a védelem és a nyilvántartásba vétel, a hatósági jogkörök kérdéskörét is körüljárták.
A jövőt illetően fontos esemény volt 1992. március 23. és 25. között Noszvajon a minisztérium szervezésében az a holland-magyar múzeumi konferencia, ahol a vendégek a holland múzeumi törvénykezésről, a múzeumok és műtárgyak tulajdonlásának kérdéseiről és a „Deltaplan” nevű műtárgyvédelmi programról tájékoztatták a jelenlévő magyar múzeumi vezetőket, köztük a Társaság képviselőit. A hallgatóság körében értetlenséget váltott ki a holland szakemberek angol nyelvű előadásaiban használt „múzeumok privatizációja” kifejezés, hiszen a privatizációtól ebben az időben a kulturális területen dolgozók többsége saját és az intézmény, a szakterület jövőjét féltette. A második napon azonban sikerült tisztázni, hogy az angol kifejezés valójában azt takarja, hogy a közvetlen minisztériumi körbe tartozó országos múzeumokat „autonomizálják”, irányításukba bevonják a társadalomképviselőit, függetlenebbé teszik őket az államtól, miközben a finanszírozás változatlan marad. Ez a hatásában ellentmondásos találkozó volt a kezdete annak a folyamatnak, amelyről a későbbiekben még sok szó esik, s amelynek jelentős szerep jutott a Társaság életében: a holland-magyar múzeumi együttműködésnek.
Alig egy hét múlva, április 3-tól 12-ig hat magyar muzeológus utazott Hollandiába szakmai látogatásra. Ennek során áttekintést kaptak a holland múzeumi struktúráról; jártak állami, városi és alapítványi múzeumban, valamint meglátogattak történeti, néprajzi, képzőművészeti és természettudományi gyűjteményeket. Múzeumi raktárak látogatása és a holland raktározási módszerek is részét képezte a programnak. Tájékozódhattak a gyűjtemények regisztrálásának, a nyilvántartás automatizálásának helyzetéről és a számítógépek alkalmazásának speciális kérdéseiről, valamint kiállításokban való felhasználásuk lehetőségeiről is. Ezt a látogatást a következő években még jónéhány követte.
Október 26-án megalakult a Társaság első tagozata, a közművelődési, amely már az év végén, november 23-án a kiállítási és közművelődési munkacsoporttal közösen nyílt ülést tartott az aktuális feladatokról és a múzeumi törvénytervezetről.
Két nappal később, október 28-án a Hadtörténeti Múzeumban tartott közgyűlést a Pulszky Társaság. Itt az elnökség és a munkacsoportok vezetőinek beszámolója után az írásban előzetesen lefolytatott szavazásra alapozva megválasztották az új választmányt, majd megvitatták és elfogadták az alapszabály módosítását, valamint megállapították a tagdíjat. Ezzel a Társaság a civil szervezetekre vonatkozó előírásokban mindennek megfelelve folytathatta munkáját.
A választmány ugyanezen a napon tartott ülésén elnökké választotta Szentléleky Tihamért, ügyvezető elnökké Matskási Istvánt, főtitkárrá Éri Istvánt. Az elnökség tagja lett még Darkó Jenő, Domonkos Ottó, Környei Attila és Selmeczi Kovács Attila.
Az 1992-es év kronológiája ide kattintva olvasható.
Források:
Éri István (szerk.) 1993: Dokumentumok a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület létrejöttéről és 1991-1992. évi tevékenységéről. 57-110. oldal
T. Biró Katalin: Tanulmányút a Hollandiai Múzeumok Szövetsége szervezésében. Múzeumi Hírlevél 1992. június, XIII. évfolyam 6. szám 148-150. oldal
Petercsák Tivadar: Tanulmányút. Múzeumi Hírlevél 1992. június, XIII. évfolyam 6. szám, 167-168. oldal.
A Pulszky Társaság iratai a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában.
