„Én vagyok az, aki nem kérdezi többé: honnan jöttem és hová tartok. Mert tudom.” Ezek Szentandrássy István festőművész szavai, azé a Szentandrássy Istváné, akit sokan úgy ismertek, Szenty, aki jószívű volt, akinek sorsát nehézre gyúrta a Jóisten, aki sok mindenhez értett, énekelt, hangszeren játszott, koreográfiákat készített, írt, festett, akinek életfonala az árvaháztól a Kossuth-díjig vezetett, akinek sosem volt pénze, mert mindig odaadta a nálánál jobban rászorulóknak, aki mindig bőrdzsekit hordott, és aki úgy szívta a cigarettát és mesélt az életről, amint talán csak Al Pacino tette az Egy asszony illata című klasszikusban, és aki ezen a sárbolygón most végre jó helyen van. A főváros szívében, az Irányi utcában, egy róla elnevezett galériában, az emeleten egy Szenty-szentéllyel, a földszinten egy állandóan ott dolgozó autodidakta festőművész-teremőrrel, mindig igényes, színvonalas, hozzá méltó kiállításokkal. Már jó helyen van, és vele együtt mindenki, akinek útja a galériába vezet.
Szentandrássy István - fotó: Fuchs Máté
Merthogy vannak jó helyek. Remek helyek, érintett, inspiratív, otthont mímelő helyek, ahol a lélekre puha takaró simul, ahol a gondolatok szabadon áramolnak, ahol a létezés élménye egyszerre örömteli és nosztalgikus, ahogyan Pilinszky mondta: „A tengerbe vissza-visszatérő vizek "belehalnak" a tengerbe. Valójában azonban nem szűnnek meg - csupán hazatalálnak.” Ilyen hazatalálás a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria – mindenki számára. Egy jó hely, a város szívében, ahol jó lenni. És ahol jókat lehet látni, gondolni, tanulni, tapasztalni. Ahol jót lehet élni egy kicsit. A fények, a formák, a színek bátorítanak, támogatnak, barátságosan körbe ölelnek, a földszinten alkotó festő által (ha ott van éppen, a festés kulisszatitkaiba pillanathatunk be apró bónuszként, ha nincs ott, akkor az ott ’felejtett’ festőállványa, palettája, félkész műve teszi a látogatásunkat máris élményszerűvé), az emeleten pedig a Szentandrássy István műtermének rekonstruált, a művész relikviáival, szeretett tárgyaival kialakított szeglete kér tőlünk időt, emlékezésre, elszámolásra, főhajtásra.
fotó: Márkos Tamás
„A festészet számomra az ima egy formája” – mondta gyakran, mert számára az alkotás szakrális akció volt, melyben az identitás és a művészet éppen úgy fonódott össze, amint Pablo Casals esetében, akinek a mindennapi imádsága egy Bach mű eljátszása volt. Szentandrássy a színekkel írt verset, egész életén átívelő lírát, mely nem mindig feszült rímek közé, mely sokkal inkább volt egyfajta szabadvers látomásokkal, jelképekkel, csodálatos víziókkal, művészet és sors lüktető, pulzáló ikerszívének erőteljes dobbanásaival. Nehéz sorsa példázattá vált, művei a szeretetről, az elfogadásról, az identitásról, a büszkeségről mesélnek, festészete gazdag és tobzódó szimbiózisa bibliai történeteknek, spanyol irodalomnak, cigány hitvilágnak és magyar kultúrának. Festményei ősi balladák, sajátos színvilágú víziók, sok nyelven beszélő, sok szólamban felhangzó varázsénekek, melyekben a fájdalom és a szépség egymást kiegészítve mesél az élet kettőségéről, arról, hogy ahol fény van, ott árnyék is, és ahol esik az eső, ott szivárvány is tündökölhet. Azazhogy az olyan szomorú szentekre, mint amilyen Szentandrássy volt, talán szükségszerűen mérte a Jóisten a szenvedés, a magány, a nélkülözés kálváriáját, mert csak ők bírják el a keresztet, csak ők váltják át a teremtés mágikus misztériumává a gyötrelmet, úgy, hogy az végsősoron áldássá nemesedjen. Alkotásai drámai erejűek, olajképeit sötét, barnás tónusok és meleg ragyogás jellemzi, egyéni stílusát a reneszánsz művészet és a 20. század elejének avantgárd irányzatai alakították.
