A Jászi Galéria a 2020-ban elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész, kiállításrendező emlékére 2020/21-ben alapította a most harmadik alkalommal átadott díjat. Az elismerés célja, hogy felhívja a figyelmet a kiemelkedő kiállításrendezői, kurátori eredményekre.
A díj Jerger Krisztina szakmai tevékenységének és kreatív világának állít emléket: ezzel összefüggésben olyan kiállításrendezői munkákat díjaz, valamint ajánl a szakma és a közönség figyelmébe, amelyekben meghatározó az expresszivitás, a gondolkodásra, az érzelmekre és a látványra egyaránt ható megközelítés.
A Jászi Galéria által alapított kiállításrendezői, kurátori eredményeket elismerő Jerger Krisztina-díjat harmadik alkalommal Andrási Gábor, Fekete Géza, Lengyel László, Sztrés Erzsébet, Tóth Gréta, Török Tamás, Vörösváry Ákos rendezők nyerték el az ÁKOS + ÁKOS Hatvan a Látványtárban – a Látványtár Hatvanban című munkájukkal.
Az idén első alkalommal átadásra kerülő Jerger + díj nyertesei:
Kronavetter Péter, Polyák Júlia, Prőhle Borbála, Rátgéber László (BME Középülettervezési Tanszék) kurátorok és szervezők // Nyitott ház. Emlékek és víziók Esterházy Péter egykori otthonában
A Jerger Krisztina-díj jelöltjeiről neves szakemberekből – Frazon Zsófia, Izinger Katalin és Százados László – álló kuratórium döntött. A nomináltak kiválasztását azonban nem csak a kuratórium ízléspreferenciái, sokkal inkább Jerger Krisztina szakmai tevékenysége, látásmódja s ennek jól felismerhető, kiállításról kiállításra érvényesülő mechanizmusai motiválták. A kuratórium tagjai a jelöltek, majd a díjazott kurátor kiválasztásakor az elmúlt két év – 2024 és 2025 – munkáit vették figyelembe.
A 2024/2025. évi jelöltek voltak:
Kozák Zsuzska // OFF Kijev Biennále 2024; Szigetmonostor, Petőfi utca; 2024. február 1–3.
Farkas Zsófia // Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain; Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár; 2024. április 16. – július 21.
Páldi Lívia kurátor, koncepció: Páldi Lívia, Kaszás Tamás, Kristóf Krisztián // Minden szépből van. Loránt Anikó egyéni kiállítása a Budapest Galériában; Budapest Galéria; 2024. november 22. – 2025. február 2.
Páldi Lívia // Anna Daučíková: A tekintet nyelvtana; Trafó Galéria; 2025. május 7. – június 15. (OFF Biennále Budapest kísérőprogramja)
Oltai Kata // Holnapután minden megváltozik; Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár SOM és egy Koszorú utcai magánlakás; 2025. május 8. – június 14. (OFF Biennále Budapest)
Kronavetter Péter, Polyák Júlia, Prőhle Borbála, Rátgéber László (BME Középülettervezési Tanszék) kurátorok és szervezők // Nyitott ház. Emlékek és víziók Esterházy Péter egykori otthonában; 2025. június 6.
Koltay Dorottya Szonja és Seress Anna művész kurátor alkotótársak // Téglatan. Leomlott estig, felépült reggelre; Kassák Múzeum; 2025. június 20. – november 9.
Andrási Gábor, Fekete Géza, Lengyel László, Sztrés Erzsébet, Tóth Gréta, Török Tamás, Vörösváry Ákos a kiállítás rendezői // ÁKOS + ÁKOS Hatvan a Látványtárban – a Látványtár Hatvanban; Első Magyar Látványtár; Tapolca-Diszel; 2025. június 21. – november 16.
