A kortárs művészethez sokszor nem a művek összetettsége miatt nehéz közel kerülni, hanem azért, mert a néző bizonytalan a saját reakcióiban. Benyovszky-Szűcs Domonkos Értsd a Kortárst! című programja arra épít, hogy a kérdések, kételyek és személyes benyomások nem akadályai, hanem kiindulópontjai lehetnek a befogadásnak.
Galéria asszisztensként az a tapasztalatom, hogy a befogadás során sokszor nem maga az alkotás állít falat, hanem az a berögzült érzés, hogy „ezt értenem kellene”. A látogató ilyenkor könnyen kívül marad: nem kérdez, nem kapcsolódik, inkább odébbáll. Pedig a befogadás nem feltétlenül lexikális tudással kezdődik, hanem figyelemmel, kíváncsisággal és olyan megközelítési lehetőségekkel, amelyek megnyitják az értelmezés terét.
Ez a kérdés a múzeumi és galériás közvetítés számára is kulcsfontosságú: hogyan lehet úgy megszólítani a látogatót, hogy passzív szemlélőből aktív értelmezővé váljon. Éppen ezért fontosak azok a kezdeményezések, amelyek nem kész válaszokat kínálnak, hanem önálló, reflektív párbeszédre hívnak. Az Értsd a Kortárst! egy 2017-ben indult, online és személyes formában is működő oktatási kezdeményezés, amely különböző előképzettségű érdeklődők számára segíti a kortárs művészet megközelítését. Középpontjában a nézőpontváltás képességének fejlesztése áll, amelyet művészettörténeti párhuzamokra épülő előadások, valamint interaktív, párbeszédalapú foglalkozások támogatnak. A klasszikus és kortárs művek összevetése, az alkotói nézőpontok megismerése és az asszociatív gondolkodásra építő gyakorlatok mind azt szolgálják, hogy a résztvevők személyesebb, reflektáltabb viszonyt alakíthassanak ki a művekhez.
A mindennapokat ma olyan mennyiségű információ, inger és egymást követő esemény kíséri, amely az emberek figyelmére és befogadóképességére is erőteljes hatással van. A kortárs művészet ugyanezekre a folyamatokra reagál, ezért gyakran sűrű, rétegzett és sokirányú nyelven szólal meg. Ebben a zajban a néző számára nemcsak a megfejtés tűnhet nehéznek, hanem maga a megállás is. Nem ritka, hogy egy látogató végigsétál egy kiállításon, és úgy érzi, nem értette, miközben valójában több mű is hatott rá – csak nem tudta megfogalmazni ezt a viszonyt.
Benyovszky-Szűcs Domonkossal folytatott beszélgetésem és saját tapasztalataim mentén azt vizsgálom, hogyan válhat a kortárs művészet befogadása nyitottabb, személyesebb folyamattá.
Nem a mű zárkózott, hanem a néző bizonytalan
A kortárs művészet kapcsán sokszor magukat a műveket tarthatjuk nehezen megközelíthetőnek, miközben gyakran inkább a hozzájuk való viszonyunk bizonytalan. Ahogyan a program vezetője fogalmazott: „Szerintem leginkább az, hogy nem értek hozzá, kevés vagyok, hogy ehhez valami képesítés kell. Hogy nem releváns dolgokkal foglalkozik és ezért az én életemet ezek a kérdések nem érintik.”
Ez a felismerés pedagógiai szempontból kulcsfontosságú. A galériában szerzett tapasztalataim alapján a bizonytalanság a gyakorlatban is gyakran megjelenik: amikor kérdést teszek fel, nem ritka, hogy a látogatók elbizonytalanodnak, és inkább nem szólalnak meg, nehogy „rosszat mondjanak”. Így már a befogadás elején kívül helyezik magukat a folyamaton. Ha a belépés akadálya nem az információhiány, hanem a megszólalástól való félelem, akkor a közvetítés feladata sem pusztán az ismeretátadás lesz, hanem a részvétel feltételeinek megteremtése. George Hein konstruktivista múzeumpedagógiai megközelítése szerint a látogatók nem készen kapják a jelentést, hanem saját tapasztalataikból építik fel azt. Ez különösen igaz a kortárs művészetre, ahol ritkán létezik egyetlen, végleges olvasat.
