Hogyan jön létre ma egy új múzeum, és mit jelent a közösségi szemlélet a gyakorlatban? A Józsefvárosi Múzeum alapításának első évfordulója kapcsán Tamás István igazgatóval beszélgettünk az intézmény megszületéséről, a lakossági gyűjteményezés szerepéről és a Józsefváros-univerzum című állandó kiállítás szemléletéről.
Hogyan indult el a Józsefvárosi Múzeum létrehozásának folyamata? Milyen előzmények és felismerések vezettek a múzeum megalapításához?
Ha végignézünk Budapest térképén, azt látjuk, hogy számos olyan kerület van, ahol működik a lokális emlékezettel foglalkozó intézmény. Sok múzeum már az 1960–70-es években kialakult, gyakran a városképi átalakulásokhoz kapcsolódva. Józsefvárosban azonban ez a helytörténeti intézményalapítási törekvés nem gyökeresedett meg, noha a múzeum jelenlegi helyszínén korábban működött egy, a helytörténethez kapcsolódó kezdeményezés, amelyet később elsodortak az idők.
A kerületben ugyanakkor markáns társadalmi folyamatok zajlottak le – gondoljunk például a második világháború eseményeire –, amelyek intézményes helyi feldolgozás nélkül mentek végbe: nem volt olyan kerületi intézmény, amely ezeket figyelemmel kísérte volna, és örökségmegőrzési céllal gyűjteményezésbe kezdett volna. A jelenlegi épületben ezzel szemben a Józsefvárosi Galéria működött, amely kortárs képzőművészettel foglalkozott, és különösen az 1980-as években, Fajó János vezetése alatt számított újító szellemű intézménynek. Ugyanakkor alapvetően a lokális emlékezet megőrzésének nem volt önálló intézményi kerete a kerületben.
Több, egymásra épülő folyamatot követően az önkormányzat felismerte ezt a hiátust, és úgy döntött, hogy egy kifejezetten erre a feladatra dedikált intézményt hoz létre, amely – talán nem az utolsó utáni pillanatban – képes megvalósítani a helyi emlékezet intézményes megőrzését. Ennek eredményeként 2021-ben született döntés arról, hogy Józsefváros saját helytörténeti gyűjteményt hozzon létre.
Milyen szakmai háttérrel kapcsolódtál be a munkába?
Korábban az Óbudai Múzeumnál szereztem tapasztalatot, majd ezt követően a Budapesti Történeti Múzeum Közönségkapcsolati Főosztályának vezetője voltam, ahol elsősorban a közművelődés és a közönségkapcsolatok területén dolgoztam, több kiállítási projekt résztvevőjeként.
2022-ben, amikor elnyertem a Józsefvárosi Múzeum intézményvezetői pályázatát, elsőként azt kellett átlátnom, mit jelent az intézményalapítás a gyakorlatban, és milyen nagyobb egységekben szükséges gondolkodni. Az első ilyen „nagy halmaz” a csapatépítés volt, hiszen a múzeum nem egyszemélyes műfaj. Művészettörténész és történész kollégáimmal közösen gondoltuk végig a gyűjtemény létrehozásának gyakorlati koncepcióját. Már a legelső lépéseknél világossá vált számunkra, hogy a potenciális közönséget, elsősorban a helyi lakosokat szeretnénk megszólítani és mozgósítani, bevonva őket abba a folyamatba, hogy aktív részesei legyenek a gyűjteménygyarapításnak.
Múzeumok éjszakája a Józsefvárosi Múzeumban. forrás: Józsefvárosi Múzeum
A kiállítás témája adott volt, hiszen helytörténeti gyűjteményként Józsefváros szellemi, történelmi és kulturális örökségét, illetve identitásformáló szerepét mutatja be és teszi hozzáférhetővé a múzeum. Ebből a több mint 250 évet felölelő időszakból mi alapján választottátok ki az egyes tartalmi egységeket?