Százados László és Izinger Katalin a Jerger Krisztina-díj kuratóriumának tagjai
A kuratórium végül hosszas szakmai diskurzust követően Andrási Gábor, Fekete Géza, Lengyel László, Sztrés Erzsébet, Tóth Gréta, Török Tamás, Vörösváry Ákos rendezőknek ítélte oda a Jerger Krisztina-díjat.A kuratórium a következő értékelést adta a győztes kurátori műhöz:
Találhatunk-e kapcsolatot néprajzi, antropológiai témák és a kortárs művészet megnyilvánulásai között? Lehet-e otthonosan és magától értetődően egymás mellé állítani a hétköznapok, a rítusok és ünnepek tárgyait forrásait és kortárs művészeti munkákat? Egymás terébe engedni ezeket a nagyon eltérő, mégis roppant inspiráló közegeket, alkotókat, társadalmi és esztétikai tapasztalatokat? Az Első Magyar Látványtár és a Hatvany Lajos Múzeum ÁKOS + ÁKOS című kiállítása ebből az izgalmas, egyben nagyon személyes nézőpontból vizsgálta Kovács Ákos életművét, szellemi hagyatékát, egyben eszünkbe juttatta Jerger Krisztina kiállításrendezői gyakorlatát, amelyben ezek az átjárások ugyancsak erősek voltak.
Az Altorjay Sándor hagyatékára és a Vörösváry Ákos műgyűjteményére alapított Első Magyar Látványtár 1990-es alapítása óta a határterületek vizsgálatát és megmutatását képviseli. A vizuális és művészeti kultúra roppant tágas világát építi évről évre; ebben a munkában a Látványtár főrendezője, Vörösváry Ákos a kiállításrendezést önálló művészeti ágnak tekinti, és ezt a gyakorlatot képviseli több mint 30 éve. A Látványtárban évente egy nagy kiállítás látható.
A 2025-ös tárlat azonban némileg eltért az eddig megszokottaktól. Vörösváry Ákos, Andrási Gábor és Lengyel László kezdeményezésére a Látványtár és a hatvani Hatvany Lajos Múzeum együttműködésében készült az ÁKOS + ÁKOS Hatvan a Látványtárban – a Látványtár Hatvanban című kiállítás, amely a középiskolai tanár, etnográfus és művelődéstörténész Kovács Ákos 1973 és 1983 közötti hatvani időszakára épült, és ebből a nézőpontból idézte meg ezt a rendkívül gazdag szellemi életművet.
Kovács Ákos (1943–2014) 2023-ban lett volna nyolcvanéves, és maga is a meghökkentő határterületek kutatója és bemutatója volt. Korát megelőzően, voltaképpen antropológiai szemlélettel foglalkozott például a szöveges falvédők, a tetoválások, a madárijesztők, a haláljelek, a poszterek, a körképek és a tűzijátékok és az ünnepek múzeumi kutatásával. Ugyanebben az időben a modern és neoavantgárd képzőművészet és költészet képviselőinek rendezett kiállítást és eseményt Hatvanban. Tízéves múzeumi időszakának hatása a múzeum művészeti és néprajzi gyűjteményének öröksége.
Vörösváry Ákossal már ebben a hatvani időszakban kapcsolatban voltak: Vörösváry tárlatokat rendezett és műveket kölcsönzött a Vörösváry-gyűjteményből, továbbá egy több mint 100 műves adománnyal is gyarapította a Hatvany Lajos Múzeum kollekcióját. A két Ákos közötti kapcsolat azonban nemcsak ezekben az eseményekben érzékelhető, hanem épp a különös és izgalmas határterület bejárásában, ezek expresszív és eseményszerű megmutatásában.
Az ÁKOS + ÁKOS kiállításban a hatvani múzeum és a Látványtár gyűjteményéből válogatott képzőművészeti és néprajzi tárgyak találtak egymásra. Izgalmas, egymástól eltérő, mégis egymással remekül dialógusba rendezhető világok olvasódtak össze, miközben egy szellemi portré is kirajzolódott. Az Első Magyar Látványtár közeli rokonának tekinti Kovács Ákos életművét, szellemi hagyatékát és azt a végtelenül demokratikus, sok esetben szellemes és kreatív illesztést, amely a látványtári galériateret felépítette.