Múlt felől a jelenhez
Az Értsd a Kortárst! egyik legerősebb módszertani eleme, hogy az alkotásokat nem elszigetelt jelenségként mutatja be, hanem párhuzamban a művészettörténet folyamataiba ágyazva. A program klasszikus korszakok és mai alkotók között teremt kapcsolatot: témák, motívumok, koncepciók és vizuális megoldások mentén.
Ahogy Benyovszky-Szűcs Domonkos fogalmazott: „Nagyon szoros párbeszéd van a két terület között. Sokszor ugyanaz a kérdés merül fel a klasszikus vagy hagyományos művészetben és a kortársban is. A klasszikus alkotásokhoz kevesebb az ellenérzés, ezért rajtuk keresztül könnyebb megközelíteni a kortárs alkotói párbeszédeket.” A művészettörténet ebben az értelemben biztonságot adó „kódrendszer”, amelyhez a résztvevők könnyebben tudnak kötődni. Ez a megközelítés sokszor már önmagában oldja az ellenállást, hiszen az ismerős referenciákon keresztül a kortárs művek sem tűnnek többé teljesen idegennek.
Egy alkalommal a galériában az egyik képzőművészünk újragondolt nippobjektjei voltak kiállítva, amelyek a múlt vizuális kultúrájára reflektáltak. Azt tapasztaltam, hogy különösen az idősebb látogatók – vagy azok, akik személyes emlékeket őriznek a nagyszülők vitrines tárgyairól – azonnal kapcsolódni tudtak ezekhez a munkákhoz, és a felismerés révén érzelmileg is közelebb kerültek hozzájuk.
Releváns a véleményed
A tanfolyam nem csupán előadásokból áll, hanem kötetlenebb beszélgetésekkel is kiegészül. A program leírása szerint a kezdeményezéshez workshopok, műteremlátogatások, artist talkok, asszociatív beszélgetések és irányított kiállításlátogatások is kapcsolódnak, ahol a hangsúly a közös gondolkodáson és az alkotókkal való találkozáson van.
Az interjú során Benyovszky-Szűcs egy mondatban összefoglalta módszerének egyik alapmotívumát: „releváns a véleményed”. Ez a kijelentés magától értetődőnek tűnhet, mégis sok látogató úgy érkezik a kiállítótérbe, mintha ott csak a szakértői jelenlét és megszólalás lenne érvényes. A program ezzel szemben abból indul ki, hogy a személyes érintettség, az érzelmi reakció vagy akár a zavarodottság is legitim kiindulópontja lehet az értelmezésnek.
Hasonló helyzetekkel munkám során is találkoztam. Egy csoportos üvegművészeti kiállításon Sipos Balázs élénkpiros, üvegcasting technikával készült majomszobra sok látogatót vonzott be, mert első pillantásra meghökkentő látványt nyújtott. Egy néző megkérdezte tőlem, miért piros a szobor. Erre adhattam volna egy gyors, lezárt magyarázatot, de inkább kinyitottam ezt a kérdést: neked mit jelent ez a szín? Milyen érzést vált ki belőled? A beszélgetés ettől rögtön más irányt vett: nem pusztán információk átadásáról szólt, hanem arról, hogy a látogatóban egy személyes kötődés, asszociáció indult meg, és a passzív szemlélődésből aktív értelmezés felé mozdult el.
Ez a megközelítés különösen fontos a múzeumpedagógiában is. A látogató akkor válik valódi résztvevővé, ha nem csupán választ kap, hanem kérdezhet, vitatkozhat, elindulhat egy képzettársítás és saját nézőpontot alakíthat ki az őt körülvevő művekhez való viszonyában.
Különböző tudásszint, közös tér
A heterogén csoportokat sokan nehézségként kezelik, Benyovszky-Szűcs azonban lehetőségként tekint rájuk. Egyszerre lehet jelen az, aki most kezd el közeledni a kortárs művekhez, és az is, aki már számos kiállítást látott, és tudatosabban mozog ebben a szférában. Az egyik friss, intuitív nézőpontot hozhat, a másik mélyebb kontextust adhat – mindkettő értékes a közös gondolkodás szempontjából.
