„Az ember teste elmúlik, de a tettei nyomot hagynak az időben.” Az idézet A történetíró feljegyzései (más néven Si-csi) elnevezésű, legjelentősebb ókori kínai történeti munkában olvasható, melynek szerzője, Sze-Ma Csien, a kínai történetírás atyja. Tettek, melyek nyomot hagynak az időben, gondolatok, melyek hatalmat adnak, kérdések, melyek tudáshoz vezetnek, válaszok, melyek jövőkapszulákként őriznek időpillanatokat. A nagy szellemek célja idelent a földön legalábbis az öröklét megkísértése, azé az öröklété, mely nem ismeri a különbséget pillanatok és évtizedek között, mely éppen úgy lehet észrevétlen, amiként Min Jin Lee Pacsinko-jának hétköznapi hősei kiharcolják a maguk jussát a történelem részvétlen folyamában, lehet kinyilatkoztatás, amiként Mozart, Picasso vagy Fitzgerald hullócsillag-szerű életcsillanása is az, lehet kiismerhetetlen és felfoghatatlan, amilyen az univerzum titokzatossága, és lehet grandiózus, elsöprő, amiként régvolt kultúrák hírvivői, az emberi civilizáció magpontjai azok, kollektív históriánknak zsinórmértéket, viszonyítási lehetőséget, pulzáló örök(jelen)létet ajándékozva. Mert nyomot hagytak az időben. Mert megjelölték a kollektív sorsvonalat. Mert üzentek a jövőnek.
A Szépművészeti Múzeum falai közé ilyesféle időlassító-megugró-tágító-tömörítő világ költözött, hogy megidézze nekünk az ókori Kína lelkét. A Városliget egyik legizgalmasabb kiállításaként beharangozott időszaki kiállítás mindenképpen grandiózus: a több, mint százötven ókori kínai műtárggyal, a köztük tíz eredeti terrakotta katonával a Csin-dinasztiából, az öröklét titkát fáradhatatlanul kutató első kínai császár hadseregének fegyvereivel, ceremoniális és rituális tárgyakkal, Han-kori leletekkel. A kiállítás a tekintetben is jelentős, hogy papírforma szerint „hozza” a Szépművészeti Múzeum színvonalához méltó válogatások karakterizáltságát, ehhez mérten, akár a legjobb drámák, a legelején kézen fogja a látogatót, elhelyezi őt a narratívában, bemutatja a szereplőket és a korszakot, háttértörténetet adva a kiindulópontnak, majd elkezd mesélni. És mesél, mesél, mesél, történetek varázsszőnyegét gördítve elénk, hogy azt végig járva, elteljünk tudással, tapasztalással, rácsodálkozással.
A „föld seregének” története 1974-ben vette kezdetét, amikor is földművelő parasztok egy kutat ástak Lintung közelében, és legnagyobb meglepetésükre egy világot meghatározó leletre bukkantak, egy életnagyságú agyagkatona fejével indult a legendás terrakotta hadsereg feltárása. Ez a végtelen sereg, katonákkal, lovakkal, harci kocsikkal, az Első Császár, Csin Si Huang-ti sírját őrizte több mint 2 200 évig. A harcos időkben tizenhárom évesen trónra került uralkodó, hódításaival, Kína hét versengő királyságát egyetlen birodalommá kovácsolta, lefektetve a későbbi császárság alapjait, megteremtve az egységes Kínát.
„Csin Si Huang-ti nagy eltökéltséggel kutatta az öröklét titkát…” – olvashatjuk dr. Fajcsák Györgyi kurátori szavait, melyek szépen megágyaznak a túlvilágra vivő lovaskocsik és rituális tárgyak megrajzolta narratívának. Merthogy Csin Si Huang-ti, uralkodása alatt nem csupán katonai hatalmat épített, de a kozmológiai és misztikus tudást, hitet, tapasztalást is fürkészte. Az ősi kínai gondolkodásban a halál utáni életre való felkészülés nem csupán rítus volt, sokkal inkább egyfajta személyes, kérdés nélkül való elköteleződés, és Csin Si Huang-ti, e felkent elköteleződés okán, az örökkévalóság elixírjét kereste. A sírkamrába helyezett kincsek, a terrakotta sereg tehát egyfajta révésze, mementója az utazásnak, mely a végtelenbe visz - és még annál is tovább.
A budapesti tárlat nem csupán a terrakotta harcosokat mutatja be, de megrajzolja a Csin-dinasztia és a későbbi Han-dinasztia (Kr. e. 221–Kr. u. 220) hétköznapjait, hadászatát, hatalmi szervezetét is. Láthatunk harci eszközöket és fegyvereket, melyek a császár hadseregének stratégiai gondolkodását tükrözik, ceremoniális és rituális tárgyakat, melyek a túlvilággal kapcsolatos gondolkodást árnyalják és Han-kori leleteket, melyek egy egységes kínai császárság hagyományaira épülő kultúrát és politikai szervezetet tárnak elénk.