A műtárgyak és a hétköznapi tárgyak kommentálják egymást, miközben a rendszerváltást megelőző évtizedek, alkotók, barátságok, együttműködések megelevenednek. A művek illesztésében felismerhető a korai avantgárdra is jellemző affinitás, vagyis a formai rokonítás, de a rendezők bátor kézzel nyúlnak ehhez a megoldáshoz, továbbá ahhoz a szellemi hagyatékhoz, amely mindkét gyűjtemény sajátja. A kiállításrendezésben erősek az empatikus viszonyulások, az archívumi gondolkodás, a szellemes térkezelés és a tárgyak közötti vélt vagy valós hierarchia lebontása. A kortárs képzőművészet mellett megjelent a szépirodalom, a kapcsolatok és barátságok, a népművészet szeretete, illetve az etnográfia korát megelőző kulturális antropológiai szemlélete.
Egy magángyűjtemény és egy közgyűjtemény közötti kapcsolat, egy régi barátság, személyesség, emlékezetmunka, harc a felejtéssel szemben. Talán ezek az ÁKOS + ÁKOS kiállítás legfontosabb jellemzői. És egy baráti és munkakapcsolatokra épített együttműködésben megvalósított kiállításszervezés – amelyben nem lehet nem észrevenni a „Krisztaságot”.
A Jerger + olyan kurátori munkát díjaz, amely a múzeumi és a galériaterekhez képest más terepeken, más műfajokban, eseményszerűen, az intézmények közötti szabadabb mozgásban jelenik meg. A díj a performatív, nomadizáló, időlegesen helyfoglaló, helykereső kurátori és alkotói munkákat ismeri el.
2026-ban Jerger Krisztina fia, Kemény Dávid támogatja a Jerger + díjat.
A kuratórium a Jerger + díjjal kitüntetett nominált következő értékelését adta:
Időutazás Esterházy Péter és családja egykori otthonában – egyetlen délutánra megnyitotta kapuit a legendás Emőd utcai ház. De vajon mit jelent és mitől válik jelentőssé egy épített tér? Az üresen álló házban a látogatók nemcsak a múlt családi emlékeibe tekinthettek be, hanem a BME egyetemi kurzusa keretében létrejött víziók között is bolyonghattak. A hallgatók építészeti terveken és művészeti alkotásokon keresztül reflektáltak a ház materiális, irodalmi és szellemi örökségére, és különleges atmoszférájú kulturális térként értelmezték újra a házat. Jerger Krisztina szerint a jó kiállításrendezés teátrális – de nem öncélúan színpadias, hanem egyfajta érzelmi és gondolati sűrítmény. Az Esterházy-ház bejárásán egy szellemi sűrítmény részesei lehettünk, amelyben ráadásul egyidejűleg jelent meg a múlt, a jelen és a jövő.
Egyetlen délutánra bejárhatóvá vált egy addig elzárt, bár az Esterházy-szövegekből ismerős családi ház, az író egykori otthona. A projekt az épület lehetséges építészeti-társművészeti értelmezésével foglalkozott. A már üres, de leendő funkciójában még nem belakott épületben lehetőség nyílt közelebbről megismerni a házat és az ide kötődő emlékeket, valamint betekintést nyerni a jövőjébe is. Bár az esemény középpontjában az épület megtekintése állt, a helyszín nem építészeti értelemben volt meghatározó, hanem kultúr- és szellemtörténeti szempontból, a hozzá tapadó emlékezettől és a hiánytól.
A pop-up kiállításban a projekt együttműködő partnerének, a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszék harmadéves hallgatóinak makettjeit, vízióit mutatták be a ház jövőjéről, és itt volt először látható az az interjúsorozat is, amely Esterházy Péter közeli barátainak és családtagjainak visszaemlékezésein keresztül dolgozza fel a házhoz kapcsolódó emlékeket. De a jelenlévők a júniusi délután kimerevített pillanatában tanúi lehettek annak is, hogyan alakul át a jelenben közösségi térré egy lakóhely, egy otthon. A házban közlekedve a látogató nemcsak térben, hanem a különböző idősíkok között is mozgott. A nyitottságon, a közös gondolkodáson, az együttműködéseken kívül az esemény fő célja az volt, hogy előrevetítse a ház irodalmi és művészeti bázisként működő új életét.