A különböző tapasztalatokkal érkező csoportok nemcsak eltérő tudást, hanem eltérő figyelmet és érzékenységet is hoznak magukkal. Ami az egyik résztvevőnek azonnal ismerős vagy izgalmas, ahhoz a másik nem biztos, hogy tud viszonyulni. Egy múzeumpedagógiai helyzet egyik fontos alapja éppen abban rejlik, hogy képes megnyitni ezeket a különböző érdeklődési irányokat és kapcsolódási pontokat, hogy azok egy közös térben találkozhassanak. Így a múzeum a résztvevők számára nem egy távoli vagy zárt közegként, hanem elérhető, értelmezhető helyként jelenik meg.
Hasonló dinamika a saját múzeumpedagógiai képzésem során is megfigyelhető: a különböző háttérrel és előtudással érkező résztvevők egészen eltérő nézőpontokat hoznak be a közös munkába. Ezek a különbségek sokszor inspirálóan hatnak egymásra, és vezetnek új, egyedi megközelítésekhez.
Hein modellje szerint a múzeumi tanulás nem egységes útvonalon zajlik, ezért a közös tér akkor működik jól, ha többféle belépési lehetőséget kínál, és teret ad az eltérő tapasztalatok találkozásának.
A siker nem a megfejtésben rejlik
Amikor arról kérdeztem, mit jelent számára a sikerélmény, Benyovszky-Szűcs válasza nem a megszerzett tudás mennyiségére vagy egy helyes értelmezés felismerésére irányult, hanem sokkal inkább a folyamat emberi és hosszú távú hatásait emelte ki: „Az inspiráló beszélgetések, illetve amikor látom, hogy az itt megszerzett élmény és tudás más irányba viszik a résztvevők életét, amikor valaki elkezd otthonosabban mozogni a kortárs művészet világában, tapasztalatot szerez galériákban, műgyűjtővé válik, vagy saját szakmájába építi be az itt megszerzett szemléletet.”
Ez a gondolat arra emlékeztet, hogy a művészeti nevelés valódi eredménye nem feltétlenül az, hogy valaki több adatot tud felsorolni, hanem hogy bátrabban gondolkodik, nyitottabban figyel, és kapcsolatba kerül egy számára addig idegennek tűnő világgal.
A befogadás oda-vissza ható folyamat. Nem csupán arról szól, hogy egy műben felismerem önmagam egy részét, vagy reflektálni kezdek saját tapasztalataimra, hanem arról is, hogy hozzáadhatok a művészeti és társadalmi diskurzushoz. A néző így nem külső szemlélője, hanem résztvevője lesz ennek a körforgásnak.
Mi marad a találkozás után?
A kortárs művészet közvetítésének tétje tehát nem az, hogy minden műhöz egyetlen helyes értelmezést kínáljunk, sokkal inkább az, hogy a néző merjen jelen lenni a saját kérdéseivel, ellenérzéseivel és erős benyomásaival együtt. A saját viszonyunk kialakítása sokszor ott kezdődik, amikor kimerjük mondani, hogy egy mű megérintett vagy éppen ellenkezőleg, egyáltalán nem szólított meg. Amikor megfogalmazzuk, miért hat ránk valami, vagy miért marad távol tőlünk, már értelmezünk, mérlegelünk és állást foglalunk. Ebben az értelemben mindkét érzés felvállalása a kritikai gondolkodás egyik alapja lehet.
Ezen folyamatok nem feltétlen a kiállítótérben érnek véget, hanem tovább fejlődhetnek bennünk. Beépülhetnek a kritikai gondolkodásunkba, fókuszáltabbá tehetik a figyelmünket és új viszonyrendszert teremthetnek a minket körülvevő világgal.
Irodalomjegyzék
Benyovszky-Szűcs, D. (2019). Értsd a Kortárst! [Art Transfer Díj pályázati dokumentum].
Hein, G. E. (1998). Learning in the museum. Routledge.
Értsd a Kortárst! (é.n.). Letöltve: 2026. április 19., innen: https://ertsdakortarst.hu
A szerző az ELTE PPK múzeumpedagógiai szaktanácsadó szakirányú továbbképzés hallgatója.
Hasonló cikkek itt érhetők el!!!
Fotók: Értsd a kortárst! Facebook-oldala
