A cikk első részében kifejtettem a Hegyhátszentpéteri Tájházzal való együttműködésem kezdeteit, jelen írásommal a közös munka eredményeit szeretném röviden összegezni: hogyan jutottunk el közösen egy múzeumpedagógiai foglalkozás kidolgozásához – ezáltal egy szakdolgozat megszületéséhez – a kezdetektől a megvalósításig. Vajon milyen hozadéka lehet egy ilyen felállásnak? A válasz: módszertani segítségnyújtás egy választott tájház számára, szoros együttműködések kialakulása, múzeumpedagógiai program alsó tagozatos gyermekeknek.
A szakdolgozat elkészítéséhez szükséges előzetes kutatások a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban és a Savaria Megyei Hatókörú Városi Múzeum segítségével készültek el, melyek rálátást nyújtottak számomra a település és a tájház történetéről. Erre nagy szükségem volt a foglalkozás koncepciójának megszületésekor, hiszen ez volt az a szellemi alapkészlet, amivel dolgozni tudtam.
A tájháznak szánt múzeumpedagógiai foglalkozás kidolgozásánál a legfontosabb szempontom az volt, hogy olyan programot szeretnék létrehozni, ami az ott élők igényeinek is megfelel, ezáltal a későbbiekben is tudják azt hasznosítani. Ennek megvalósulását abban láttam, ha a településen élőket, a tájház életében szervesen részt vevő embereket kérdezek meg az ő igényeikről.
Munkám során elsőnek 2019 decemberében kerültem kapcsolatba az intézménnyel, melynek nyomán 2020. január 14-én készítettem egy interjút Molnár Imre polgármesterrel a tájház általános helyzetét felmérendő. A szakdolgozat okán 2021 nyarán ismét felvettem a kapcsolatot a helyiekkel, hiszen a korábbi közös munkáink során kiderült, hogy konkrét múzeumpedagógiai foglalkozásuk nincsen a tájház számára, noha diákcsoportok rendszeresen látogatják a tájházat. A korábbi interjúmat ezért 2021. november 2-án célzottan kiegészítettem, melyben Molnár Imrét, a település polgármesterét kérdeztem az intézmény igényei kapcsán.
A szakirodalomban a tájház különlegességét adó faragott, festett oromzat kapja a legnagyobb szerepet, melynek oka annak egyedülállóságában keresendő. A foglalkozás előkészületei során készített interjúk – és az előzetes kutatások – alapján körvonalazódott, hogy a településen élő, tájházzal kapcsolatban lévők nem feltétlenül ezt emelnék ki az épület kapcsán. Az interjúk folyamán a fókusz leginkább a berendezésre irányult, amiért a foglalkozás középpontjába az egykori hegyhátszentpéteri lakáskultúrát és életmódot állítottam. Mindenekelőtt fontos célom volt, hogy a gyerekek számára minél közelebb hozzam a tájházi enteriőrt, a benne lévő tárgyakat és napjainkban az embereket érintő kérdéskörök közül az újrahasznosításra, valamint a tárgyak felhalmozására irányítsam a gyerekek figyelmét.
Tulipános ládából kászli
Sarokpadból polc
A képek az Egy felpéci mestergerenda meséi című kiadványból származnak. GÉBER József: 2017.
A foglalkozást harmadik és negyedik osztályos diákok számára dolgoztam ki, amely döntést a helyi származású pedagógussal hoztam meg a tájház leggyakrabban látogatott korosztályára való tekintettel. A 80–90 perc során a tájház környezetével és az épülettel megismerkedve megvitatható az ott élő ember mindennapjai,felfedezhető a környezetet, amiben éltek, a tárgyaik anyaga, azok használata. Mivel a Nyugat-Dunántúl bővelkedett fában, így az építészetben és a használati tárgyakban is erősen reprezentálva van az anyag, ezért a foglalkozás során kifejezetten a fából készült tárgyakat állítottam a középpontba.
A foglalkozás tesztelésére március 30-án kerítettünk sort. Elsőként a negyedik, majd a harmadik osztály tanulói érkeztek a helyszínre. A foglalkozásba való megérkezés és az egymásrahangolódás gyanánt bemutatkoztunk egymásnak, amiben kis névjegykártyák álltak segítségünkre. A tájházat ábrázoló kiegészítővel nem csak könnyebben tudtunk kommunikálni egymással – hiszen láttuk egymás nevét, így azon is tudtunk egymást szólítani–, hanem a résztvevő diákok és tanárok emlékként el is vihették magukkal a foglalkozás végén.