A „Nyitott ház” esemény több közvetlen és közvetett szálon is kapcsolódott a kortárs művészethez, mivel aktív, összművészeti reflexióként is működött. A földszinten kiállított építészeti installációkon, terveken kívül a hallgatók Esterházy szövegeinek (vizuális) újraértelmezésével tettek kísérletet az életmű megközelítésére, új kontextusba helyezésére. Esterházy híres Ottlik-másolatát kiindulási pontul véve kellett azzal megegyező méretű monokróm grafikai átiratokat, nyomatokat, plakátokat készíteniük. Az így született képzőművészeti alkotások a ház tetőtéri szobáiban körüljárhatóan függtek a mennyezetről. A helyiségekben a bontási folyamat miatt felsejlett az épület váza, látszódtak a múlt és a jelen egymásra rakódó rétegei, nyomai és lenyomatai. A palimpszeszt-jelleg nemcsak a ház fizikai terének sajátossága volt, hanem Esterházy írói módszerének is egyik alapfogalma, sőt rímel a fent is említett híres akciójára, Ottlik Géza Iskola a határon című regényének kézírásos lemásolására is.
Az összművészeti megközelítést tovább erősítette Esterházy Marcell képzőművész segítsége, jelenléte és látásmódja, hiszen eleve kapcsolatot hozott létre az irodalmi emlékezet és a kortárs vizuális művészet között. Az együttműködés során a tanszék hallgatói, oktatói, doktoranduszai és demonstrátorai kiléptek hagyományos szerepükből, és kiállításrendezőként, kurátorként működtek.
A „Nyitott ház” a kortárs kiállítási szcéna egyik legizgalmasabb efemer eseménye volt. A rómaifürdői ház egy sűrű kulturális emlékezetű, érzelmileg telített családi otthon. A terek kiürített, átmeneti állapota a múlt, jelen és jövő közötti feszültséget hordozta. Ez a térkezelés – ahol a falak kopottsága a narratíva része – Jerger legjobb rendezéseit idézte. Az esemény nem pusztán egy épület bemutatása volt, hanem az Esterházy-szellemi örökség térbeli manifesztációja.
A díjtárgyakat és a Jerger Krisztina-díjjal összefüggő arculatot Lepsényi Imre tervezte.
A Jerger Krisztina-díj átadása alkalmából a közönség egy újabb dokumentációs kiállítást is megtekinthet a Jászi Galéria Irányi utcai helyiségében. A Sok szeretettel és ácsceruzával című kiállítás 25 művésztől 35 munkát emel ki – néhány katalógus társaságában – a Jerger Krisztinának ajándékozott, dedikált művek közül.
Barátságok, találkozások, szakmai és munkakapcsolatok beszédesebb és szűkszavúbb dokumentumai, emlékei és leletei a Jerger-archívumból. Szubjektív válogatás a teljesség igénye nélkül, ahol – a műfaji és megközelítésbeli sokféleség ellenére, vagy talán épp azért – az ideiglenes és váratlan műtárgyegyüttálások, a mögöttük a térben és időben véletlenszerűen kirajzolódó emberi viszonylatok valahogy képesek megidézni azt a központi személyiséget, amely köré rendeződtek.
A kiállítás 2026. augusztus 15-ig tart nyitva.
Kiállított művészek: Bak Imre, Bányai István, Krzysztof Bednarski, Bukta Imre, Fehér László, Féner Tamás, Gábor Áron, Gémes Péter, Helényi Tibor, Jovánovics Tamás, Keserü Ilona, Kondor Béla, Korniss Péter, Lakner László, Medve Zsuzsi, Maurer Dóra, Megyik János, Nádler István, Pinczehelyi Sándor, Schmal Károly, Soós Tamás, Szalai Tibor, Székely Vera, Szőnyei György, Trombitás Tamás
Helyszín: 1056 Budapest, Irányi u. 12.
További információ:
Jászi Orsolya, jaszi.galeria@gmail.com
Borítóképen: A JERGER + díjazottak Jászi Orsolya galériavezetővel és Jerger Kriszina fiával, Kemény Dáviddal a díjátadón
