EN facebook

Dohány-kert: az emlékezés tere

EMLÉKEZET

2018-04-16 08:40

Magyarország egyik legszebb és legszomorúbb emlékhelye a Dohány-kert, ahol elgondolkodhatunk múlton, jelenen és jövőn a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

 

Dohány utcai zsinagóga épülete melletti árkádok övezte alig ezer négyzetméternyi kert szimbolikus terület a magyarországi zsidó és nemzsidó együttélés történetében - olvashatjuk a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár honlapján. A telek a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján vált közterületté, amikor a városrendezéskor lebontották a zsinagóga mellett álló házat. A Pesti Izraelita Hitközség igényt tartott a telekre, ezért a tervezett lipótvárosi zsinagóga telkét, egy ennél ötször nagyobb belvárosi telket cseréltek el érte. A telek beépítése csak az első világháború után kezdődött meg, amikor a zsidó katonák emlékművének szánt Hősök zsinagógáját, kultúrházat és parkot építettek rá. Az egész területet árkádsorral vették körül, hogy a zsidó közösségi terek nyitottak és átláthatóak legyenek. Az árkádokra a felebaráti szeretetről és a másik megbecsüléséről szóló bibliai idézeteket is terveztek, de ez végül nem valósult meg. A park közepére keleties vízmedencét álmodtak, melyben az ég tükröződhetett volna. 

 

 

A második világháború végén az épületegyüttes és a kert a budapesti gettó része lett, ahol több tízezer ember zsúfolódott össze embertelen körülmények között. A gettó felszabadításakor megfagyott, éhenhalt, az ostrom és a nyilasok brutalitása következtében elpusztult zsidók ezreinek holttestét találták az utcákon. Közülük több, mint kétezret itt, a kertben temettek el. Ismeretlen, azonosíthatatlan hullákat és olyanokat, akiket máig siratnak. A vízmedencés park sírkertté, egy embertelen korszak mementójává vált.

 

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársai a 2010-ben megnyitott Dohánykert kiállítás mellett létrehoztak egy olyan online adatbázist, amely az áldozatok előtt tiszteleg.  Kutathatunk a kert emléktáblái lözött, áttekinthetjük a temetővé vált kert térképét, megismerhetjük az áldozatok neveit. A Dohány-kertben 14 év feletti diákok múzeumi foglalkozáson is részt vehetnek. Csoportmunkában a kapott nyomok (különböző múzeumi források) alapján megtalálják és beazonosítsák a Dohány-kert épületeit és helyszíneit. A tájékozódásban a Dohány-kert tereptárgyai, feliratai és az itt dolgozó munkatársak is segítséget nyújthatnak. A gyerekeknek minden nyomot be kell azonosítaniuk, és meghatározniuk, hogy hogyan kapcsolódik az adott helyszínhez. A helyszíneket a nyomozás végén együtt körbejárják, és az élményeket közösen megbeszéljik, feldolgozzák. A program során a diákok megismerhetik annak a pesti zsidó közösségnek a motivációit és a történetét, amelyik ezt az épületegyüttest létrehozta.

 

 holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján2018. április 16-án számos intézmény készül programmal. A Holokauszt Emlékközpont egész nap (10 és 18 óra között) ingyenesen látogatható. A IX. kerületi Páva utcában található épület kertjében félóránként művészeti előadásokkal is várják a megemlékezőket. 

 

Az Országgyűlés 2000-ben meghozott döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A holokauszt magyarországi emléknapjához kötődik a budapesti, Páva utcai Holokauszt Emlékközpont 2004. április 15-ei megnyitása.

Az 1941-es népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós lépések után megnövekedett területű országban. Kétharmaduk meghalt a munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás következtében. A vidéki zsidóság gyakorlatilag teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg. A történészek 5 ezer és 70 ezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. (A cigány holokauszt, a porajmos áldozataira augusztus 2-án emlékeznek Magyarországon.)

 

Fotó: milev.hu, http://www.jewishtourhungary.com

 

kiállítás, régészet
2018-03-30 20:57
látogató, programajánló
2017-11-17 09:00