A szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum Ruzicskay Alkotóházában 2024. július 27-én nyílt időszaki kiállítás a nyár végéig, augusztus 24-ig tekinthető meg. A Teremtő kezek című tárlat egy vizuális dialógus RUZICSKAY GYÖRGY (1896 – 1993) Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész és VEREBES GYÖRGY Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész között, egyfajta párbeszéd-kiállításban megvalósulva.
Ruzicskay György az 1920-as évek második felétől készített rajzsorozatokat. Az 1935-ös Világosság felé című munkájában talált rá a kéz kiemelt ábrázolásának szimbolikájára. Ezután készítette el – az akkor még kifejezetten a Genezis mérföldköveit illusztráló – a Teremtés című, most látható sorozatot. A szériát sokáig e néven szerepeltette, ám gyűjteménybe kerülésekor, 1983-kor már a Teremtő kezek címet használta. A mű történetéhez kapcsolódik az az érdekesség is, hogy Ruzicskay 1939-ben, a Fészek Klub által életre hívott művészcsere programban, mikor kijutott Hollandiába, magával vitte e műveket és ott nagy sikert ért el, még egy helyi, építőművészettel foglalkozó lap is megjelentette.[1] Utolsó alkalom lehetett, hogy a sorozat mind a tíz darabja együtt szerepelt, mert 1983-ben és később is, csak a „cenzúrázott”, nyolc darabos változat került időszaki bemutatásokra, mert A törvény és Isten, a büntető című darabok kikerültek a kollekcióból. A mostani tárlat különlegessége, hogy jelenleg a teljes darabszámmal bíró sorozat látható.
Verebes György festőművész alkotásainak, életműve alakulásának és az abban helyet foglaló kezeket ábrázoló műveknek ugyancsak megvan a története. Az Alvó Titánok című ciklusának vált önálló egységévé, mely lényegében szűk két évtizede vissza-visszatérően foglalkoztatja. Verebes festményein a kortalan, személy-, és nemnélküli kezek kommunikálják felénk az érzéseket. Azokat az érzékelés által kiváltott reakciókat, melyeket kifejezetten időhöz és helyhez kötötten élünk át. Verebes sok helyen és sokféle formában inspirálódó művész: alkotó, szervező, tanító, döntő pozíciói révén gazdag érzelemvilágát tárja elénk, úgy, hogy közben nem személyeskedő. Egyetemességet sugallnak nagyméretű vásznai, melynek köszönhetően túlnőnek rajtunk és tépelődéseinkben, illetve esetleges harmóniánkban is megértésre lelünk bennük.
Verebes György: Monád
olaj, vászon, 140x190 cm, 2018
E párbeszéd-kiállítás nem kívánt alá- vagy fölérendelten közelíteni a két művész munkáihoz, ezért a Teremtés sorozatot – melyet már maga Ruzicskay is átkeresztelt – mint egyfajta laza rendezőelvet használtunk, hogy Verebes György kéz-jóga tartásból inspirálódott mudrái erejükből nem veszítve ne csak kísérjék, hanem önnön hatállyal a művészet örökérvényűségét közvetíthessék felénk. Egyberendezve a műveket a fuzionálás felerősíti a két művész munkáit, és tényleges párbeszéd alakul ki közöttük: Ruzicskay kisebb méretű művei esszenciálisan, illetve a történetmesélésük révén tesz minket kíváncsivá, és pasztelljei lesznek a tárlat natúrái. A lélekábrázolást Verebes monumentális kezei képviselik, mely ebben a diskurzusban sokkal inkább Isten kezeinek tűnnek és szinte az Ő lelkébe kaphatunk betekintést. Hetven, nyolcvan, kilencven évnyi eltérés van a művek születése között, de mikor a „véletlennek” köszönhetően párbakerülésük okán akár ugyan azt a kéztartást látjuk mindkét művész alkotásán, egyfajta misztériumba kerülünk és a rácsodálkozás adta aha-élményt közvetíti a tárlat a látogató felé.
A szerző a Tessedik Sámuel Múzeum művészettörténésze.
Jegyzetek
[1] Ruzicskay György önéletrajzi írásában említve
