A legendás 424-es első példánya is bemutatkozik a Közlekedési Múzeum új kiállításában

TÁRGY

Közlekedési Múzeum
2021-03-12 07:00

A járványhelyzettől is függően, várhatóan a nyár elején megnyíló időszaki kiállításunk egyik legnagyobb attrakciója egy igazi sztár lesz: a 424-es gőzmozdony az LGT-dalok rajongói számára is ismerős lehet, de sokan még menetrend szerinti forgalomból is emlékezhetnek rá. A sorozat legelső, közel 100 éves példánya már elfoglalta helyét a Közlekedési Múzeum új helyszínén, az egykori Északi Járműjavító Dízelcsarnokában.

 

A 424-es, becenevén Bivaly, a legnépszerűbb magyar gőzmozdony, egyike a legismertebb hazai járműtípusoknak. Előkészítését már az I. világháború évei évei alatt elkezdték, azonban a harcok hatására megváltoztak a vasúti körülmények, ezzel új helyzet elé állítva a MÁV-ot. A MÁV új mozdonyát Láhner Kornél tervezte, a 424-est a Bivaly mellett a korszak híres finn hosszútávfutója után Nurmi becenéven is ismerjük. A jármű próbaútját 1924. április 22-én tartották a Budapest-Vác vonalon. A mozdony érdekessége, hogy egyaránt képes volt személy-, gyors- és tehervonatok továbbítására is, kiszolgálva a vasút igényeit.

 

kép forrása: MMKM Történeti Fényképgyűjtemény

 

A gazdasági válság miatt kezdetben kevés példányt gyártottak, az 1940-es évektől azonban nagy volumenű sorozatgyártás indult. A típusból összesen 514 darab készült, az utolsó, 424.365-ös pályaszámú gép 1958. augusztusában állt forgalomba. De nemcsak a MÁV-nak szállítottak a 424-esekből, hanem jóvátétel címén Csehszlovákia, Jugoszlávia, Észak-Korea és a Szovjetunió számára is. A típus sikerét jelzi, hogy a jóvátétel törlesztését követően sem szűntek meg a fenti országokból érkező megrendelések. A 424-esek selejtezése az 1970-es években indult meg, az utolsók egészen 1984-ig közlekedtek a hazai vasútvonalakon.

 

kép forrása: MMKM Történeti Fényképgyűjtemény

 

A Közlekedési Múzeum büszke tulajdonosa a legelső Bivalynak, a közel 100 éves, 424.001-es pályaszámú mozdonynak, amelyet 1924-ben gyártott a MÁVAG. A II. világháború után a 001-es Bivaly is Jugoszláviába került, selejtezése után pedig egy zágrábi fűtőházban volt kiállítva. A Közlekedési Múzeum 1997-ben szerezte meg, 1998-tól 2016-ig a városligeti épület előtt állt.

 

kép forrása: Nyitrai Dávid (Közlekedési Múzeum)

 

A 424-es sorozat a magyar vasút sikerének szimbóluma, nem véletlenül él öröksége filmekben és a popkultúrában, elég, ha az LGT 424 – Mozdonyopera című lemezére gondolunk.

 

 

Borítókép: Nyitrai Dávid (Közlekedési Múzeum)

múzeum, múzeumpedagógia, tanulás, virtuális
2021-02-04 14:00
emlékezet, gyarapodás, restitúció, természet, tárgy, történelem, állományvédelem
2020-12-24 07:00
kiállítás, közlekedés, technika, tárgy, történelem, örökségvédelem
2021-02-20 07:00