EN facebook

A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum megalakulásának harmadik évfordulóját ünnepelte 2025 novemberében

TÉMA

2025-12-05 18:00

A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum közgyűjtemény, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Tudományos tára. A rákosligeti kutatóműhelyben muzeológus, könyvtáros, levéltáros és adattáros szakemberek dolgoznak együtt, artistaművészekkel és cirkuszi szakemberekkel közösen gyarapítják a magyar cirkusztörténet gyűjteményeit és tudásbázisát.

 

Joó Emese főmuzeológus, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum vezetőjeaz intézmény fennállásának harmadik évfordulóján, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva bejelentette: a folyamatosan gyarapodó múzeumi gyűjteményben immár 40 ezer műtárgyat, 4 ezer könyvet, 10 ezer folyóiratot, 250 cirkuszi zenekari kottát, sokszáz hazai és nemzetközi cirkuszi műsorfüzetet, artista növendékek vizsgamunkáit és 62 iratfolyóméter intézményi dokumentumot őriznek.

 

Az ingyenes kutatószolgálaton keresztül ezek a cirkusztörténeti forrásanyagok a nagyközönség számára is elérhetőek, a nemzetközi cirkuszi szakkönyvtár nyilvános, folyamatosan látogatható. A műtárgy-raktárat korszerű képtároló rendszerrel fejlesztették tovább az intézmény szakemberei: mindössze 10 négyzetméter alapterületen összesen 400 négyzetméter mobil falfelületen helyeznek el szakszerűen műalkotásokat, közel 1000 db kortárs és történeti festményt, grafikát, nyomtatványt – hangsúlyozta a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum vezetője.

 

 

Az intézmény küldetése az örökségvédelem, a magyar cirkuszi emlékek szakszerű kutatása, gyűjtése, raktározása, feldolgozása és bemutatása. A közönségnek látványos kiállításokon, tartalmas kiadványokban, oktatási és szabadidős programokon mutatják be a magyar cirkuszművészet értékeit.

 

A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum új villámkiállítása: „Circus Museum Flash N. 005. Evelyn és André – bambusz és légcsavar!” nagy sikerrel mutatkozott be a közönség előtt. Stift Gábor és Zsófia jóvoltából a cirkuszmúzeum gyűjteményébe került Evelyn és André, azaz Takács Endre és Éva légtornász házaspár egyedülálló apparátja, az úgynevezett „bambusz”.

 

 

A különleges hengeperzsen 1963. május 1-én a Városliget felett helikopteren függve mutatták be számukat, majd páratlan produkciójukkal a világ számos cirkuszában felléptek. Az interjúrészletekből, archív felvételekből, fényképekből és eredeti dokumentumokból összeállított múzeumi dokumentumfilm a Youtube-on magyar és angol felirattal is megtekinthető:

 

 

 

 

A „ReDance Ukraine” táncos mintaprojektet a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum valósította meg tizennyolc ukrajnai menekült részvételével. A főszereplő kijevi és harkivi táncosok, artistanövendékek és oktatók a háború kitörése óta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ oltalmában állnak. A megvalósítás során a résztvevők megismerkedtek saját ukrán néptánc hagyományaikkal, szellemi kulturális örökségük nemzeti és interkulturális kapcsolódásaival, és formabontó kortárstánc kísérleteiket és szabad táncnyelvi önkifejezésüket egy ünnepélyes cirkuszi táncest keretében mutatták be.

 

A nemzetközi mintaprojekt eredményét és megszületésének folyamatát mutatja be a ReDance Ukraine című kisfilm:

 

 

 

A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum Tudományos tára hétfőn 12 és 16, kedden 10 és 14 óra között, igény szerint más időpontban is, előzetes bejelentkezéssel látogatható.

 

Kutatószolgálat e-mail: museum@circus.hu

Könyvtár e-mail: library@circus.hu

Cím: 1172 Budapest, Rákosliget, Vidor utca 10.

 

 

Borítóképen a ReDance Ukraine projekt résztvevői.

kiállítás, kortárs, művészet
2021-07-07 20:00
állományvédelem, gyarapodás, látogató, múzeum, múzeumtörténet, örökségvédelem, téma
2022-11-18 20:00
díj, Múzeumok Őszi Fesztiválja, múzeumpedagógia
2018-10-01 13:12