Számos értékes leletet, köztük egy rendkÃvül ritka, velencei mintára készült 16. századi genovai aranypénzt találtak a régészek az I. Szulejmán szultán szigetvári, turbéki mauzóleuma körül a napokban újraindult terepi kutatások során Szigetváron.
Â
Kitanics Máté geográfus, történész, a kutatócsoport tagja elmondta, hogy a 20 milliméter átmérőjű, 3,5 gramm súlyú dukát egyik oldalán Szent János áll, előtte az állam vezetője térdel, a másikon Krisztus látható dicsfénnyel övezve.
Ilyen pénz a velenceiek tiltakozása miatt csak igen rövid ideig készült, értéke ma mintegy nyolcmillió forintra tehető - hangsúléyozta.
Hozzátette, hogy a pénzérmére Szulejmán turbéki sÃrkomplexumának közvetlen közelében bukkantak, mellette becsapódott ólomgolyókat azonosÃtottak, Ãgy lehetséges, hogy a kincs harci cselekmény miatt került a földbe.
A dukát múzeumba kerül, más leletekhez hasonlóan kiállÃtáson láthatják majd az érdeklÅ‘dÅ‘k - jelezte.
Â
Hancz Erika, a PTE régészeti tanszékének munkatársa, a turbéki ásatást vezetÅ‘ régész elmondta, hogy az elmúlt három idÅ‘szakban kerámia- és üvegtöredékeket, cipÅ‘patkókat, késeket, lövedékeket, táskacsatot, faragott épületelemeket is találtak, a leletet ezenkÃvül ezüstpénzek is gazdagÃtják.
Pap Norbert, a PTE történetiföldrajz-professzora, a kutatócsoport vezetÅ‘je közölte, hogy a Szigetvár ostroma idején elhunyt Szulejmán sÃremléke, azaz türbéje világviszonylatban is unikális öröksége a magyarországi török hódoltság korának.
Â
Az uralkodó 1566-os halála után a város melletti szÅ‘lÅ‘hegyen épült fel az a kisváros, Turbék, amely mauzóleumot, dzsámit, derviskolostort, kaszárnyát, zarándokok vendégházát, illetve ezeket védÅ‘ erÅ‘döt foglalt magában, az épületeket 2013 és 2019 között a kutatócsoportjuk azonosÃtotta, tárta fel - jegyezte meg.
Az elmúlt öt évben az adatok feldolgozása, a publikálás folyt, több könyv és egy sor olyan szakcikk jelent meg, amely elÅ‘készÃtette a vizsgálat folytatását.
A kutatást a török kormány kezdte támogatni a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökségen keresztül, a finanszÃrozást késÅ‘bb a magyar állam vállalta, a magyar kormány rendelkezett a terület állami tulajdonba vételérÅ‘l, és elkezdÅ‘dtek egy, a lelÅ‘helyen felépülÅ‘ múzeumi létesÃtmény tervezésének elÅ‘készületei, de a munka folytatását a koronavÃrus-járvány megakadályozta - jelezte a szakember .
A sajtótájékoztatón közölte, hogy a vizsgálatok újabb szakasza a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának, továbbá a PTE Szentágothai János Kutatóközpont és a Gül Baba Türbéje ÖrökségvédÅ‘ AlapÃtvány között létrejött szerzÅ‘désnek köszönhetÅ‘en kezdÅ‘dhetett meg.
A cél elsÅ‘sorban a beruházások elÅ‘készÃtése, a lelÅ‘hely szisztematikus átvizsgálása abból a szempontból, hogy miképpen lehet az örökségi értékeket megfelelÅ‘en feltárni és a bemutatáshoz szükséges infrastruktúrát elhelyezni a területen - mondta. Úgy véli, a kutatás továbbra is sok izgalommal, új leletek elÅ‘kerülésével kecsegtet.
Â
Az eddigi turbéki kutatásoknak nagy nemzetközi visszhangjuk volt, számos cikk mellett tizenöt filmes produkció is készült a témában - mutatott rá.
Pálfi Gábor, a Gül Baba Türbéje ÖrökségvédÅ‘ AlapÃtvány operatÃv igazgatója azt mondta, hogy a szervezet nagyon fontosnak tartja, hogy segÃtse az oszmán kori emlékek megÅ‘rzését, feltárását, a magyar-török történelmi emlékek bemutatását. Reményét fejezte ki, hogy a turbéki kutatás új fázisa hozzásegÃt a kor és a történelmi események mélyebb megértéséhez, és számos további együttműködésre ad lehetÅ‘séget.
Â
Â
Trócsányi András, a PTE Természettudományi Karának dékánja arról szólt, hogy a turbéki eredmények nemcsak a kutatásban, hanem az oktatásban és a területfejlesztésben is hasznosultak.
Â
A kutatásnak nagyon kedvező sajtóvisszhangja volt, jót tett az egyetemnek, a kutatóknak és általában a tudománynak, emellett hozzájárul a térség fejlesztéséhez is - jelentette ki.
Lábadi Beatrix, a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának tudományos és pályázati dékánhelyettese azt közölte, hogy I. Szulejmán nevét a világon szinte mindenki ismeri, a vele összefüggésben Szigetváron előkerült kincseknek lehet turisztikai jelentőségük, fontosak ugyanakkor a bölcsészettudománynak, mert módot nyújtanak, hogy a feltárásokban az egyetem oktatói és hallgatói is részt vehessenek.
Vass Péter, Szigetvár polgármestere tájékoztatott arról is, hogy a türbe körüli ásatások újraindulásának magyar és török szempontból is óriási a jelentősége, mert fontos történelmi személyiségek haltak meg Szigetvár 1566-os ostroma alatt, és lényeges ismerni az események lehető legtöbb részletét.
Ha a kutatás olyan eredményekkel zárul, amelyekkel a török és a magyar fél is elégedett lesz, az azt jelentheti, hogy rengeteg magyar, török és más külföldi is felkeresi a várost, az ásatások befejeztével a nagyközönség elÅ‘tt is megnyÃló, Zsibót-SzÅ‘lÅ‘hegyen található türbét - húzta alá.
Szavai szerint a környéket felújÃtják, megépÃtik a látogatókat kiszolgáló utakat, épületeket, és Szigetvár turisztikai szempontból nem 2-3 napos város lesz, hanem olyan, ahol a turisták egy hetet is szÃvesen eltöltenek.
A polgármester felszólalásában megemlékezett Hóvári Jánosról. Felidézte, hogy a tavaly elhunyt történész-turkológus vezényelte le a kormány megbÃzottjaként az 1566-os várvédÅ‘ ZrÃnyi Miklós halálának 450. évfordulójára szervezett rendezvényeket.
Â
Nagy szerepe volt abban, hogy a város ismét felkerült Európa történelmi térképére, Å‘ és segÃtÅ‘i munkája révén foglalkozott Szigetvárral a The New York Times, a National Geographic, közölt számos cikket, televÃziós anyagot a magyar média, jelent meg sok tudományos értekezés - emlékeztetett.
Â
Â
Fotók:Â
Laufer L. / Baranya Megyei HÃrportál