EN facebook

Zár a Síp12 első kiállítása, méghozzá egy katalógus bemutatójával

PROGRAMOK

2018-05-20 12:14

A  Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár 2017-ben nyitotta meg a Síp12 Galéria és Közösségi Teret azzal a céllal, hogy szélesebb körben ismertesse meg a kortárs zsidó művészetet és kultúrát, valamint találkozóhelyül szolgáljon az érdeklődők számára. Az első kiállítás Ország Lili Jelek című műve és Fábián Noémi alkotásai között kezdeményezett párbeszédet HIÁNYJELEK - Ország Lili és Fábián Noémi címmel. A gazdag programkínálatot felmutató tárlat lassan a végéhez ér. Ebből az alakalomból a galéria munkatársai finizzsázsra és könyvbemutatóra invitálnak minden érdeklődőt 2018. május 23-án. 18 órától Böröcz László a 2B Galéria vezetője Fábián Noémivel közösen, vele párbeszédben fogja körbevezetni az érdeklődőket. Ezután borozással és katalóguslapozgatással búcsúzunk a kiállítástól és a művektől. 

 

A párbeszédre épülő tárlatvezetés nem véletlen, hiszen a kiállítás felépítsére is - ahogyan már említettük - erre a műfajra épül. A két külön időszeletben alkotó művész, nő, Ország Lili és Fábián Noémi ugyanakkor egyaránt a zsidó kultúra írásos hagyománya felől közelít a zsidó identitáshoz, kultúrához, emlékezethez. Mindkét művész alkotásaiban fontos szerepet kap az írás és a kép kapcsolata – a zsidó kultúra írásos jel- és nyomhagyása. Az írásjelek szakrális tartalom helyett mindkettejüknél inkább az írott kultúra jeleként, a múlt roncsoltságának, rétegzettségének szimbólumaként jelennek meg, gesztusszerű elemként. Míg Ország Lili művei a kollektív emlékezet „mementói”, addig Fábián Noémi a személyes múlt feldolgozására helyezi a hangsúlyt.


A Zsidó Levéltár Héber betűk című kiadványa a gyűjteményünkben található művek és tárgyak héber felirataival foglalkozik, kiállításunk tehát egy, már megkezdett kutatáshoz is kapcsolódik, ezúttal a képzőművészet eszközeivel.

Ország Lili (1926–1978) Ungváron született Oesterreicher Lívia néven. A második világháború alatt, a deportálásból megmenekülve, Budapesten bujkált hamis papírokkal. A külföldi utazásai során felfedezett történelmi és művészeti emlékek alapvetően határozták meg műveinek motívumvilágát: így például az 1959-ben megismert prágai zsidó temető, illetve az 1966-os izraeli út, ahol először találkozott a Siratófallal. Útjai során a különböző korok és kultúrák egymásra rakódott köveiben és rétegeiben találta meg azokat az elemeket, amelyeket később a saját maga alkotta falakra festett. A hatvanas évek elején jelentek meg művein a héber írásjelek, betűtöredékek.

Fábián Noémi 1968-ban született Egerben, 1994-ben végzett az Iparművészeti Főiskola textilszakán. 1994-óta tanít a Budai Rajz- és Szakközépiskolában, 1998-óta pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Több budapesti kiállítóhelyen volt önálló kiállítása (Fiatal Művészek Klubja, Stúdió galéria, Mű-Terem Kiállító, Vigadó Galéria, Bartók 32 Galéria, Vízivárosi Galéria, Nyitott Műhely Galéria, Óbudai Társaskör Galéria, Raiffeisen Galéria), de kiállított Németországban, Izraelben és Olaszországban is. Többnyire viasztáblákra ír, így „hagyja hátra” a „múltból átmentett”, olvashatatlanná tett – szent szövegként, naplóbejegyzésként, fohászként is felfogható – üzeneteket, gondolatokat.

 

Forrás: milev.hu

programajánló
2018-04-18 10:00
emlékezet, történelem
2018-04-16 08:40
kiállítás, téma, történelem
2017-09-15 11:00