EN facebook

Hamarosan befejeződik Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának régészeti feltárása

2019-06-24 15:00

Néhány héten belül befejeződhet Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának régészeti feltárása, év végére pedig a munkálatok írásos, tudományos összefoglalója is elkészül - közölte Pap Norbert, a kutatás vezetője az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora elmondta: a 2013-ban indult vizsgálatok során 2015-ben egy türbe, 2016-ban egy dzsámi, 2017-ben pedig a derviskolostor nagyobbik részének feltárása valósult meg. A türbét és a dzsámit U-alakban körbeölelő kolostorépület déli szárnyának feltárási munkái zajlanak jelenleg.

A néhány héten belül várhatóan befejeződő munka során még kerülhetnek elő érdekes és fontos tárgyak, hiszen a derviskolostor e részén a török időkben, a 17. század második felében egy vendégház működött az előkelő vendégek fogadására. Ugyan még további vizsgálatra szorul, de az épület sarkán talán egy konyha is lehetett. Azok a helyek, ahol konyhai hulladékot lehet találni sokat, elárulnak az ott élők életmódjáról.

A kutatások pécsi vezetője elmondta, hogy a síregyüttes a 17. században a megnövekedett Szulejmán-nosztalgia miatt valószínűleg egyre több előkelő látogatót fogadott. A leletek alátámasztják ezt a vélekedést, hiszen sok a magasabb társadalmi státusra utaló lelet.    

 

Pap Norbert szerint júliusban valószínűleg befejeződik az ásatás, a továbbiakban pedig műszeres vizsgálatok révén szeretnének még többet megtudni a településről. Az év végéig minden, a munkálatok tudományos összefoglalóját tartalmazó dokumentum is elkészül.     A kutatás vezetője emlékeztetett arra, hogy a feltárással érintett területek korábban magyar állami védelmet kaptak, s folyamatban van azok állami kézbe vétele. Az ásatásokat követően a romokat visszatemetik és előkészítik a majdani bemutatásra.    

 

Pap Norbert elmondta, a tevékenységüket meghatározó kormányhatározat alapján az év végére elkészülő szakértői jelentések mellett a leendő kulturális turisztikai komplexum megvalósíthatósági tanulmánya, illetve a leendő bemutatóhely létesítését megalapozó más tanulmányok készítése is zajlik.  Ezek révén kiderülhet, hogy a sírkomplexum idővel hogyan tehető látogathatóvá, továbbá hogy ez milyen költségekkel járna.     

A magyar állam és a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) finanszírozásában megvalósuló kutatás 2013 elején indult Szigetváron, az utóbbi években azonban már a magyar állam biztosította a munka pénzügyi forrásainak túlnyomó részét. A szakember 2015 decemberében jelentette be, hogy megtalálták  Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést a szigetvár-turbéki szőlőhegyen.     

Szulejmán magyarországi síremlékének jelentőségéről Pap Norbert az MTI-nek korábban azt mondta, hogy az Oszmán-háznak 36 uralkodója volt, többségük a birodalom fővárosában és környékén hunyt el, ott emeltek nekik síremléket. Két szultán temetésének azonban külön rendje volt. Murád 1389-ben Rigómezőnél, Szulejmán Szigetvárnál halt meg, testüket Burszába és Isztambulba vitték, belső szerveiket ugyanakkor a legenda szerint kivették és a helyszínen eltemették - mondta.     Rámutatott arra, hogy mindkét helyszín fontos zarándokhellyé vált a 16. századtól, de amíg Murád türbéje fennmaradt, a legjelentősebb oszmán uralkodóként tisztelt Szulejmáné a 17. században elpusztult, az utóbbi évekig eltűntnek számított és a helyének pontos emlékezete is elveszett.

helytörténet, programajánló
2018-07-23 09:15
helytörténet, kiállítás, könyvbemutató, programajánló
2019-03-19 10:00