Ez nagyon egyszerű. Abban a folyamatban, ahogyan a gyűjtemény gyarapodott, maga a gyűjtemény volt az, amely diktálta a lehetőségeinket a kiállítás létrehozásával kapcsolatban. Egyfajta szakmai minimumelvárás volt önmagunk felé, hogy az első állandó kiállításunkat kizárólag saját gyűjteményi tárgyakra alapozva nyissuk meg, és saját kutatási eredményeket mutassunk be. Furcsa is lett volna, ha ez másként történik.
Ugyanakkor ez a kritérium erősen megkötötte a kezünket, hiszen a gyűjteményezés értelemszerűen nem tudott korszakosan zajlani. Azokból a tárgyakból építkeztünk, amelyeket a környezetünkben élők rendelkezésünkre bocsátottak, amelyeket vásárlás útján szereztünk be, vagy amelyekhez akár lomtalanítás során, teljesen esetleges módon jutottunk hozzá. Ezekből a különböző forrásokból állt össze az a merítés, amelyből a kiállítást komponáltuk. Természetesen az sem volt egyszerű feladat, hogy ebből az anyagból tovább szűrjünk. Voltak olyan szakmai megfontolások, amelyek arra irányultak, hogy a szűkösnek mondható lehetőségeink ellenére mégis egy tágas képet tudjunk adni Józsefvárosról.
A készülő állandó kiállítás. forrás: Józsefvárosi Múzeum
Két kurátor kollégámmal, Rácz Judit történésszel és Révész Antónia művészettörténésszel – akikkel egyébként a kezdeti hármas csapatot alkottuk – közel negyven témát választottunk ki, amelyekhez mind saját tárgyi anyaggal és saját kutatási eredményekkel rendelkeztünk. Mertük azt vállalni, hogy a látszólag nagyon szerteágazó témákat egy tető alá hozzuk, és így alakult ki egy sajátos struktúrájú kiállítás, amely nem az időrendiségre épül, hanem inkább területi alapon szerveződik, és minél tágasabb merítésre törekszik. Emellett fontos szempont volt számunkra az is, hogy a válogatás a kerület területét minél teljesebben lefedje.
Aki végignézi a kiállítást, egyfajta szubjektíven objektív Józsefváros-képet kap. Bár mi kínáljuk fel ezeket a témákat, igyekeztünk több nézőpontból is bemutatni a kerületet: az ipar, a kulturális élet vagy éppen a vallási élet felől, érintve például a helyi kisipar vagy a cigányzene témáját, de olyan populárisabb területeket is bevonva, mint a Nemzeti Színház. A hétköznapi élet szintén markánsan jelen van a kiállításban: van olyan tartalmi egység, amely egy, a kerületben élt család tárgyain keresztül beszél arról, milyen volt a tárgykultúra az 1960–70-es években.
Tudatos vállalásunk volt az is, hogy a tárgy ne pusztán illusztrációként jelenjen meg, hanem egyfajta szimbolikus idézőjelként működjön a témák mellett. Vannak olyan tartalmi egységek, ahol nem a tárgyak bősége mutatja meg a témát, hanem a tárgy inkább kapuként szolgál ahhoz, hogy egy adott történetről diskurzust lehessen megnyitni.
Józsefváros-univerzum – Tárgyak és történetek a körúton innen és túl című kiállítás megnyitója. forrás: Józsefváros Újság/Mile Máté
Fontosnak tartottuk azt is, hogy bizonyos tárgyak esetében kiemeljük: milyen úton kerültek be a gyűjteménybe.
Az egyik vállalásunk az volt, hogy mesélünk a látogatóknak arról is, mitől múzeum a múzeum, és hogyan válik egy gyűjtemény valóban gyűjteménnyé. Erről az emberek alapvetően keveset tudnak. Él egy olyan kép, hogy a nagy gyűjtemények „csak úgy vannak”, miközben az, hogy hogyan jönnek létre, és milyen útvonalakon épülnek fel, sokkal kevésbé ismert.
A tárlaton kiállított tárgyak, videóinterjúk is tükrözik, hogy aktív lakossági gyűjtést indított a múzeum. Hogyan tudtátok ilyen eredményesen megszólítani a közönségeteket?
