Amikor egy világjárvány szorít minket hosszú időre saját, privát tereinkbe, felértékelődnek a szabadban töltött perceink, és tágabb otthonunk, a Föld. Bolygónk sérülékeny szépségére hívja fel a figyelmet áprilisban a Föld Napja, a #MuseumsGoGreen kampány pedig arra az alapvető dilemmára emlékeztet: vajon lehetnek-e a múzeumok a „változások ügynökei”, aktívan állást foglalva a „sürgető társadalmi, szociális, ökológiai” kérdésekben.
Lehetnek-e hatással tehát az emberi tevékenység veszélyeinek felismerésére és megváltoztatására? Elég-e magukat zöldre festeniük, hogy jelezzék, klímatudatosak? Mit tehetünk, hogy a múzeum az érzékenyítő kampányok elmúltával, a mindennapokban is zöld legyen?
És mit is jelent: zöldnek lenni? Egyáltalán, hányféleképpen használhatjuk a szót egy történeti múzeumban?
A tárgyak és a csontok zöldje szín vagy „csak” elszíneződés? Hogyan lesz idővel a bronzsárgából patinazöld? Hogyan jelent meg a zöld a katonai egyenruhákon a 18-19. században? Milyennek látjuk a tátrai Zöld tó egyik első fényképét mai szemmel? És milyen természetélményről írt a 19. századi utazó, Rosti Pál? Látható-e a remény zöldje? Milyen nyomai vannak a honfoglaláskori újrahasznosításnak, és milyen volt 1989-ben egy környezetvédelmi tüntetés?
ZÖLD című online sorozatunk bejegyzéseiben a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai áprilisban ezt járják körül.
A Zöld sorozat első blogbejegyzése:
A tárgyak új élete - honfoglalás kori csüngők Tiszavasváriról
