A Wosinsky Mór Megyei Múzeum "hónap műtárgya" sorozatában decemberben egy csodaszép ruhaderékról olvashatunk. A ruhadarab valószínűleg a Perczel családtól került a múzeum gyűjteményébe A ruhaderekat Kralovánszky Mária 2019-ben restaurálta, majd elkészítette a szoknyarész rekonstrukcióját is. Gaál Zsuzsanna írása!
Kék taft selyemből készült, több részből, testre simulóra szabott, kézzel varrott ruhaderék. Középen fekete zsinórozással díszített, horgos kapoccsal összegombolható. Halcsontokkal merevített. Nyakkivágása kerek, zsinóros ferdepánttal eldolgozott. Derékvonala elől kissé csúcsos, hátul egyenes és kis, rakott, fekete sújtással díszített szoknyácskával kiegészített. Hátának íves szabásvonalán fekete sújtás. Az ívesen szabott, ejtett vállú, egyvarrásos hosszú ujja fekete sújtással és paszománnyal díszített. A testrész fehér pamutvászonnal, az ujja gazéval, a csuklónál selyemmel bélelt Az elejében fehér vászonból fűzőszerű betoldás. A derék vonalán övszalag és kötöző szalag. A műtárgy valószínűleg a Perczel családtól került a múzeum gyűjteményébe A ruhaderekat Kralovánszky Mária 2019-ben restaurálta, és elkészítette a szoknyarész rekonstrukcióját is.
Az 1860-as évek női ruha divatjának meghatározó darabja a krinolin volt. Az acél abroncsokkal kimerevített alsószoknya 1857-ben jelent meg, elterjedésében pedig jelentős szerepet játszott Charles Frederick Worth, aki egy évvel később Párizsban megalapította az első divatházat. A 19. század közepének európai divatjára a legnagyobb hatást Eugenia császárné, III. Napóleon felesége gyakorolta, aki Worth legfőbb megrendelőjévé vált. A császárné ízlésével pompázatos divatot teremtett, mely külsőségeiben a rokokó korszakot idézte, ezért az 1850-es, 1860-as éveket második rokokónak is nevezzük. A krinolin diadalútját jelezte, hogy olyan nélkülözhetetlen divatkellékké vált, ami valamennyi népréteg körében elterjedt, a különbség csak annyi volt, hogy a szegényebbek olcsóbb anyagokból készíttették. Az előkelő hölgyek az abroncsos alsószoknya fölé még batiszt, selyem vagy muszlim alsószoknyát húztak, erre került az egy vagy két színes felsőszoknya.
Az 1860-as évek elején valamelyest változott a női divat, a ruhák elől laposabbá, hátul ugyanakkor egyre terjedelmesebbé váltak. Újdonságnak számított a széles szalagcsokorral hangsúlyozott derékvonal, valamint az is, hogy a ruhákon egyre több volt a díszvarrás, a zsinórozás, ami a mi gyűjteményünkben levő ruhaderékon is megfigyelhető. A szoknya bősége az 1864–1865 körül érte el a csúcspontját, ráadásul ekkor már hátul uszályban végződött, a nők hatalmas élő piramis látszatát keltették.
A divattrendeket követő hölgyek hosszú ideig kitartottak a kényelmetlen, sőt veszélyes viselet mellett, noha az újságírók valóságos háborút indítottak a krinolin viselése ellen. A magyar és külföldi lapok egyaránt rendszeresen beszámoltak a krinolin okozta balesetekről. Az abroncs ugyanis nem elhanyagolható veszélyeket hordott magában, szeles időben például vitorlaként működött, és könnyen a vízbe sodorta a tengerparton vagy mólón sétálgató viselőjét. A krinolint nemcsak fel-, hanem levenni sem volt egyszerű, még segítséggel is hosszantartó procedúrát jelentett. Ennek esett áldoztául a neves amerikai költő, Langfellow felesége is. Az asszony gyermekeivel olvasott gyertyafény mellett, a tartó egy rossz mozdulattól felborult, a ruha lángra kapott, a férj pedig hiába sietett felesége segítségére, nem tudta időben eloltani a tüzet. Az asszony rövidesen belehalt sérüléseibe. Hasonló tragikus eset történt Magyarországon is, a Napkelte című újság beszámolójából tudjuk, hogy a fiatal Aczél báróné is a tüzet fogó ruhája által okozott égési sérülésekbe halt bele.
Hogyan bukott meg végül a krinolin? Éppúgy, ahogy a sikere kezdődött. Eugenia császárné ráunt, és 1867-ben krinolin nélkül jelent meg egy fogadáson. A divattudatos nők ettől kezdve már nem viseltek krinolint, s örömmel lemondtak a ketrechez hasonló, kényelmetlen szerkezetről.
Újkortörténeti gyűjtemény
Leltári szám: 83. 150. 1.
Mellbőség: 86 cm
Derékbőség: 62 cm
Háta hossza: 40+ 6 cm
Ujja hossza: 52 cm
Irodalom: Imrehné Sebestyén Margit, Divatok és korok. Bp. 2010.
Szöveg: Gaál Zsuzsanna
Grafika: Vicze László
Fotó: Retkes Tamás, Kralovánszky Mária
Leadkép: A restaurálthoz asonló viselet az 1860-as évekből