A foglalkozáson kapott kitűzők egyike
a szerző felvétele, 2022
A rövid megismerkedés után fejben is megérkeztek a gyerekek a helyszínre, így kezdetét vehette a bevezető, ami során az épület elhelyezkedésével és szembeötlő külső jegyeivel ismerkedtünk meg. Ehhez egy nem frontális bemutatási módszert választottam, hanem olyan kérdéseket tettem fel, amelyre nyitott válasz lehetőségek voltak, így ők voltak azok, akik kimondták az épületről kapott benyomásaikat.
Az épület külső jegyeinek közös megtekintése
dr. Vásárhelyi Tamás felvétele, 2022
A ház kívülről való vizsgálata után a belső terekbe léptünk, ahol irányított beszélgetés során közösen fejtettük meg az épületben lévő tárgyakat, amik által el tudtuk képzelni, hogy hogyan élhettek ott egykoron az emberek: milyen helyiség lehet az, amiben állunk, mit csináltak itt a lakók és ami fontos, ők mit csinálnának itt? A jelenkorhoz történő visszacsatolás nagy mértékben segít a feldolgozásban. Az enteriőrökben található tárgyak közül a foglalkozás során kiemelten a fáról szerettem volna velük beszélni, ezért a beszélgetés során a fából készült tárgyakra irányítottam a beszélgetést.
Az anyag mélyebb megismerése érdekében a Szabadtéri Néprajzi Múzeum restaurátor munkatársai által készített fatesteket adtam körbe, melyek által a tájházban – és általában a paraszti társadalomban – használt fákat még felhasználatlan állapotában vehették szemügyre. Itt lehetőség adódott arra is, hogy a fa különböző tulajdonságairól beszéljünk: puha- és keményfák különbsége és felhasználási lehetőségei, faerezetekkel történő díszítés, gyümölcsfa hasznosításának módjai stb.
A foglalkozás tevékenyítő részéhez megkértem a gyerekeket, hogy alkossanak kettes – ha szükség, akkor hármas – csoportokat. A párok a körbejárt helyiségekből választhattak egy-egy tetszőleges fa tárgyat. Fontos szempont volt, hogy két csoport ne válassza ugyanaz. A kiválasztott objektumok esetében megkértem őket, hogy képzeljék el, hogy a tájház az adott bútort a családjuknak ajándékozza! A szüleik nagyon örülnének neki, csak már nem tartják divatosnak és úgy gondolják nem illik a ház többi bútorához.
Az ő feladatuk az volt, hogy kitalálják, hogy melyik szobába szeretnék az adott bútort tenni, mire fogják használni és hogyan alakítanák át, hogy a szüleik tetszését is elnyerjék vele. Az elképzeléseiket pedig megkértem, hogy rajzolják le vagy pár szóban írják le egy papírra. Ezt a lehetőséget azért ajánlottam fel, mert arra számítottam, hogy lesznek olyan gyerekek, akik nem szeretnek rajzolni, de a verbális készségeiket szívesen használnák. Nagy meglepetésemre azonban kivétel nélkül mindenki rajzolást választotta.
Az enteriőrben található szék újragondolása
dr. Vásárhelyi Tamás felvétele, 2022
Miután elkészültek az alkotásokkal közösen megnéztük mindenkiét úgy, hogy az adott tárgy mellé álltak és válaszoltak az általam feltett három kérdésre:
- Mi ez a tárgy?[1]
- Miért ezt a tárgyat választották?
- Mit csinálna belőle?
Álljon itt a három – számomra – legérdekesebb példa a rajzok közül. A választott tárgyak a bölcső, a sulykoló[2] és a tiloló[3].
| Mi ez a tárgy? | bölcső | sulykoló | tiloló |
| Miért ezt a tárgyat választotta? | a csoport egyik tagjának kistestvére fog születni és az anyukájával közösen néztek kiságyakat neki, végül bölcsőt választottak, ezért most a hétköznapjaiban szerepet játszik ez a tárgy | mert ez tetszett neki, mert jól néz ki | mert ez tetszett neki, mert jól néz ki |
| Mit csinálna belőle? | két ötletük volt, ebből az egyikről rajz is született: 1. a bölcső lábát egy székre helyeznék, amiből hintaszék lenne 2. a bölcső lábát egy székre tennék háttámlaként |
a sulykolót a fogója mentén három részre darabolnák, a középső részből baseball ütőt készítenek, a széléből maradt részeket kihegyezve nyársalni tudnának vele | a lábaira kereket helyeznének, ami által mobilisabb lenne az eszköz, a kendertörő részére pedig pengét erősítve vágni tudnának esetleg papírt |
A saját alkotás bemutatása
dr. Vásárhelyi Tamás felvétele, 2022
A foglalkozás zárásaként az alkotások bemutatása után lehetőség adódott az újrahasznosításról vagy a lakáskultúrában megjelenő bútorok divatjának változásairól is beszélni. További beszédindító kérdések lehetnek még a témában:
- miért dobunk ma ki annyi tárgyat?