A terrakotta hadsereg figurái nem csupán katonák — egyéni arcvonásaik és testtartásuk révén az ókori Kína társadalmát és sokszínűségét is megidézik. Az őket elkészítő mesterek nem pusztán uniformizált figurák megformálására törekedtek, hanem egy mélyebb emberi valóság megragadására: az arcvonások akárha élő férfiakat mintáznának. A kiállítás ezáltal megdöbbentően egyedivé varázsolja minden rácsodálkozó pillanatunkat, miközben óhatatlanul tanúi lehetünk Európa és Kína találkozásának: a különleges reprezentáció a tíz eredeti figurával, a több mint százötven tárggyal, az ókori kínai civilizáció több évszázados történetét meséli el, hálás lehetőséget kínálva számunkra, hogy közelebb kerüljünk egy birodalomhoz, hatalomhoz, a lét végességéhez és az öröklét transzcendens ideáljához. A narratíva szép kiegészítése a múzeum Nagy Falon innen és túl című kísérőkiállítása, mely a Kína északi határán élt nomád népek bronzkori leletanyagával mélyíti el kelet-ázsiai ismeretünket.
Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítás nem „szokványos kölcsönzés”, hiszen a terrakotta katonák a Kínai Népköztársaság legszigorúbban őrzött nemzeti kincsei közé tartoznak, így Európába jutásuk hosszú évek diplomáciai és szakmai egyeztetésének eredménye, az pedig különleges bizalmi gesztus, hogy éppen Budapestre esett a választás. A kiállítás tehát nem csupán művészeti esemény, hanem egy nem mindennapi kulturális-politikai együttműködés lenyomata is. A sírkomplexumba történő bepillantás nem a halál, az elmúlás pillanatát tágítja ki a látogató számára, sokkal inkább a hatalom folytonosságának spirituális narratívája kér tőlünk figyelmet, elcsendesülést, egyszersmind hitet abban, hogy a túlvilág az élet folytatása.
Az eredetileg festett terrakotta hadsereg nem dísz, hanem funkcionális túlvilági hadsereg, nem szoboregyüttes, hanem törékeny műtárgy kollekció, mely speciális klímával felszerelt ládákban érkezett hozzánk, és melynek kicsomagolásánál restaurátorok, kurátorok, biztonsági szakemberek segédkeztek, mintha ezzel a háttérfolyamattal is azt üzennék: az öröklét eszményének fenntartása folyamatos emberi gondoskodást igényel. Nincs két egyforma arc, testtartás, kéztartás, nincs két ugyanolyan páncél, mindegyik figura rangot, funkciót, fegyvernemet is jelképez, amiként minden egyes katona önálló individuum, szépen szimbolizálva, hogy a halál utáni szolgálatban is az egyén, a jól elkülöníthető és különbözőségében csodálatos entitás az, aki végsősoron szolgál, őriz, védelmez. A kurátori munka érzékeny, okos és alázatos - álljon itt még egyszer dr. Fajcsák Györgyi orientalista kutató neve, kiegészülve asszisztensével Bagi Judit sinológussal, hála nekik, - a temetkezési kontexusból fennmaradt szakrális válogatás elrendezése nem egyszerűen térrendezés és látványtervezés volt, hanem felelősségvállalássá nemesedett, felelősségvállalássá egy többezeréves kulturális örökségért.
A lélegzetelállító prezentáció Kína későbbi történelme és sorsa szempontjából fordulópontot jelentő időszakokat mutat be, ami azért is fontos narratíva, mert a kínaiak ambivalensen, sőt, leginkább elutasítóan viszonyultak az első császárhoz, annak önkénye és kegyetlen módszerei miatt, ugyanakkor a Han-dinasztia számos intézkedését és döntését hatalomra emelte és megszilárdította. Ezt az átmenetet és a kínai történelem szempontjából meghatározó folytonosságot, valamint a legitimálódás sajátos jellegét törekszik megvilágítani a kiállítás, kínai szövegekkel és a sírok tárgyaival, miközben rendről, túlvilágról, államról, egyénről mesél. Jó tehát, ha nem úgy érkezünk Az öröklét őrei című tárlatra, hogy világhírű leletet látunk majd – jóllehet a válogatás minden szempontból párját ritkítja -, sokkal inkább egyfajta értelmező, szemlélődő attitűdöt kíván meg tőlünk a monumentális anyag, melyben a katonák fegyelmezettek, várakozóak, egy soha véget nem érő szolgálat alázatával immár aktuális kortárs kérdéssé formálva a kiállítás alapnarratíváját: mit jelent hatalmat, rendszert, közösséget a végtelenség, az öröklét szegmenseként elképzelni?
„Az ember teste elmúlik, de a tettei nyomot hagynak az időben.” A kínai történetírás atyjának gondolatát talán a kiállítás kapcsán Csuang-ce, a taoizmus egyik első kínai értelmezője egészíthetné ki: „Az élet és a halál egyazon folyamat két arca”. Csak néhány szó, de milyen szépen harmonizál a soktermes, látványos, mégis tiszteletteljes, csendet parancsoló, elgondolkodtató Szépművészeti Múzeumos élménnyel. Az öröklét kér tőlünk paradox módon időt, az öröklét, mely nem ismeri a különbséget pillanat és évtizedek között, mely éppen úgy lehet észrevétlen, amiként Min Jin Lee Pacsinko-jának hétköznapi hősei kiharcolják a maguk jussát a történelem részvétlen folyamában, ahogyan kinyilatkoztatás, mint Mozart, Picasso vagy Fitzgerald hullócsillag-szerű életcsillanása, vagy éppen grandiózus és elsöprő, akár régvolt kultúrák hírvivői, melyek kollektív históriánknak zsinórmértéket, viszonyítási lehetőséget, pulzáló örök(jelen)létet ajándékoztak.
Mert nyomot hagytak az időben. Mert megjelölték a kollektív sorsvonalat. Mert üzentek a
jövőnek. Nekünk.
képek forrása: Szépművészeti Múzeum
A kiállítás 2026.május 25-ig látogatható.