Azt hiszem, hogy bizonyos tapasztalatok még most csapódnak le bennünk, hiszen nagyon sűrű évek vannak mögöttünk. A lakosság megszólításának persze megvan a praktikus oldala is, de a legeredményesebbnek azt bizonyult, amikor személyesen léptünk oda a leendő közönségünkhöz, és elmondtuk nekik, hogy a kerület gyűjteményét szeretnénk elkezdeni építeni, amelyben az ő részvételükre is számítunk. Erre a kérésre nyitottak voltak, nagyon gyorsan elkezdtek reagálni és tárgyakat behozni.
A siker kulcsa abban rejlik, hogy szoros emberi kapcsolatokat tartunk fenn. Kezdetben még az ajándékozókkal, később pedig a látogatóinkkal és azokkal a közösségekkel, amelyek már a múzeum körül formálódtak. Azt hiszem a személyes kapcsolat a titka a bizalmi viszony kialakulásának. Ha látják, hogy az általuk behozott tárgyak jó kezekbe kerülnek, az számukra is fontos visszaigazolást jelent arra vonatkozóan, hogy a kerület szempontjából értékes tárgyak megőrzése valóban biztosított. Arra törekszünk, hogy a közösségi múzeum ne csak azt jelentse, hogy egy ma divatos hívószót tűzzünk fel a zászlónkra, hanem ebben a formában működjünk is, amely érdekes módon formálja újra a 21. századi múzeum fogalmát.
Többféle célcsoport megszólítására törekedtek. Hogyan tudjátok a kerületiek, a budapestiek, illetve a külföldi turisták számára egyaránt vonzó kikapcsolódási helyszínné tenni a múzeumot? Hiszen kétnyelvű a tárlat is, így azt gondolnám, hogy nem feltétlenül csak a kerületiek alkotják a célközönséget.
A kiállítás kétnyelvűségének kettős oka van. Egyrészt számítottunk arra, hogy a körút a turisták számára is átmenő forgalmat jelentő terület, másrészt Józsefvárosban sok külföldi él, akiket angol nyelven tudunk megszólítani. A látogatók elérése ugyanakkor a legegyszerűbb módon történik: a múzeum híre szájról szájra terjed. A legnagyobb hírvivőink azok, akik már egyszer jól érezték magukat nálunk – ez a leghatékonyabb kommunikációs eszköz, amely a gyakorlatban is jól működik. Ez nemcsak a helyi lakosság, hanem a budapestiek megszólítására is igaz.
Tárlatvezetés a kiállítótérben. forrás: Józsefvárosi Múzeum
Emellett igyekszünk olyan programokat kínálni, amelyek várhatóan szélesebb érdeklődésre tarthatnak számot, és tudatosan törekszünk a programstruktúrák közötti egyensúlyra is. Fontos számunkra, hogy egyaránt megjelenjenek az alkotó jellegű, a zenéhez kapcsolódó, az ismeretterjesztő, valamint a részvételre lehetőséget kínáló programok. A változatos rendezvényeknek köszönhetően teljesen vegyes korosztály látogat el hozzánk.
Hangoskönyv élőben – felolvasóest Balog Judittal. forrás: Józsefvárosi Múzeum
Már a kezdetektől fogva lefektetett víziónk volt, hogy visszatérő látogatói bázist építsünk, és alapvetésként tekintettünk arra, hogy elsősorban a kerületi lakosságot szólítsuk meg. A személyes beszélgetésekből egyértelműen kiderül, hogy őket sikerül is elérnünk, hiszen látogatóink többsége Józsefvárosból érkezik. A fővárosi kulturális palettába beágyazott intézményként ugyanakkor természetesen örömmel fogadjuk a város más részeiről, sőt akár vidékről érkező látogatókat is.
Ebben az épületben sorra dőlnek meg azok a sztereotip elképzelések, miszerint az emberek nem járnak múzeumba, vagy hogy a mai fiatalok már nem olvasnak. Én másként látom ezt. Még akkor is, ha a különböző mérések nem mindig ezt mutatják, nálunk minden korosztály képviselői valóban használják és „fogyasztják” a múzeumot.
Milyen visszajelzéseket kaptatok a látogatók és a szakma részéről egy év távlatából?