- hogyan lehetne ezen a szeméttermelésen segíteni?
- mit gondolnak, feltalálhatók/megismerhetők még olyan dolgok/gondolatok/életmódok a „régi időkben”, amik még ma is hasznosak lehetnek? Mik azok?
Fontosnak tartom azonban, hogy a foglalkozás tartásakor hangsúlyosan szerepeljenek a múzeumok. Mindenképpen kiemelendő, hogy amennyiben a foglalkozásokon részt vevő gyerekek vagy szüleik valamilyen régi tárgyat kapnak, akkor elsőként a környező múzeumokkal vegyék fel a kapcsolatot, hátha találnak helyet egy műtárgynak anélkül, hogy azt átalakítanák.
A foglalkozásokon a község polgármestere, Molnár Imre is részt vett. A forgatókönyv birtokában – és a kvázi hospitálása után – az ott jártam után egy héttel érkező csoport számára meg is tartotta a foglalkozást. A 18 főből álló, szintén Vasvárról érkező harmadik osztályos gyerekek a polgármester úrtól megtudhatták, hogy hányan hogyan éltek egykoron a házban, milyen szerepet töltött be a fa az életükben. A foglalkozás elemeinek kipróbálása után lehetőséget kaptak az udvaron játszani, majd a kovácsműhelyet is megnézték, ahol a kovácsmesterség és a fa kapcsolatáról beszéltek a foglalkozás tematikája mentén. Az egyszerű tájházmegtekintésből egy délelőttnyi ismeretszerzés kerekedett, így a projekt elsődleges célja beteljesült, miszerint olyan foglalkozás jött létre, amit a közösség maga is fel tud használni.
Remélem továbbra is lesz lehetőség a közös munkára, aminek során a foglalkozás tematikájában és eszközeinek változtatásával más korosztályok számára is készülhet program!
Az itt bemutatott foglalkozás végső formája igazi csapatmunkával jött létre, melyben természetes témavezetőm – dr. Vásárhelyi Tamás, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa – mellett a Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyakorló múzeumpedagógus kollégái, a Béri Balogh Ádám Általános iskola érintett pedagógusai és diákjai, Hegyhátszentpéter polgármestere, valamint közvetlen kollégáim, barátam és családtagjaim is segítettek. Segítő munkájukat ezúton is köszönöm!
Csoportkép a Béri Balogh Ádám Általános Iskola 3. osztályával
Harangozó Dóra felvétele, 2022
Csoportkép a Béri Balogh Ádám Általános Iskola 4. osztályával
Molnár Imre felvétele, 2022
A szerző a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatóságának munkatársa, illetve múzeumpedagógiai szaktanácsadó.
Jegyzetek:
[1] Az első kérdésre a válasz az általánosan ismert tárgyak – asztal, szék, bölcső – esetében nem volt nehéz. Minden csoporthoz odamentem a feladatkiosztásnál, így azonban a néprajzi tárgyak esetében is el tudtam mondani, hogy mi az adott tárgy. Így az első kérdésnél vagy ők tudtak válaszolni, vagy pedig közösen elmondtuk a csoportnak, hogy mit láthatnak, illetve mire használták.
[2] Körülbelül két arasznyi hosszú, téglalap alakú vagy felfelé szélesedő, nyeles lapátszerű, rendszerint keményfából faragott eszköz, amellyel a kilúgozott vásznat folyóvízben, tóban amosószékre fektetve sulykolják, csapkodják. MANGA János–SZOLNOKY Lajos 1980: 646.
[3] Négy lábon álló, a kender és len törésére és tisztítására általánosan használt eszköz (kendertörő). SZOLNOKY Lajos 1980: 287–288.
További felhasznált irodalom
GÉBER József
2017 Egy felpéci mestergerenda meséi. Palatia Nyomda és Kiadó Kft.: Győr
MANGA János–SZOLNOKY Lajos
1982 tiló szócikk. In ORTUTAY Gyula (főszerk.) Magyar Néprajzi Lexikon, Ötödik kötet Szé–Zs. Akadémiai Kiadó: Budapest. 646.
SZOLNOKY Lajos
1980 mosósulyok szócikk. In ORTUTAY Gyula (főszerk.) Magyar Néprajzi Lexikon, Harmadik kötet K–Né. Akadémiai Kiadó: Budapest. 287–288.
Borítókép:
Faanyagok szemügyre vétele
dr. Vásárhelyi Tamás felvétele, 2022
