Számos fontos művészeti, néprajzi és más társadalmi kérdésekkel foglalkozó kiállításnak adott helyet az elmúlt két évtizedben a Skanzen Galéria. Az alapvetően művészeti céllal, a Skanzen irodaépületében, a Skanzen Vasút végállomásán működő kiállítóhely működéséről Sári Zsolt főigazgató-helyettest kérdeztük.
Hogyan fogalmazódott meg a Skanzen munkatársaiban több mint két évtizede, hogy szabadtéri néprajzi múzeumként szükségetek van egy művészeti galériára?
Alapvetően Cseri Miklós főigazgató fogalmazta meg, hogy egy 21. századi szabadtéri múzeumnak szüksége van modern kiállítótérre is. Az, hogy kortárs képzőművészetnek is helyet adjon, annak a gondolatnak az eredménye, hogy egyrészt azt gondoltuk, hogy ezzel egy új látogatói csoportot tudunk megszólítani, és a Skanzenbe csábítani, másrészt pedig a kétezres évek elején Szentendrén nem volt igazán sok lehetősége a szentendrei művészeknek a bemutatkozásra. Nem mindenki fogadta lelkesedéssel a Skanzen Galériát, egyrészt nem értették mit akarunk néprajzi múzeumként a kortárs művészettől, másrészt pedig talán féltették is a státusz quot.
Milyen elképzelésekre épül a Galéria kiállításpolitikája?
A Skanzen Galéria nyitó kiállítása 2003 augusztusában a Kötődések. A vidéki Magyarország emlékezete című csoportos tárlat volt, ahol több mint hatvan szentendrei vagy szentendrei kötődésű művész állított ki. Az alapkoncepció az volt, hogy mindenki a saját művészi eszközeivel fogalmazza meg kötődéseit a helyhez, a városhoz, a hazához vagy éppen a hagyományokhoz. Ezután –mivel a művészek az alkotásokat felajánlották a Skanzen gyűjteménye számára- számukra szerveztünk egyéni tárlatokat. A kiállításpolitika másik eleme a múzeum kutatásaihoz kapcsolódó időszaki tárlatok voltak, amelyek az aktuális kutatásaink eredményeit mutatták be, jellemzően történeti és társadalmi kérdésekre reflektálva.
Hány kiállítás nyílt eddig? Melyek voltak a kiemelkedően sikeresek?
Már túl vagyunk negyven kiállításon. Kortárs tárlatok közül több mint harminc művész mutatkozott be nálunk, többek között a szentendreiek legjava: Deim Pál, Balogh László, Gavrilovits Sándor, Szakács Imre, Lehoczki Krisztina, Sz. Varga Ágnes Kabó, Rákossy Anikó, Kovács László Putu, Szuromi Imre, Hajdú László és Bereznai Péter. De nagyszerű kiállítása volt itt például a csíkszeredai Részegh Botondnak, aki azóta nemzetközileg is jól ismert művész lett. Két fantasztikus fotográfus Szalay Zoltán és Korniss Péter is kiállított a Skanzen Galériában.
A néprajzi tárlatok közül két nemzetközi anyag volt a Skanzen Galériában: az S.O.S. Mentsétek meg a forrásainkat és a Bárány a konyhában. Nagysikerű volt a Kallós Zoltán életművét bemutató tárlat vagy éppen a Típusbútor, a Kádár korszak lakáskultúráját bemutató kiállításunk. Személyesen pedig a Skanzen alapításának 50. évfordulójára megrendezett közösségi kiállításunkat érzem fontosnak.
Hogyan illeszkedik a galéria működése a szezonális jelleggel nyitva tartó Skanzen működésébe?
Pontosan illeszkedik a szezonalitáshoz tavasztól őszig látogathatóak a kiállításaink, de volt néhány próbálkozásunk a téli nyitvatartással is.
A Galériával együtt a Skanzen rendszeresen gyarapodó képzőművészeti gyűjteménnyel is bővült. Mekkora 20 év után ez a gyűjtemény?
Egy kis, de értékes gyűjtemény ez, amely jelenleg mintegy 150 alkotással rendelkezik: festményekkel, grafikákkal, szobrokkal, fotográfiákkal és multimédiával is.
Hogyan integrálódik mindez a szabadtéri néprajzi és a néprajzi kiállítások világába? Integrálódik egyáltalán?
A Galéria teljes egészében integrálódott a Múzeum kiállításipolitikájába, az egyik legfontosabb kiállítóhelyünk (2010-ig az egyetlen modern helyszínünk volt, majd a Magtár kiállítóhely megnyitásával annak társa lett). A kortárs művészet pedig a múzeum üzenetéhez illeszkedik, hiszen ezek az alkotások közvetve reflektálnak a vidéki Magyarországra, a változó falura vagy éppen a hagyományainkra.
Milyen terveitek vannak?
Az idei évben Aknay János kiállítása látható a Skanzen Galériában. Jövőre egy a Kádárkockát, annak történetét és építészeti-néprajzi hatását mutatjuk be egy olyan kiállításban, amiben jelentős szerepet kap a képzőművészet is, hiszen integrálódnak a tárlatba majd az 1970-es évektől napjainkig született művészi reflexiók is.