A látogatóktól nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk. Ezek egyrészt a vendégkönyvben jelennek meg, másrészt a közösségi falon is folyamatosan érkeznek visszajelzések a múzeum felé. Az egyik legfontosabb visszaigazolás számunkra az, hogy a látogatók visszatérnek hozzánk. Úgy gondolom, hogy a kiállításon bemutatott harminchét téma lehetőséget ad arra, hogy minden alkalommal új tartalmakat fedezzenek fel, és hogy minél szélesebb közönség tudjon kapcsolódni a bemutatott anyaghoz. Nemrég ünnepeltük az első születésnapunkat is, amikor a látogatókkal közösen fújtuk el a gyertyát; sokan közülük úgy fogalmaztak, hogy a múzeum számukra már a „második otthont” jelenti.
A szakmai visszajelzések szintén kifejezetten kedvezőek. Ezt az is jelzi, hogy különböző egyetemek több szakterületről hoznak hozzánk hallgatói csoportokat, például a MOME, a Képzőművészeti Egyetem vagy az ELTE képzéseiről. Ez – reményeim szerint – annak is köszönhető, hogy az oktatók méltónak találják a múzeumot arra, hogy itt kihelyezett szemináriumokat tartsanak, illetve példaként tudjanak beszélni arról, miként lehet ilyen szemléletben múzeumot működtetni.
A korábban itt működő Józsefvárosi Galéria közönsége a bezárást követően hiányolta az intézményt, ezért számukra is fontos volt, hogy megmutassuk: érdemes a múzeumhoz kapcsolódni. Közülük sokan visszatérő látogatókká váltak, és elismerték, hogy egy gyűjteménynek és egy múzeumnak valódi létjogosultsága van a kerületben. Ezek a visszajelzések mind megerősítést jelentenek számunkra.
Alig telt el egy év a múzeum megnyitása óta és az állandó kiállítás mellett már egy időszaki kiállítást is bemutattatok. Milyen rövid és hosszútávú terveitek vannak közösségi múzeumként a következő évekre?
Azok a munkafolyamatok, amelyeket elkezdtünk, gondoljunk például a gyűjteménygyarapításra, innentől kezdve mindig ott lesznek a listánkon. Az állandó kiállításunk a következő pár évben még megtekinthető lesz, a közeljövőre vállalásunk, hogy a 2025. október 7-én megnyílt Mukik – Otthon a múzeumban című időszaki kiállításunkat következő év őszéig működtessük.
Az alap elképzelés az volt, hogy az állandó kiállításban látható témákat mélyebb kutatásokban bontsuk ki és intenzívebb gyűjteménygyarapításba kezdve mutassuk be. Emellett igyekszünk reflektálni a magyar történelem bizonyos részleteire, illetve reagálni a kerület történéseire. És hát elsősorban törekszünk arra, hogy jól működtessük mindazt, amit sok energiával és közösségi hozzájárulással létrehoztunk. Szeretnénk minél nagyobb közösséget a múzeum körül tudni és továbbra is a legfontosabb az, hogy a jól bevált szemléletünket tovább vigyük, ésa látogatókkal közösen tovább építsük és gyarapítsuk Józsefváros örökségét.
A kiállítás megtekintése és a kísérőprogramokon való részvétel díjmentes. A gyűjteményezés pedig folytatódik, a múzeum továbbra is várja a kerülethez köthető tárgyakat, emlékeket, történeteket.
Elérhetőség: info@jozsefvarosimuzeum.hu
Honlap: www.jozsefvarosimuzeum.hu
Helyszín: 1085 Budapest, József körút 70.
Nyitvatartás:
Hétfő – Zárva
Kedd-Szerda – 10:00-18:00
Csütörtök-Péntek – 13:00-19:00
Szombat – 10:00-18:00
Vasárnap – Zárva
A szerző a Debreceni Egyetem Néprajztudományi és Muzeológiai Intézet hallgatójaként készítette a cikket.
Hasonló cikkek itt érhetők el!!!
Borítóképen:
Tamás István igazgató a múzeum megnyitóján. forrás: Józsefváros Újság/Mile Máté