fotó: Fuchs Máté
„A roma kultúra olyan gazdag, hogy ha valóban megismernénk, csodálkoznánk, miért nem lett belőle egy egész világot meghatározó áramlat” – mondta a roma művészet értékéről, és ez az örökség talán a mottója is lehetne a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériának, mely nevéből is adódóan a cigány alkotóművészet, képzőművészet felmutatását, megőrzését és népszerűsítését tűzte zászlajára. Magyarország első, Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész nevét viselő kiállítóhelye a roma származású és magát magyarnak valló művész életútjával arra kötelezi az őt követni kívánó nemzedéket, hogy az egyetemes emberi értékek gyarapításában értékközvetítő szerepet vállaljanak. Az intézmény falai között a XX. század közepétől jelentős, európai színvonalú életműveket az utókorra hagyó roma képzőművészek alkotásai csakúgy helyet kapnak, mint a tehetséges kortárs képző-, iparművészet-, és fotóművészet alkotói. Rendezvényein alkalmat kínál a társművészetek bemutatására, valamint teret biztosít a közösségi gondolkodásnak.
Kerekasztalbeszélgetések, filmklubok, irodalmi estek, finisszázsok, a képzőművészet, a zene, az irodalom és a színművészet témaköreiben kitelepült művészetórák színesítik a galéria programjait, melynek fősodrában természetesen a kiállítások foglalnak helyet, így nemrég volt Bari Janó kiállítás, a Józsefvárosról szóló fotó- és festménykiállítás, Szentandrássy István-tárlat Barna ikon címmel, jelenleg DrBoBa, Bódi Barbara alkotásai láthatók élményTÉR-képek elnevezéssel, legközelebb pedig Humanisták a káoszban címmel május 9-én nyílik kiállítás Kerekes Gábor és Túró Zoltán festőművészek munkáiból.
Bari Janó kiállításának megnyitóján - Bari Janó és Müller Péter Sziámi
A Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. által működtetett galéria a szabadság, a szenvedés, az identitás és az elfogadás egyetemes nyelvén szól hozzánk, s teszi ezt egy olyan művész emléke előtt adózva, akinek élete sors-metafora, festészete látomásos, szimbólumokkal terhes. „A lélek szabadsága az egyetlen valódi szabadság” – mondta Szenty, és ez a szabadság most ott van az Irányi utcában, a főváros szívében, mindannyiunk számára.
Rajzkurzus a galériában
Szentandrássy István életútja az árvaháztól a Kossuth-díjig egyszerre metaforája szenvedésnek, küszködésnek, teremtésnek, identitásnak, szabadságnak, fájdalomnak. Öröksége: jelenlét, mely mind a mai napig érezhető, művészet, melyhez nincs fogható, életigenlés, mely ilyen fokon csak az Életrevalókban Omar Synak és az Egy asszony illatában Al Pacinonak volt sajátja. Szentandrássy, vagy ahogyan sokan hívták, Szenty jó ember volt és remek festő. Aki immár, a város szívében végre jó helyen van.
fotó: Fuchs Máté
„Én vagyok az, aki nem kérdezi többé: honnan jöttem és hová tartok. Mert tudom” – mondta egy szakállas, bőrdzsekis ember, aki festett, írt, zenélt, akinek sorsát nehézre gyúrta a Jóisten, aki nem véletlenül érkezett erre a sárbolygóra, és aki most már innen el sosem megy. Itt maradt, belehalt a tengerbe, a nagybetűs életbe, hogy örökre a részévé váljon, és mi dönthetünk, beszélgetésbe elegyedünk-e vele, hallgatunk-e rá, leszünk-e a történeteinek tanúi. Az Irányi utcában. A főváros szívében.
Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria - Budapest, 1056, Irányi utca 20.
