Az OFF-Biennálé rendezvénysorozat Magyarország legnagyobb, független kortárs művészeti eseménye, mely állami támogatás nélkül jött létre, számos alkotócsoport, galéria, kurátor, önkéntes bevonásával és nemzetközi kulturális intézmények támogatásával. A második OFF szeptember végétől november elejéig tart, közel ötven budapesti helyszínen és számos vidéki nagyvárosban. Az esemény szlogenjébe (Övék a vár, miénk a város) beépített szójáték az állami mecenatúra (a Budai vár) és a közösségi, intézményfüggetlen önmeghatározás (a városi tér) szembenállására épül. A kortárs képzőművészeti szcénától drasztikus mértékben vonták meg az állami támogatást 2010-körül, Somogyi Hajnalka kurátor, a rendezvénysorozat egyik életre hívója a széthullásra ítélt intézményrendszerből egy alternatív, közegmegtartó és nyitott hálózat létrehozására tett kísérletet. Képzőművészeti eseményekben páratlanul gazdag időszaknak ígérkezik tehát 2017 októbere, számos figyelemreméltó kiállítás fut párhuzamosan a város több pontján.
Ladik Katalin: Genezis
A rendezvény keretében az acb Galéria Király utcai nagy terében Gróf Ferenc, az NA-ban Ladik Katalin, az Attachmentben pedig Komoróczky Tamás jelentkezik új művekkel. Mind a három esemény valamilyen módon a nyelvi konfigurációk problémáját eleveníti meg, az átírás, a leírás kontextusát helyezi előtérbe.
Ladik Katalin munkája a technológiai evolúció lenyomatait foglalja poétikus kontextusba, „a technológiai evolúció egyes szakaszai mind az előző korszakok lezárulásával jártak együtt, és minden egyes fázis archaikusnak tűnő nyomokat hagyott maga után” (kísérőszöveg). Ladik mintha poétikus kísérletet tenne rá, hogy ezeket a nyomokat költészetbe foglalja, megzenésítse.
Az archaikus nyomokra – legyen akár pszeudo- ásatási termék vagy egy költői parafrázis – Komoróczky nyilvánvaló iróniával tekint. Az irónia adott esetben az archívum önlegitimáló működésének és azt megszervező politikai-hatalmi tér színpadiasságának szól. Legalább is mintha erre utalna a múzeumi környezet ironikus kisplasztikájával, a kerámia cserepek színpadias bemutatására emelt polcrendszerrel. Jean-Paul Sartre művére való utalás szintén az önmaga komolyságát egyszerre megalapozó és felszámoló tudományos diskurzust röhögi körül a terem homlokzatára helyezett neonfelirattal, melynek címe mi más volna, mint Allusion, vagyis utalás.
Komoróczky Tamás: Allusion, 2017, neon, 25x330 cm
Gróf Ferenc művei látszólag hagyományosan illeszkednek a reprezentáció terébe: piktogramokból, grafémákból építkező művei modern hieroglifaként olvashatóak. A teremben kiállított munkák a kibetűzés, az olvashatóság és az átírás kérdését vetik fel, a nyelvi és vizuális regiszterek egymásba való átfordítására tesznek kísérletet. Akár egy egyszerű talált tárgy, kő vagy fadarab antropomorf jelentésekkel való felruházásról van szó, akár az Egy év méter című műről, amely a betű és a számsor párhuzamos olvashatóságának (a római számsor esetében fedésbe kerül a kettő) kérdését feszegeti, mindig a kép és a szöveg dialektikájáról van szó, az értelemadás kísérletéről.
A homunculus (latin eredetű kifejezés) az alkimisták, főként Paracelsus elgondolása szerint lombikban, vegyi úton előállítható embert, emberszerű lényt jelent. A szöveg és a kép történelmi megkülönböztetése – élő vagy halott természetének kérdése – végig kísérte a nyugati metafizikus gondolkodást, holott például az egyiptomi hieroglifák vagy a kínai írásjegyek esetében nem válik kizárólagossá a kétféle aspektus.
Gróf Ferenc: Homunculus, 2017, fotopolimer lemez, 15x21 cm
Mindhárom művész valamilyen módon a technológia archiválásának kérdését veti fel, és ilyen módon, az archívum regiszterét foglalja ironikus kontextusba. Az Off-biennálé szellemisége éppen ezt a kérdésirányt mozgósítja: hogyan lehet a hatalmi reprezentáción kívüli teret leírni és értelmezni, azaz láthatóvá tenni.
